Július 27-én és 28-án sztrájkoltak a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cégének, a Tüke Zrt.-nek a buszsofőrjei. A sztrájknak a korábban megígért, ám utóbb meg nem valósuló béremelés volt az oka. A járatok egyharmada kimaradt, igaz, ez nem rázta meg az utazóközönséget. A béremelésre a város továbbra sem lát fedezetet, ezért a júliusi sztrájkot szervező Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) újabb munkabeszüntetést hirdetett szeptemberre. Ám akkor (mivel hazatérnek a nyaralók és kinyitnak az iskolák) a pécsi buszok „csapig” megtelnek, így a járatok harmadának kimaradása komoly feszültséget okozhat majd a városban.
Tudni kell, hogy a SZAKSZ erre az évre minimum 10 százalékos béremelést kért a Tüke dolgozóinak. Erre a cég és tulajdonosa nem látott esélyt, így nem született bérmegállapodás. A városi közgyűlés februárban úgy döntött, hogy a Tüke hat százalékkal emelheti a cég 450 alkalmazottjának alapbérét, s a társaság 280 sofőrje további 3,5 százalékot kap. Utóbbit júliustól akarták kifizetni, visszamenőleg. Ez az önkormányzati rendelet épphogy „átment” a közgyűlésen. A pécsi testületben rendkívül kiegyensúlyozottak az erőviszonyok: a kormánypártoknak 11, az „integrált” ellenzéknek 10 képviselője van, ezen kívül egy-egy embere van a grémiumban a Mi Hazánknak, a Kutyapártnak és két civil szervezetnek. A két nagy frakció akkor tudja átvinni akaratát, ha a „négyek” közül még maga mellé tud állítani 2 vagy 3 képviselőt. A Tüke béremeléséről szóló előterjesztés alapvetően a Fidesz támogatásával született meg, a város ellenzéki csapatát irányító polgármester, Péterffy Attila már akkor jelezte, hogy nem lát fedezetet a 3,5 százalékos plusz-béremelés éves szinten több mint 80 milliós költségére.
Az év derekán ez be is igazolódott, ezért a közgyűlés júniusban kivette költségvetési rendeletéből a 3,5 százalékos bérnövekményt, azzal a kitétellel, hogy novemberben újra megvizsgálják, van-e rá fedezet. A 25 képviselőből 23-an megszavazták ezt a módosítást. Erre, illetve a béremelés mostani elmaradására reagálva hirdetett a SZAKSZ sztrájkot júliusra, majd immár szeptemberre is.
Péterffy Attila az újabb sztrájkfenyegetés ellenére sem lát sanszot a SZAKSZ követelésének teljesítésére.
A polgármester - kérdéseinkre válaszolva - elmondta, hogy a várost váratlan bevételkiesések sújtották az elmúlt fél évben. Így például az iparűzési adóból a tervezettnél félmilliárd forinttal kevesebb folyt be. A helyi cégek a vártnál kevesebb megrendelést kapnak, emiatt többen leépítésre is kényszerültek. Mindez nem pécsi probléma, a kormány által prognosztizált 2025-ös gazdasági fellendülésből semmi se lett, így a cégek csaknem az ország minden pontján levegőért kapkodnak. Az meg fokozza Pécs gondját, hogy a központi költségvetés nem vesz tudomást az iparűzési adó csökkenéséről, és a szolidaritási hozzájárulást továbbra is a tervezett adóbevétel után vonják el a várostól. Az alaptalanul elvont pénz később visszajár majd Pécsnek, de jelenleg ez is hiányzik a város kasszájából. Ráadásul Péterffy szerint Pécs egymilliárd forinttal kevesebb pénzt kapott az államtól, amikor a 2014. és 2024. közötti TOP-os fejlesztési pályázatokra járó támogatást kifizette a központi költségvetés. Minden város megkapta a kiírás alapján neki járó támogatást, állítja a polgármester, az ellenzékinek számító Pécs viszont nem, s egyetlen szóval sem indokolták meg, hogy mi ennek az oka. Pécs pert indított a visszatartott támogatásért, ám ha a bíróságon nyer is a város, idén akkor se jut hozzá a pénzéhez.
Tart a pécsi buszvezetők sztrájkja, ha nem lesz eredmény, újabb akciót szerveznekÖt év börtönre ítélték elsőfokon a pécsi buszper mindkét vádlottját, ki kell fizetniük a 606 milliós kárt isA múlt héten Péterffy rendkívüli közgyűlést hívott össze, s azon egy, a városi bevételeket növelő csomagról tárgyaltak a képviselők. Októbertől emelnék a buszjegyek és bérletek árát, illetve a parkolási és a temetői szolgáltatások díját, valamint a szociális otthonokban élők által fizetett ellátási hozzájárulását. A Fidesz frakció egyelőre kifarolt a rendelet mögül, de hamarosan újra napirendre tűzik ezt a csomagot. Ha megszavazza a közgyűlés, akkor buszjegyek és bérletek áremelkedése révén befolyó 52 millió forint felét az év végén a buszsofőrök kapnák meg. Ám ez messze van a sofőrök által elvárt béremelés mértékétől.
Akik a jelek szerint nem is engednek követelésükből. Raposa Gábor, a SZAKSZ Tükénél működő alapszervezetének elnöke ismeri a város költségvetési gondjait, ám így érvel:
- A boltban hiába mondom azt, hogy hadd vigyek haza olcsóbban valamit, mert kevés a fizetésem, nem fogják odaadni. De nemcsak a sofőrökért küzdünk, hanem a cégünkért is.
A sofőrök havi nettó alapbére nálunk 400 ezer forint, a Volán-cégeknél ennél többet fizetnek a kollégáknak. Ha azzal nem tartunk lépést, akkor átcsalják a buszvezetőket magukhoz. Volt olyan év, amikor emiatt 32 sofőr hagyta el a Tükét – mondta az ugyancsak buszvezetőként szolgáló szakszervezeti vezető.
A pécsi sofőrök elszántságát erősíti, hogy a város képviselői az év elején országos viszonylatban kiugróan megemelték saját tiszteletdíjukat. Úgy gondolják, hogy ha a képviselők maguktól nem sajnálták a pénzt, akkor ezt velük szemben se tegyék.
Írtunk róla, hogy korábban bruttó 267 ezer forint volt a képviselők alapdíja, idén ez feltornászták 663 ezerre. Ha tavaly valaki még bizottsági vezető vagy tanácsnok is volt, akkor maximum 507 ezret kapott, 2025-től ez a gázsi akár 1 millió 259 ezerre is felszökhet. A képviselők korábban évente 100 millióba kerültek a városnak, ez évtől csaknem ötször „annyiba fájnak”. Péterffy próbálta visszatartani a képviselőket a progresszív bérnövelő szándéktól - mondván: ez politikai öngyilkosság -, de csak részben hallgattak rá. Most visszaüt az óvatlanság. A sofőrök hangja természetesen eljutott a képviselőkig, így – a polgármester előterjesztésére – júniusban úgy döntöttek, hogy bár a törvény szerint megtehetnék, nem élnek a tiszteletdíj júliustól esedékes emelésének lehetőségével, egy évre befagyasztják önnön járandóságukat. A polgármester pedig bejelentette, hogy a törvény által előírt idei béremelését elutalja a polgármesteri hivatalnak, s ezt teszik az alpolgármesterek is. Péterffy arról is tárgyalni szeretett volna a frakciókkal, hogy csökkentsék a februárban megszavazott tiszteletdíjakat, de erre a fideszes képviselőktől nem kapott biztatást, így nem tűzte napirendre ezt a javaslatát.
Megugrottak a tiszteletdíjak néhány város közgyűlésében, Pécsnek ötször annyiba kerülnek a képviselői, mint tavaly