Fidesz;Orbán Viktor;választási kampány;vezérigazgató;lemondás követelése;HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat;Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete;Digitális Polgári Körök;

Jakab Roland

TDDSz: Jakab Roland távozzon a HUN-REN vezérigazgatói székéből!

A szakszervezet szerint a kutatási hálózatról szóló törvénnyel és a szervezet szabályaival is ellentétes, hogy annak vezetője pártpolitikai szerepet vállaljon. Jakab Orbán Viktor első Digitális Polgári Körének lett a tagja, amivel szerinte a digitális innovációt, az országépítést szolgálja. 

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSz) távozásra szólította fel Jakab Rolandot a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatóját miután kiderült, hogy Jakab – Orbán Viktorral együtt – tagja lett az első Digitális Polgári Körnek – írják a Facebookon és szervezet honlapján is olvasható dokumentumban az érdekvédők. – „2025. július 26-án azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem a TDDSz és a tiltakozók tolják valamely párt szekerét, hanem Jakab Roland, a HUN-REN Központ vezérigazgatója, aki aktív tagja a Fidesz kampánycsapatának: az Orbán Viktor által bejelentett Digitális Polgári Körök közül rögtön az elsőnek a tagja, a miniszterelnökkel együtt” – hangsúlyozzák.

Jakab a Digitális Polgári Kör honlapján a HUN-REN vezérigazgatói címével szerepel. Kiemelték, hogy ez ellentmond:

  • a) A HUN-REN törvénynek, amely 9§, 4. pontja szerint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban „Tisztviselő csak olyan személy lehet, aki rendelkezik a tisztség betöltéséhez szükséges függetlenséggel, feddhetetlenséggel, pártatlansággal és integritással.”

  • b) A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat saját, Jakab Roland felügyelete alatt készített kommunikációs szabályzatával, amelynek 5§(2) szerint „magánszemélyi minőségben tett nyilatkozat esetén a kutatóhelynél betöltött munkakör és a HUN-REN-re történő hivatkozás nem használható, és az érintett személy köteles egyértelműsíteni, hogy a nyilatkozattétel, nyilvános szereplés során magánszemélyi minőségében jár el”.

Emlékeztetnek arra, hogy Hankó Balázs, Kulturális és Innovációs Miniszter egy korábbi interjúban azt nyilatkozta a kutatóhálózat átgondolatlan átalakításával szembeni, a TDDSz által 2024 novemberében szervezett aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, hogy: „700 politikailag motivált ember tiltakozik, kétségbe vonva egy nemzetközi hírű magyar tudós szavait, aki a kutatási hálózat elnöke.”

– Felszólítjuk Gulyás Balázst és Jakab Rolandot, hogy azonnal szüntessék meg a jogszabálysértő állapotot, Jakab Roland távozzon a HUN-REN vezérigazgatói székéből – zárja közleményét a TDDSz.

Az érintett Jakab Roland elképesztő magyarázattal állt elő, hogy tudományos megbízatásán túllépve miért adta fel pártatlanságát, miért vállalta, hogy segít a Fidesznek hatalomban maradn: „A HUN-REN vezérigazgatójaként feladatom és kötelességem a HUN-REN küldetésének megvalósításában közreműködni. Emellett az MI-koalíció elnökeként is minden módon és eszközzel támogatom és népszerűsítem a digitális innovációt. Ezzel a feladattal egyúttal a HUN-REN lehetőséget kap arra, hogy szakmai álláspontjait, – tanácsadó szerepét betöltve – közvetlenül juttassa el a a legfelsőbb döntéshozók szintjére.”

– Ezen gondolatok mentén fogadtam el miniszterelnök úr megtisztelő felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Célom változatlanul az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés, az alkotás. Az új lehetőséggel élve is azon dolgozunk, hogy Magyarország ne csak résztvevője, hanem aktív alakítója legyen a jövőnek – írta a vezérigazgató.

A miniszterelnök egyenesen digitális honfoglalást emleget.