30 nem látott árvaszúnyog-invázió tombol a Balatonnál – erről beszélt Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet főigazgatója az RTL Híradónak.
A Balaton élőlényvilágával foglalkozó intézet vezetője hozzátette, az enyhe ősz és tél miatt előre tudták, hogy komoly rajzás lesz idén. A csatorna riportja szerint a legtöbb panasz Siófok környékéről érkezik, ahol a helyi vendéglátósok már nem győzik takarítani az elhullott rovarokat, szerintük a szúnyoginvázió komoly gondot okoz a nyári szezonban.
Nem csak a turisták által népszerű helyeket lepték el az árvaszúnyogok, a benzinkutakon is rengeteg van belőlük. Bár sok bosszúságot okoz a hatalmas rajzás, ez a szúnyogfaj nem veszélyes az emberre, és mivel csípni sem tud, irtani sem szabad. Ennek ellenére Vasas Gábor elmondása szerint a Balaton ökoszisztémájának fontos részét képezik: a teljes rajzás 10 ezer tonnányi kirajzott árvaszúnyogot jelent idén, ami táplálékforrás a halaknak és a madaraknak, de segíti a tó öntisztulását is.
A kialakult helyzet miatt Siófok polgármestere is megszólalt. Lengyel Róbert csütörtök reggel a Facebook-oldalán azt írta:
„Valóban elhúzódó és kiemelten nagy rovarmennyiséget hozó volt az idei rajzás, nem kevés kellemetlenséget okozva. Még akkor sem, ha egyébként ártalmatlan és nem csípőszúnyogok hadával kellett együtt élnünk. Sokan megértették és tudomásul is vették a helyzetet, a tényeket, mások meg nem.”
A polgármester bejegyzése szerint elszabadultak az indulatok a városban. Voltak, akik személyesen őt tettek felelőssé, amiért ilyen mennyiségű rovar lepte el a partot és a távozását követelték, mások a rovarok mérgezését javasolták, vagy fákat, bokrokat vágtak volna ki, hogy azon ne tudjanak megtelepedni. Lengyel hozzáteszi, „ha ez a jelenség, pontosabban annak mértéke, a következő nyarakon már rendszeressé válik, az arra illetékeseknek, kezdve a jogalkotókkal, döntéseket kell majd hozniuk, elkerülhetetlennek tűnik”.