Azt állította Orbán Viktor (a Harcosok Órája című podcast műsorban az EU és az Egyesült Államok vámmegállapodásáról), hogy „Donald Trump megette reggelire Ursula von der Leyent. Az amerikai elnök egy nehézsúlyú tárgyaló, az elnök-asszony pedig pehelysúlyú”.
Ezzel szemben a tény az, hogy kilóra nézve ez igaz, de a lényeg az, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb gazdasági hatalma, és vele szemben mindenki, még Kína is védekezésre és taktikázásra kényszerül. Ehhez képest a 15 százalékos vámtételnél csak az Amerikával mindig speciális kapcsolatokat fenntartó Nagy-Britannia tudott kedvezőbb megállapodást elérni, mások nem. Pehelysúlyúként, 27 ország különböző érdekeit szem előtt tartva nem rossz. Maradjunk inkább abban, hogy Trump sem megenni, sem kiköpni nem tudta von der Leyent.
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (kormányinfóján), hogy Orbán Viktor jobb megállapodást tudott volna kötni Donald Trumppal, mint az Európai Bizottság elnöke.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem tudott volna, mert ahhoz előbb meg kellett volna őt választani az Európai Bizottság elnökévé, az pedig sajnos nem megy. Úgyhogy marad neki Brüsszel elfoglalása és a nemzetek Európájának létrehozása, vagyis az unió szétverése. Akkor talán létrejöhetne a magyar-amerikai különalku. De akkor meg már minek?
Azt állította továbbá a miniszter (a kormányzat sorozatosan téves gazdasági előrejelzéseit firtató kérdésekre), hogy annak idején minden komolyan vehető szereplő megalapozottnak találta a számokat.
Ezzel szemben a tény az, hogy dehogy találta. Amikor például tavaly ősszel Orbán Viktor 3 és 6 százalék közötti növekedést prognosztizált 2025-re, méghozzá a felső határhoz közelítve, a vállalkozások konjunktúraindexe folyamatos csökkenést mutatott. Ezeket nyilván a kormány is ismerte. Csak nagy ívben tett rájuk. Nyilván azon az alapon, hogy nálunk egyetlen ember szava vehető komolyan. Kár, hogy a valóság erről nem tud.
Azt állította a Magyar Nemzetben Tóth Tamás Antal (nekitámadva Ukrajna budapesti nagykövetének, aki szerint több ukrán hercegnőből lett magyar királynő, tehát ukrán vér is csörgedezett későbbi magyar királyok ereiben), hogy Sándor Fegyir „pofátlanul ukrán lányokkal házal”. Mint írja: „Sándor, Sanyikám, nem szégyelled magad? A történettudomány szerint olyan, hogy ukrán hercegnő, nem létezik.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a Kijevi Rusz az első keleti szláv állam volt, a mai Oroszország, Ukrajna és Belarusz elődje. Ha tehát onnét vettek nőül magyar királyok hercegnőket, akkor azok akár ukrán hercegnőnek is nevezhetők. Egyébként meg ha István király feleségére, a bajor Gizellára nem mondjuk azt, hogy a bajorok vele házalnak, amikor a történelmi kapcsolatokra utalnak, akkor talán I. András feleségére, Anasztáziára (Jaroszláv, kijevi nagyfejedelem lányára) sem kellene ezt mondani. Ahogy Könyves Kálmán feleségére, Eufémiára (Vlagyimir nagyfejedelem lányára), vagy II. Géza feleségére, Eufrozinára (Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem lányára) sem. Az ukrán nagykövetnek mellesleg Sándor a vezetékneve, keresztneve pedig Fegyir. A rend kedvéért ennyit Sanyikámról.