Szijjártó Péter;felháborodás;Majka;fejlövés; NER;Bindzsisztán;

Szijjártó Péter üzent Majkának: Soha nem piszkítanék oda, ahonnan segítséget kértem és kaptam

A külgazdasági és külügyminiszter gyarapította a kormánypárti felháborodók sorát a rapper egyik színpadi előadását követően, illetve azután, hogy a zenész kiakadt az ellene indított boszorkányüldözés miatt. 

– Az immáron szokásossá váló szórakoztatóipari kérdésre is gyorsan válaszolok, bár megmondom őszintén, hogy a külpolitika és a szórakoztatóipar kapcsolata nyomán ennél azért kevésbé szoros kötelékre vágytam. Azzal tudnám leginkább elmondani érzéseimet ezzel kapcsolatban, hogy én egészen biztosan soha nem piszkítanék oda, ahonnan segítséget kértem és kaptam is akkor, amikor a legnagyobb bajban voltam – válaszolt egy hétfői sajtótájékoztatón egy kérdésre, amely azt feszegette, hogy mi a véleménye Majkáról és legutóbbi Facebook-posztjáról. 

Egy sajtótájékoztatón faggatták arról Szijjártó Pétert, hogy bár korábban még együtt is fotózkodott a rapperrel, a debreceni Campus Fesztiválon imitált fejlövés óta a kormányoldalról érkezett mocskolódásokra reagálva Majka azt posztolta vasárnap: „Bár hízelgő is tudna lenni, hogy a külügyminiszter, a miniszterelnök, a közlekedési miniszter is érdemesnek talál arra, hogy egyáltalán szóba hozzon és velem példálózzon, de én azért erről a hírnévről szívesen lemondtam volna.”

A kormánypárti oldalon Majka Csurran, cseppen című dalának színpadi produkciója okozott felháborodást, amelyben eljátszotta, hogy Bindzsisztánban a népét kifosztó, pénzben dúskáló képzeletbeli diktátort egy imitált fejlövés éri, ami után felpattant és folytatta a dalt azzal, hogy „mert én mindent túlélek”. 

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának ki kell adnia a VOKS2025-kampány összes szerződését, számláját, miután a DK politikusa jogerősen pert nyert a tárca ellen.