Beugró;

Digitális terápia

Beugró

Annál nagyobb örömhírt nem is nagyon kaphattunk, minthogy vége a gyűlölet kultúrájának. Plusz az online rombolás korszaka is már a múlté, mehet a kukába. Innentől az is épít, aki nem akart. Mondjuk, azt nem gondoltam volna, hogy mindezt egy szimpla bejelentéssel meg lehet oldani, mintha csak a vízcsap elzárására adnánk parancsot, de ha jobban belegondolok, Orbán Viktortól, aki immár a digitális világ vezérlő tábornoka is, ez elvárható. Minden idők leglangyosabb Tusványosa után égetően szükség van a hasonló virtuális csodatettekre, mert a való világban igencsak csúnya hangokat ad ki az a fideszes gépezet, ami hosszú évekig szinte hibák nélkül zakatolt.

Abba bele se szeretnék menni, hogy ez a kultúra hogyan is ér majd igazából véget (talán írnak egy békealgoritmust?), elég ha azt nyugtázzuk, amit maga a tábornok jelentett be a Facebook-oldalán, hogy „soha nem látott energiák szabadultak fel”, és kezdetét vette a „digitális honfoglalás”. A csodafegyver a Digitális Polgári Körök, amely szelíd vírusként csillapítja majd a gyűlölet minden formáját. Azt is tudjuk már, hogy míg a Harcosok klubja adja a dárda hegyét, addig a DPK lesz a nyél, amely ezt a hegyet, célba juttatja. Vagyis a permanes harc és az éteri béke, a kíméletlen csörtetés és az öntudatos építkezés valamilyen különös dialektikája hozza majd el az új hazát a honfoglalás révén Virtuáliában, amelyet mindenki örömére csak és kizárólag a NER uralhat majd.

De talán az a legszebb az egészben, hogy az Orbán Viktor által bejelentett és pátyolgatott mozgalom, melynek első számú körébe ő maga is beletartozik, valójában nem pártpolitikai szervezet, hanem civil együttműködési kezdeményezés. „A célja egy közösségi hálózat kiépítése, amely a nemzeti és európai konzervatív értékek megőrzését és védelmét tekinti alapvetőnek.” Ezt Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója jelentette ki, miután Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete lemondásra szólította fel, ha már nyíltan politizálni kezdett. Ugyanis Jakab is tagja lett az első számú körnek. Ezért kellett máris tisztázni a mozgalom mibenlétét, sőt a vezérigazgató, arra kért mindenkit, aki a témában megszólal, hogy ezentúl ez legyen majd az értelmezés vezérelve. Mindenki a civil bőrbe bújt kezdeményezést lássa a kampánycélra életre hívott szervezetekben.

A polgári körök elindítása a kétezres évek elején egyszer már bejött Orbánnak. Az újrafényezett változata azonban most egészen másnak tűnik: egy olyan buboréknak, ahol mindenki kibeszélheti a közelgő összeomlás miatti félelmét. Ahol dideregve összebújhat harcos és építő, hogy egymást támogassák, olykor imaként felmondva az orosz narratívát a világ értelmezéséről. Ez a buborék azonban már messze nem csábító és nem képes beszippantani az olyannyira értékes bizonytalan szavazókat. Ez csupán digitális sebnyalogatás, önterápia, hogy ne fájjon annyira a valóság. Mert amúgy nagyon fáj. Ez látszik a teljes ötlettelenségből és a megoldásként feltálalt katyvaszból. Ami egyébként kifejezetten szórakoztató.