A második negyedévében a GDP 0,2 százalékkal nőtt 2024 azonos időszakához képest. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint: „Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a reális! Ha béke lesz, a növekedés gyorsulni fog!”. Ez olyan, mint amikor egy diák azzal magyarázza otthon a matek egyest, hogy a tanár túl szigorú. Az a megoldás, hogy esetleg megtanulhatná a képleteket, eszébe sem jut.
A magyar gazdaság növekedése nem az orosz-ukrán háború miatt gyenge. A kormány egyszerűen rossz tanuló. Hiába magyarázzák neki itthon, külföldön, hiába van előtte sok jó példa, még mindig nem érti, hogy egy ország teljesítménye elsősorban a belső szerkezete erősségétől, a termelékenység, az oktatás, az innováció és a beruházások minőségétől függ. Ha ezek a területek gyengék, akkor lehet bármilyen békés időszak a világban, a fellendülés elmarad. Ezt látjuk, amikor sorra húztak el Magyarország mellett a jobban tanulók.
Lengyelország, Csehország és Szlovénia gazdasága erősebb a magyarnál és Szlovákia is jobban teljesít egyes területeken. Az országok az itteninél sokkal stabilabb intézményi és jogi környezetet biztosítanak a befektetőknek, így kiszámíthatóbb a cégek számára a működés. Magasabb a termelékenységük, mivel nagyobb hangsúlyt fektetnek az ipari innovációra és a technológiafejlesztésre. Jobban integrálódtak az EU gazdasági hálózatába, így exportjuk sok lábon áll és kevésbé függ egyetlen iparágtól vagy piactól. Erősebb náluk az oktatás és a szakemberképzés kapcsolata a gazdaság igényeivel, ami fenntartja a versenyképességet. Illetve kevésbé centralizált a gazdaságpolitikájuk, így a piaci szereplők nagyobb önállósággal és rugalmassággal reagálhatnak a változó környezetre.
A magyar kormány még mindig azt hiszi, hogy a fogyasztásra épülő gazdaságpolitika működik. Adókedvezményekkel, élelmiszer-utalványokkal, bérfejlesztésekkel, nyugdíjas bónusszal próbálja pörgetni a belső keresletet. Azt hiszi, ha több a fizetés és több pénz marad a családoknál az emberek többet költenek. Egy darabig, rövid távon biztos. Az első lépések között minden ország a fogyasztás növelésével próbál kilábalni a válságokból, ám hosszú távon, tartósan, egy gazdaság nem attól lesz sikeres, hogy többet vásárolunk a plázában. Százmilliárdok mennek el „gazdaságélénkítő” intézkedésekre. Ezek azonban csak a híradóban hangzanak jól, de hosszú távon nem növelik a termelékenységet, nem teszik versenyképesebbé az exportot, és nem vonzanak több beruházást. Nem segítenek azon, hogy ha német gazdaság – fő exportpiacunk – lassul, mi azonnal megtorpanunk. Ha aszály van, a mezőgazdaság padlóra kerül. Ha a nemzetközi környezet romlik, az iparunk leáll.
A magyar gazdaság gyenge teljesítménye tehát annak a gazdaságpolitikának az eredménye, amely a hosszú távú stabilitással szemben a rövid távú politikai hasznot előbbre helyezte az elmúlt évtizedben. A háború csak egy újabb bűnbak. Lehet rá mutogatni, ahelyett, hogy a valódi problémákkal nézne végre szembe a kormány. Az egyoldalú, gyenge szerkezetű gazdaság még a jó időkben sem működik. Ezt az axiómát minden jó tanuló tudja. Bár, lehet, a szamárpadig nem jut el ez az alapvetés.