visszavonás;Mezőkeresztes;önazonossági törvény;

A mezőkeresztesi Városháza

Mezőkeresztes már villámgyorsan vissza is vonta az önazonossági rendeletét

A megyei kormányhivatal korábban törvényességi felülvizsgálatot indított az ügyben.

A borsodi Mezőkeresztes az országban elsőként, már július közepén elfogadta azt a saját helyi rendeletét, amely helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján korlátozni akarta, ki vásárolhat ingatlant, illetve költözhet be a településre. A szabályozás azonban csak pár hétig volt érvényben, a település képviselő-testülete augusztus elsejével visszavonta a rendeletet – vette észre a 444.

Az már múlt héten kiderült, hogy a megyei kormányhivatal törvényességi felülvizsgálatot indított a rendelet miatt. Most pedig úgy tűnik, nem sikerült a törvényeknek megfelelő rendeletet hoznia az önkormányzatnak.

Mint arról mi is beszámoltunk, a rendelet célja „Mezőkeresztes helyi önazonosságának, hagyományainak, kulturális értékeinek megőrzése” volt, valamint a betelepülés olyan szabályozása, amely „biztosítja a közösség kohézióját és identitásának fenntarthatóságát”. A rendelet elfogadása után lapunknak nyilatkozott Mezőkeresztes polgármestere.

Remélem, hogy szabadlábon fogok távozni, de az biztos, hogy szabadon – jelentette ki a főpolgármester.