Mezőkeresztes;önazonosság;

A mezőkeresztesi Városháza

Mezőkeresztes már nem „önazonos”, az önkormányzat visszavonta saját jogszabályát

Egy hónappal azután, hogy az országban elsőként Mezőkeresztes vezette be a helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján megalkotott rendeletét.

Majoros János, Mezőkeresztes független polgármestere néhány nappal ezelőtt egy rendezvényen a Roma Sajtóközpont munkatársainak nyilatkozva azt mondta:

a média miatt kell visszavonni a rendeletet. 

A híradások úgymond „premier plánba” helyezték a jogszabályalkotást, s nem használt a településnek, hogy az országban elsőként vezette be az önazonosságról szóló rendeletet, amelynek eltörléséről a minap végül rendkívüli testületi ülésen döntöttek is – vette észre először a 444.hu. Néhány napja, amikor a településen riportot készítettünk a rendelet kapcsán, Majoros többször is megemlítette: ha bármilyen gond akadna a rendelet értelmezésével, akkor azon módosítani fognak. Azt a beszélgetés során többször felvetettük: aggályos, hogy az önkormányzat egyedül önmagának biztosít elővásárlási jogot a lakóingatlanokra, sem a helyieket, sem a szomszédokat vagy a rokonokat nem részesíti előnyben az adásvételkor. A polgármester azt felelte: nincs olyan szándékuk, hogy túlzó korlátokat vessenek ki, s ha ez értelmezhető ki a rendeletből, akkor azt majd felülvizsgálják. Szerinte hagyni kellene néhány hónapot arra, hogy a település a gyakorlatban is bebizonyíthassa, pozitívak a szándékai és továbbra is a város fejlődését tartja szem előtt, ám végül idő előtt mégis inkább visszavonták a korábbi jogszabályt.

Kerestük pénteken a mezőkeresztesi polgármestert, arról érdeklődve: a rendelet mely pontját vagy pontjai találták utólag aggályosnak, de eddig nem kaptunk választ.

Korábban megírtuk: az országban elsőként a Borsod megyei Mezőkeresztes vezette be július elsejével a Navracsics Tibor tárcája által kidolgozott, a települések önazonosságáról szóló törvény alapján megalkotott helyi rendeletét, amely kimondja, hogy az önkormányzatnak minden adásvételkor elővásárlási joga van az ingatlanra. A romák szerint ez ellenük szól, így akarja a képviselő-testület ellehetetleníteni számukra a házvásárlásokat. Azóta újabb három település – a Heves megyei Pély, a szintén Borsod megyei Taktaharkány és a Pest megyei Újlengyel alkotott hasonlót, ám ott nem zárták ki a helyi lakosokat az elővásárlási jogból. Korlátoztak viszont egyéb módokon: a fideszes Szemán Ákos vezette Taktaharkányban – miként erről szintén helyszíni riportban számoltunk be - azt is leszögezték: lakcím csak azzal a feltétellel létesíthető, hogy az itteni polgárok legalább középfokú szakképesítéssel, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezzenek a betelepülni szándékozók és feltételül szabták fejenként 50 ezer forintos úgynevezett betelepülési hozzájárulás megfizetését is. A Heves megyei Pélyre nem költözhet be, aki személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű vagy ellene büntetőeljárás van folyamatban, illetve bármilyen adótartozással rendelkezik. Jogi szakértők szerint a büntetett előéletről szóló korlátozás szintén aggályos, hiszen ha valaki letöltötte a büntetését, nem lehet ezért később hátrányosan megkülönböztetni, onnantól újból tiszta lappal indul.

Veszett fejsze nyele akció,, Barbara Streisand-hatás, öltöny-nyakkendő, avagy a kőfideszes, a tiszás és az anticionista-zsidó-afrikai-queer-anarchista elmegy a baloldali főpolgármester, Pride miatti gyanúsítotti kihallgatásánál tartott szimpátiatüntetésre.