Nem leptek meg engem a Népszava falusi riportjából (Mozdulatlan falvak, július 15.) adódó következtetések. Mivel gyermek- és serdülőkorom jelentős részét kistelepüléseken töltöttem, ráadásul manapság is szinte napi szinten találkozom isten háta mögötti falvak lakóival, megállapíthatom: ugyanaz a kép rajzolódik ki előttem is, amit a szóban forgó riport készítője az olvasók elé tárt.
Amikor arra a kérdésre keressük a választ, vajon miért állt meg az idő a magyar vidéken, alighanem a falusiak többségében munkáló Kádár-nosztalgia a válasz, melynek az egyik megszólaltatott interjúalany nyíltan hangot is adott. Az éles szemű riporter megfigyelése szerint Orbán Viktorral szimpatizáló beszélgetőpartnerei saját bevallásuk szerint is kizárólag a kormánypárthoz köthető médiumokból tájékozódnak, nem véletlenül.
Emlékezhetünk rá, hogy „az átkosban” egyedül közszolgálati média létezett, sőt, még a rendszerváltozás után is évekig frekvenciamoratórium volt érvényben. A tájékoztatási monopóliumra éhes orbáni bűnszövetkezet 2010 előtt éppen azért határozta el a közmédia megszállását és a maga szolgálatába állítását, mert tisztában voltak a szokás hatalmával, vagyis azzal, hogy a hazai lakosság túlnyomó többségét kitevő vidékiek a jövőben is ragaszkodni fognak a közszolgálati tévé- és rádiócsatornákhoz.
Ráadásul a Fidesz-KDNP alacsonyan iskolázott, jellemzően falun élő törzsszavazói nem csupán hírekre tartanak igényt, hanem a közölt tények készen kapott értelmezésére is, mintha meg akarnák spórolni a maguk számára a gondolkodást. A magyar vidék ily módon „kommunikációs buborékban” tartott lakóit szinte észrevétlenül hangolta át a hatalom: a „gulyáskommunizmus” ideológiáját vallók idővel klerikális, félfasiszta eszmék követőivé váltak.
A Kádár-éra iránti nosztalgia megmagyarázza továbbá a falusiak birkatürelmét az őket is szisztematikusan elnyomorító, szemérmetlenül korrupt és jogfosztó Orbán-rezsimmel szemben. Tudniillik „a legvidámabb barakkban” töltött évtizedek során a vidék lakóiba ivódott az a meggyőződés, miszerint a politikai elnyomással automatikusan együtt jár a szerény létbiztonság, egyfajta tisztes szegénység.
Az sem véletlen, hogy Orbán Viktor pártja mindenekelőtt a vidéken élőknek hízeleg a genderelmélet oktatásának ellehetetlenítésével. Kismilliószor tapasztaltam, hogy a vidéki mentalitás a nemi szerepek tekintetében a középkor értékrendjét tükrözi. A gyermektelen értelmiségi nő épp úgy közmegvetés tárgya egy aprófaluban, miként a kétbalkezes, humán beállítottságú férfi. Célt ér vidéken a szexuális kisebbségek elleni kormányzati hergelés is: egy történetesen falun született, meleg fiatalember számára egyedül a nagyvárosba költözés jelenthet perspektívát.
Az orbáni propagandisták által „budai úrifiúnak” csúfolt Magyar Péter már vette a fáradságot, és elment a magyar Ugarra. Attól tartok azonban, az ő számára is reménytelen az ott élők többségének megszólítása.