pártpolitika;Digitális Polgári Körök;

Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója 2025. június 2-án

Pártpolitikai semlegességet ígért az Orbán Viktor-féle Digitális Polgári Körhöz csatlakozó HUN-REN vezetője

Mindenkitől azt kéri, pontosan értelmezzék a Digitális Polgári Körök céljait és működését. 

Nem tartja törvénytelennek a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója, hogy csatlakozott a Digitális Polgári Körökhöz.

Jakab Roland a Telex érdeklődésére azt mondta, továbbra is a pártpolitikai semlegesség, a szakmai függetlenség és az integritás normái szerint végzi munkáját.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy szerinte a kezdeményezés nem pártpolitikai, hanem civil jellegű: „A célja egy közösségi hálózat kiépítése, amely a nemzeti és európai konzervatív értékek megőrzését és védelmét tekinti alapvetőnek. Ez az értékvállalás nyílt, és a kezdeményezés minden résztvevője számára világos alapot jelent. Ezért arra kérem a témában megszólalókat, hogy pontosan értelmezzék a digitális polgári körök céljait és működését.”

Jakab Roland hozzátette, pályafutása során mindig is arra törekedett, hogy a technológia a közösségek megerősítését szolgálja: „Ugyanez a törekvés vezérel most is, akár a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnökeként immár 7 éve, akár a HUN-REN vezérigazgatójaként, nevezetesen: az új digitális lehetőségek valóban értékesebbé tegyék az emberek életét.”

A nyilatkozat előzménye, hogy a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete vasárnap lemondásra szólította fel Jakab Rolandot, arra hivatkozva, hogy szerintük a vezérigazgató aktív tagja lett a Fidesz kampánycsapatának, ami álláspontjuk szerint ellentétes a törvényi előírásokkal.

Úgy tűnik, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének senki nem szólt, hogy a 2026-os választásnak még nincs konkrét időpontja.