alvállalkozók;Mészáros Lőrinc;V-Híd Építő Zrt.;Mészáros Csoport;

Távozik Mészáros Lőrinc vasútépítő cégének a vezérigazgatója

Miután kiderült, hogy a csőd szélére kerültek a V-Híd alvállalkozói.

Távozik a Mészáros Csoporthoz tartozó V-Híd Zrt. éléről Sárváry István, a cég vezérigazgatója – tudta meg több forrásból a Telex.

Egy, a portál birtokába jutott belsős levelezés szerint

Sárváry július 28-ával, közös megegyezéssel hagyja el Mészáros Lőrinc vasúti pályaépítéssel és korszerűsítéssel foglalkozó cégét. Feladatait átmenetileg a szintén Mészáros érdekeltségében tartozó ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. vezérigazgatója, Deák Gábor veszi át.

A Telex felidézi, Sárváry Istvánt korábban L. Simon László volt kulturális államtitkár bizalmasaként emlegették. Eredetileg L. Simon egyik helyettes államtitkára volt a Miniszterelnökségen, ahol a kiemelt kulturális fejlesztésekért felelt. Miután konfliktusok alakultak ki Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter és L. Simon között, Lázár egyebek mellett megszüntette Sárváry pozícióját is. Azután lett a V-Híd vezérigazgatója 2016-ban, hogy Lázár János menesztette a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ éléről.

A portál azt követően értesült Sárváry István távozásáról, hogy a 444 arról írt: a csőd szélére kerültek a Mészáros-féle V-Híd alvállalkozói, mert többen közülük csak késve kapnak szerződést, és sok esetben a kifizetések is csak csúszva érkeznek meg. A fizikai munkásokat nem alkalmazó V-Híd tavalyi részletes beszámolójából kiderül, hogy 87,1 milliárd forint ment kifejezetten „építés szerelési munkákhoz kapcsolódó igénybe vett szolgáltatásokra”. Ez az összeg az, amit az alvállalkozóknak fizettek ki a munkák elvégzéséért. Eközben a cég szinte teljes bevétele (több mint 98 százaléka) építési munkákra szóló közpénzes megbízás volt 2024-ben, összesen 184,5 milliárd forint.

A külgazdasági és külügyminiszter gyarapította a kormánypárti felháborodók sorát a rapper egyik színpadi előadását követően, illetve azután, hogy a zenész kiakadt az ellene indított boszorkányüldözés miatt.