nők elleni erőszak;Vitályos Eszter;Digitális Polgári Körök;

Vitályos Eszter a debreceni Campus Fesztiválon július 19-én.

Vitályos Eszter Nők a bántalmazás ellen néven alapított Digitális Polgári Kört

A kormányszóvivő szerint egy olyan közösséget hoznak létre, „amely kiáll mindenkiért, akit bántottak”.

„Ma megalapítjuk a Nők a bántalmazás ellen – Digitális Polgári Kört” – jelentette be Vitályos Eszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

A kormányszóvivő szerint egy olyan közösséget hoznak létre, „amely kiáll mindenkiért, akit bántottak”. Vitályos megjegyezte, a digitális térből indulnak, de valóságos hatást akarnak elérni. „Tájékoztatunk, szervezünk, felszólalunk. Történeteket osztunk meg – hogy többé senki ne érezze úgy: egyedül van. Mert az erőszak és a bántalmazás elleni kiállás közös ügyünk” – tette hozzá.

Idén január 29-én megrázta a közvéleményt a lakástűzben meggyilkolt japán anya ügye. Az Eurostat adatai szerint egyébként 2024-ben a magyar nők között az Európai Unió átlagánál jóval többen voltak olyanok, akik lelki vagy fizikai erőszakot, fenyegetést és/vagy szexuális erőszakot szenvedtek el valaha párkapcsolataikban. 

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor tusványosi beszédének egyik fő bejelentése a Digitális Polgári Körök (DPK) megalakulása volt. A kormányfő új online közösségszervező modellként mutatta be a kezdeményezést, ami nem teljesen új: a Fidesz 2002-es választási veresége után hasonló logikával jöttek létre az első „offline” polgári körök is. A kormánypártok számára azért is fontos ez az irány, mert a Tisza Párttal ellentétben gyengébben teljesítenek az online térben: míg Magyar Péter videói és posztjai rendszeresen milliós eléréseket produkálnak, hasonló eredményekre a Fidesz-KDNP jobbára csak fizetett hirdetésekkel képes.

Kijelölték a Digitális Polgári Körök koordinátorait

- Máthé Zsuzsa újságíró és Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár lett a miniszterelnök által Tusványoson bejelentett Digitális Polgári Körök közösségi koordinátora - tette közzé a mozgalom a nyilvános Facebook-oldalán csütörtökön.

"Az egyes számú Digitális Polgári Kör felkérte Máthé Zsuzsát és Nagy Jánost közösségi koordinátoroknak. A jövőben ők fognak beszámolni Nektek minden DPK-t érintő közérdekű információról. Fogadjátok őket szeretettel és bizalommal!" - írták a közleményben.

Szinte biztos, hogy szeptemberben újra sztrájkolnak a pécsi buszsofőrök. A város addig aligha talál forrást az elvárt béremelésre, a sofőrök viszont nem hátrálnak. Már csak azért sem, mert a képviselők nem fukarkodtak, amikor a maguk tiszteletdíját megemelték.