Amióta év elején hivatalba lépett az USA új elnöke, egyre folyik az alkudozás. Trump elnök rendre iszonyatos mértékű, akár többször tíz százalékos behozatali vámok elrendelésével riogatja a világ gazdaságát, egyúttal némileg szelektálva országok és régiók között. Majd egy két-nappal az érintettek döbbent felhorgadása után, néhány hetes vagy akár hónapos felfüggesztést jelent be. Aztán hol lemegy, hol felmegy a tarifa értékekkel. A válaszok hasonló mértékeket mutatnak. A tőzsdék először zuhannak, majd az újabb ígéretek, vámértékek és határidők nyomán éledezni kezdenek.
Most, amikor e sorokat írom, Trump elnök fél év múltán éppen megegyezett az Európai Unió vezetőivel, a korábbihoz képest fele akkora, de azért jó vastag vámértékben és vásárlási kötelezettségben. Igaz, ennek végleges formába öntése, majd aláírásokkal való hivatalossá tétele még odébb van. És ki tudja, addig is mit és mennyit változtat még a szeszélyes elnök.
Déja vu! Igen, hasonlót már én is átéltem. Mégpedig akkor, amikor egy muszlim ország bazárjában alkudoztam. Én ugyanis imádtam bazárokba, vásárokba járni. Ha külföldi munkám engedte, mindig ellátogattam e helyekre, és többnyire vásároltam is. Egyszer, az egyik bazárban megláttam egy kicsi, csontból készült szobrocskát, egy táncosnőt. Az árus rögtön észrevette az érdeklődésemet, és hívogatva intett is nekem. Angolul kezdtünk beszélgetni.
Mivel is indul egy alku? Természetesen a kikiáltási árral. Tehát, mennyi? Látom, nem idevaló, ezért nem kérek sokat - jelentette ki az árus. Persze ennyi idő múltán nem emlékszem a konkrét értékekre, csak az arányokra. Mondjuk tehát,
kiindulási árnak százat mondott a kínáló. Gúnyosan felnevettem, mert ez is része az alku játéknak, és mondtam tizenötöt. Az árus kétségbeesetten felkiáltott: hogy képzelem, ő családos ember,
öt gyereke van, ne akarjam, hogy éhen haljanak! Bólintottam: na és felesége mennyi? Mire ő: én nem vagyok gazdag ember, csupán három. De akár az asszonyaim nevében is, mivel maga olyan távolról jött hozzánk, és ráadásul asszony is, odaadom a szobrot nagyon olcsón, mondjuk nyolcvanért.
Az „olyan távolról” abból következett, hogy korábban már rákérdezett, honnan kerültem ide. Magyarország nevét természetesen nem is értette, de Európáról tudott, és együttesen elhelyeztük a hazámat annak közepére. Most tehát rajtam volt a sor, ezért rettenetesen megdöbbentem ezen az áron, és tovább is léptem egy másik árus felé. Nevetve visszahívott: no, jó, magának odaadom hatvanötért. Huszonnyolc! – volt a válaszom. Végül csak megegyeztünk harmincötben. Igaz, valószínűleg nem ért többet húsznál, de mindketten tudtuk, itt a vége.
Jó játék volt, és a kis táncosnő tényleg szép, ott áll ma is az egyik polcomon.
Igen ám, csakhogy a világkereskedelem nem játékos bazári alku, hanem szó szerint élet és halál kérdése. És ebben kegyetlenül diktál a világ legerősebb országának vezetője. Módszere nagyon is hasonlít az egykori bazárban ügyködő árushoz, de egykori muszlim árus barátommal ellentétben még csak nem is kedves, és humora sincs. Ámbár a három feleség meg az öt gyerek legalább stimmel…
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
