Gulyás Gergely: Orbán Viktor jobb megállapodást tudott volna kötni Donald Trumppal – Kormányinfó percről percre

Ingázók is igénybe vehetik az Otthon Start 3 százalékos kedvezményes lakáshitelét, a jövő szerdán tartandó kormányülésen kidolgozzák a közszolgálati dolgozóknak járó évi egymillió forintos támogatás részleteit.

Vitályos Eszter Nők a bántalmazás ellen néven alapított Digitális Polgári Kört

A kormányszóvivő szerint egy olyan közösséget hoznak létre, „amely kiáll mindenkiért, akit bántottak”.

Vitályos Eszter a debreceni Campus Fesztiválon július 19-én.

Gulyás Gergely szerint ha az Európai Unió nem akar szankcionálni ukrán vezetőket, az Orbán-kormány saját hatáskörben fog – Kormányinfó percről percre

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újra elárulja, hogy mit miért tesz az Orbán-kormány. Csak az egyik, hogy miért használja az Európai Unióval szemben politikai fegyverként egy kárpátaljai magyar férfi halálát. Az Európa Unió következő hétéves költségvetését elfogadhatatlannak tartják. 

Gulyás Gergely, az ismeretlen tettes és a kedvezményes hitel – Kormányinfó percről percre

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újra színre lép, az Orbán-kormány által első lakásra vagy házra adott háromszázalékos kedvezményes hitelen kívül szó lesz aszályról és Budapest Pride-ról is, amelyik miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.

Bár Vitályos Eszter tagadta, Cser-Palkovics András továbbra is úgy tudja, hogy a kormányszóvivő bocsánatot kért tőle a picsogós megjegyzése miatt

Székesfehérvár polgármestere lezártnak tekinti az ügyet.

Cser-Palkovics András - Korábbi felvétel

Gulyás Gergely: Több mint kétmillióan szavaztak a Voks2025-ön, feljelentés jön a 2026-os választás elhalasztásáról szóló kamuvideó miatt – Percről percre

Még fél évvel meghosszabbítják a kamatstopot, önkéntes gyógyszerárstop és az árrésstop miatt EU-s kötelezettségszegési eljárás is jött azóta, hogy Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbb nyilvánosság elé állt. 

Képernyőfotó

Vitályos Eszter levelet írt Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár polgármestere lezártnak tekinti a „sírnak-picsognak”-ügyet

A kormánynak pedig javaslatot tesznek a szolidaritási adó egyszerűsítéséről és csökkentéséről. 

Debrecen fideszes polgármestere is beszólt Vitályos Eszter kormányszóvivőnek, aki „síró, picsogó” önkormányzatokról beszélt

Vitályos Eszter egy kicsit mellélőtt a megjegyzésével. Úgy tűnik, a Fideszben központilag adták ki, hogy a szolidaritási adó mértéke ellen tiltakozó önkormányzatokra ezt a két szót kell használni.

Cser-Palkovics András bocsánatkérést vár a picsogó önkormányzatokról beszélő Vitályos Esztertől

Azt reméli, a kormányszóvivő csak rosszul megfogalmazott magánvéleményét tolmácsolta.

Mégis megkapja a pénzt a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat az Orbán-kormánytól

A Miniszterelnökség először forráshiányra hivatkozva nem akart forrást biztosítani a kutató-mentő szolgálatnak terepjáró-felújításra, miközben fideszes civileknek jócskán jutott közpénz a Városi Civil Alapból. Az ügy kellemetlen lehetett, Vitályos Eszter pénteken azt közölte, hogy az eredetileg kért 2,5 helyett 11 millió forintot kap a szolgálat. 

A világszínvonalú kutató-mentők egy fillért sem kaptak, Vitályos Eszter fideszes civiljeire annál inkább szórták a közpénzt az Orbán-kormány alapjából

Ezért igazán megérte kihajítani a Norvég Alap forrásait az ablakon.

Vitályos Eszter a kormányinfón május 8-án

Gulyás Gergely: A drogériákban is bevezetik az árrésstopot – Kormányinfó percről percre

Arról is beszélt, hogy a Tisza Párt támogatja Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását, azt, hogy az Európai Unió fegyvert szállítson aUkrajnának, valamint, hogy megszűnjön az orosz földgáz importja Magyarországon.

Képernyőfotó

2026-ban jön a béke költségvetése, az Orbán-kormány 3,6 százalékos átlagos inflációval számol – Kormányinfó percről percre

Az extraprofitadó marad. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Vitályos Eszter kormányszóvivő mellett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel állt nyilvánosság elé délután 3 órakor bejelentést tenni az Orbán-kormány döntéseiről.

Gulyás Gergely a száj- és körömfájásról: A kérdés az, hogy egy állatban vagy egy kémcsőben jött-e létre – Kormányinfó percről percre

A telekomcégek nem emelnek árat, a bankok felkészülnek, Donald Trump őrült vámszedőként imbolyog a háttérben. Gulyás Gergely szerint brüsszeli pénzen már megszülettek azok a kutatások, amelyek szerint az emberek támogatják Ukrajna EU-csatlakozását.

Gulyás Gergely: Néhány száz ember százezrek normális közlekedését tette lehetetlenné, a jogalkotó kész reagálni – Kormányinfó percről percre

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter először áll ki sajtótájékoztatóra március 15., vagyis Orbán Viktor hírhedt poloskázó beszéde óta. Azóta már a gyülekezési törvény sem a régi.

Gulyás Gergely szerint ha az árrésstop nem működik, szigorítani fognak, üzletbezárás is jöhet – Kormányinfó percről percre

Itt a gránitszilárdságú alkotmány újabb módosítása is.

Gulyás Gergely: Magyar állampolgárt nem fognak kitiltani Magyarországról, Pride az eddigi formájában nem lesz – Kormányinfó percről percre

Árstopról legkésőbb áprilisban düntenek, Trump–Orbán találkozó még a 2026-os parlamenti választás előtt lesz.

Még sem Orbán Viktor, sem Vitályos Eszter nem javította ki hibás vagyonnyilatkozatát

A miniszterelnök és a kormányszóvivő a saját példáján mutatja be, hogy mennyire nem kell  következményekkel, szankciókkal, büntetéssel számolnia a politikusoknak, akár véletlenül, akár szándékosan írnak téves adatokat a kötelezően kitöltendő okiratba.

Vitályos Eszter és Orbán Viktor

Vitályos Eszter: A kormány zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszak minden formájával szemben

A kormányszóvivő közölte, átfogó reformot kezdeményeznek, hogy Magyarország minden nő számára biztonságos otthon legyen.

Korábbi felvétel

Zöld jelzést adott az Orbán-kormány, Budapest megveheti a rákosrendezői mini-Dubaj területét – Kormányinfó percről percre

Gulyás Gergely szerint a bírósági gyakorlatot is felül lehet vizsgálni a lakástűzben meggyilkolt nő ügyében. Pintér Sándor nem mond le.

Gulyás Gergely: Allah nevében fenyegették meg a magyarországi iskolákat – Kormányinfó percről percre

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2025-ben ma áll először a nyilvánosság elé tájékoztatni a kabinet döntéseiről. Orbán Viktor csak a múlt héten jött vissza az Indiában töltött vakációjáról, ma reggel legkevesebb 121 magyarországi iskolában volt bombariadó. 

Vitályos Eszter szerint jövőre jelentős béremelés jön a Magyar Postánál

A kormányszóvivő bejelentette, hogy 2023 januárjához képest több mint 30 százalékos béremelés várható. 

Gulyás Gergely: Emelik a babaváró hitel korhatárát, folyik a nemzetbiztonsági vizsgálat a szír elnökről szóló hír miatt – Percről percre

A Magyar Államkincstár a héten utal a patikáknak.

Gulyás Gergely: Az Orbán-kormány soha nem alkalmazott titkosszolgálatokat politikai ellenfelek lehallgatására – Percről percre

Donald Trump győzött az amerikai elnökválasztáson, a miniszterelnök benézett a türk államokhoz,  EPC- és informális EU-csúcsot rendezett és még klímavédelemre is szakított időt. Jön a lakhatási támogatás, a béreket illeti, a helyzet „lényegesen jobb annál”, mint amiről írni és beszélni szokás. Közben az áram Magyarországon lett a legdrágább. 

Ezeket a számokat Gulyás Gergelynek nehéz lesz megmagyaráznia – Kormányinfó percről percre

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Vitályos Eszter kormányszóvivővel áll nyilvánosság elé sajtótájékoztatót tartani a lesújtó GDP-adatok és a forint zuhanása után. Magyarországon behajtanak egy pénzbírságot is.

Veréssel fenyegettek egy táblát tartó fiatalt Orbán Viktor beszédén, Vitályos Eszter lépett közbe

A kormányszóvivő sajátos érvekkel próbálta csitítani az egyik fiatalt zaklató fideszest. 

Gulyás Gergely: Gazdasági akciótervet fogadott el az Orbán-kormány, jön a fiataloknak szánt országos lakhatási program – Kormányinfó percről percre

Ráadásul jön egy nemzeti konzultáció is. 

Gulyás Gergely: A Nyugat kereskedelmi hidegháborút hirdetett, az Orbán-kormány 3-6 százalékos gazdasági növekedést vár a következő években – Kormányinfó percről percre

Vitálos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy messzire visszhangzó botrány – Orbán Viktor politikai igazgatójának 1956-ról és Ukrajnáról szóló kijelentései – és az egyre elfajuló közel-keleti konfliktus árnyékában állhat ki tájékoztatni a közvéleményt az magyar kabinet legutóbbi döntéseiről.

Hatalmas kockás sikló sütkérezett a nagymarosi árvízi védművön

Vitályos Eszter kormányszóvivő fotózta le a hüllőt, aztán homokzsákpakoló önkéntesek toborzásába kezdett.

Orbán Viktor ismét megtekintette az árvízi védekezést, Vitályos Eszter szerint dolgoznak, mint az állat (VIDEÓ)

Tanultak a 2013-as árvízből - közölte a kormányfő.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang