A kegyelmi ügy volt a Fidesz Sztálingrádja. Még minden fronton hatalmas erőtartalékokkal rendelkeznek, de érezhető, hogy fogy az idejük. Ahogy a fasizmus gerince megtört ugyan a sztálingrádi csata elvesztésekor, de még éveket kellett várni arra, hogy a győzelemről egyre hangosabban ordítozó Hitlert, Goebbelst, Göringet és gyilkos bandájukat a történelem bulldózerei eltakarítsák az útból.
Az Európában szinte mindenütt népszerű nemzeti szocializmus végleges legyőzéséhez vezető hosszú úton a vereség visszafordíthatatlanságát az atlanti, második front megnyitása, a „D-day”, azaz a normandiai partraszállás jelenítette meg. Ahhoz, hogy mi is elérkezzünk a D-dayhez, csupa „d” betűs indulatnak kell szárba szökkennie.
DÜH. A tűző napon kalapban Tusványosra érkező Orbánt a közönség fellélegezve fogadta, mert a jelenlétének az volt a sugallata, hogy minden rendben, nem változott semmi. Ahogy az én szüleim is – bár unták, de - fellélegezve hallgatták és nézték a 60-as években a hagyományos szilveszteri, még fekete-fehér tévéműsorban az egyre idősödő, egyre jobban affektáló Honthy Hannát, mert azt jelképezte, hogy nem a szovjet esztrádot vagy a szovjet operetteket - Dunajevszkijtől, Szolovjov-Szedovtól - kell újra hallgatni.
Tusványoson düh párosult a fellélegzéshez, mert a gazdasági nehézségekről, Magyar Péter előretörésének megállításáról egy szó sem esett, elmaradt az aggódókat megnyugtató nagy bejelentés. A 34., idei Tusványoson ugyanolyan hosszan, zavarosan, hazugságot hazugságra halmozva (pl. Trump megakadályozta – „egyelőre” - a III. világháborút, vagy Bécsben már 42 százalékra rúg a muszlim gyerekek száma az általános iskolákban) beszélt Orbán, ahogyan előtte is. Tudomást sem vett a minden irányban megváltozott helyzetről.
A 60-as években a szüleim is megnyugodtak, hogy a primadonna még képes a Csárdáskirálynőből elénekelni, hogy „Ne búsulj rózsám, mert az egy garast sem ér”, így a tusványosi közönség is tapsolt az idősödő, élősúlyban egyre tekintélyesebb primadonnának, aki éppen annyira értelmetlen fenyegetőzésekkel töltötte ki az időt, mint az utóbbi években. Igaz, mondatainak kevesebb értelme volt, mint Honthy Hanna évről évre ismétlődő Hajmási Péter, Hajmási Pál dalának, de az aggódó fidesznyikek megnyugodhattak, hogy addig jó, amíg Orbánból a szokásos értelmetlenség hömpölyög elő.
Igaz azonban az is, hogy sokan éppen annyira voltak dühösek, mint amennyire engem ifjúkoromban csillapíthatatlan düh kerített hatalmába azt hallgatva, hogy „Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér", miközben a más országokban látható és hallható Beatles, Rolling Stones, Monkees, Beach Boys és Jimi Hendrix helyett ezt az andalító és velejéig hamis szöveget kellett hallgatnom, és a vágyott Levi’s helyett később is legfeljebb Trapper farmert hordhattam.
A XXI. században, 2025-ben visszajutottunk 1967-be, a Halló bácsik! Halló nénik! című szilveszteri műsorhoz, amelyben régen elfeledett őskövületek tréfálkoztak, mint Honthy Hanna, Feleki Kamill, Alfonzó, Greguss Zoltán. Milyen jó, hogy a miniszterelnök semmit sem ért a világból, és évtizede ugyanazokat a hazugságokat énekli: „Hajmási Péter, Hajmási Pál / A barométer nem imponál / Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe / Hajmási Péter-Pityke-Pál.” A tusványosi közönség egy része is dühös, mert érzékeli, hogy a terebélyes őskövülettől semmit sem várhat.
DAC. Akik a 90-es évek fordulóján velem együtt élték át a pártállam legyőzésének, a kommunista berendezkedés eltakarításának, a liberális polgári demokrácia és versenyre épülő kapitalista gazdaság kiépítésének élményét, azoknak eleinte érthetetlen, azután megbocsáthatatlan Orbán és rablócsapata pálfordulása. Az Orbán-rendszer végletesen ellentétes a hatalommegosztásra, a fékek és ellensúlyok rendszerére, az egyéni szabadságjogok védelmére és a piaci versenygazdaságra alapozott liberális politikai és gazdasági berendezkedéssel, a versenypiaccal és a jogállammal.
Orbán rendszere valójában két pillérre épül: a korlátlan hatalomra és a mértéktelen gazdagodásra. Azoknak, akiknek elfogadhatatlan, sőt megemészthetetlen a választás lehetőségének, azaz a szabadságnak a veresége, már csak a konok ellenszegülés, a dac marad - mert ez a talpra állás, a gerinc kiegyenesítésének legfontosabb hajtóereje.
Nem a zsíros falatok, az örök életre szóló adómentesség, az ingyen zabálás ígérete, hanem a dac hajtja egyre nagyobb számban az ellenzék, a Tisza táborába azokat, akik még emlékeznek, mit mondott éppen Orbán 36 évvel ezelőtt,
előre meghirdetve, hogy nem egyedül a kommunisták temették és temetik a mi jövőnket a vörös lobogóval felékesített ravatal után a sírba.
Aki hallotta Orbán Viktor Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i temetésén elmondott beszédét, annak örökké emlékezetes marad egy a mai napig érvényes mondata: „Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.” Igaza volt, mert ő maga, az önkényúrrá és rablóvá átvedlett, minden hatalmat a saját kezében tartó miniszterelnök az, aki elintézte, hogy a mi elkövetkezendő húsz évünk, vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik a hatodik koporsóban.
DINAMIKA. Abban is van valami szimbolikus, hogy az egyre terebélyesebbé vált miniszterelnök ülve elterül a tusványosi asztalnál, miközben kihívója a fél országot bejárva, az egyes választókhoz személyesen odafordulva talpal. A „túléretté” vált Orbán-rendszer csak a saját megszokott igéit meg a világháborús fenyegetőzéseit ismételgetve fordul a magasból a közönség tömegeihez, míg kihívója, Magyar Péter egyenként sorolja, melyek a szavazók mindennapi gondjai.
Hiába ígéri meg a miniszterelnök a „nagy stratégiát”, amely nem más, mint hogy Magyarország nagy és gazdag lesz, ezt az üres ígéretet nem lehet átélni. Ám az akolba terelt bégető birkák tömegéből a saját életükért (is) felelős választók, a felnőttnek tekintett egyének számára a járható, kátyúmentes utak, a pontosan az állomásra érkező vonatok, a hűtött kórházi műtők, a jól felszerelt iskolák, az öntözött és gondosan művelt földek, az elérhető és iható tiszta víz, a megfizethető bérleti díjjal kínált bérlakás, az energiatakarékosságra alapozott, elérhető árú energia nem az együtt bégetés élményét jelenítik meg: ezek a közös cselekvés és az egyéni erőfeszítés eredményét kínáló, mozgósító erejű célok.
A választók nem mindegyike olvasta ugyan Jókai Mór híres regényét, de enélkül is pontosan tudja, hogy És mégis mozog a Föld. Tudja, hogy írástudatlan, aki nem képes az informatikai eszközöket kezelni; a fejlődésnek fordít hátat, aki csak mások által használt harci eszköznek hiszi – ahogy a miniszterelnök – a mesterséges intelligenciát; mindenre alkalmatlan (macsósan szólva impotens, bármekkora is a férfias hasa) az, aki a világot a saját élete ellen irányuló állandó támadás színterének hiszi.
Tusványos a haladásellenes erők találkozójává vált, pedig valaha éppen az volt a funkciója, hogy dinamizálja, mozgósítsa a világra nyitott, nemzeti hovatartozásukat mégis felmutatni, őrizni kívánó fiatalokat. Tusványos önmaga paródiájává vált. A „maradiak”, a történelem kerekét megállítani akarók tapsolták meg Orbánt, bízva abban, hogy a zászlósúr asztaláról továbbra is lehullik számukra is néhány falat, hisz' a nagyúr által sorolt fenyegetések közepette csak az ő asztalának közelsége kínálhat nekik védelmet.
Kézközelből látszik, hol húzódik a maradiak és a haladás híveinek csapata közötti törésvonal. Tusványos híveit Putyin, Hszi Csin-ping, Trump „puhítja a nyerge alatt”, Székesfehérvár gyűlésének résztvevői Nyugatra tartanak, ahová Magyarország mindig is tartozott és tartozni akart.
„Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, - azzal, ecsém: hova mész!” – írta Illyés Gyula Egy népfira című disztichonjában, több mint háromnegyed évszázada. A butaság arca változó, ám a változás állandó, éppen emiatt nem elég, ha kijövünk a faluból - arra is szükség van: belőlünk is jöjjön ki a falu.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.