Szolnok;tömegverekedés;csoportos garázdaság;

Több embert elfogott a rendőrség a szolnoki szórakozóhelyen kitört tömegverekedés miatt

Másokat még keresnek, vannak, akiket letartóztatnának. 

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt eddig nyolc személyt hallgatott ki a rendőrség egy péntek esti tömegverekedéssel összefüggésben, amely egy szolnoki szórakozóhelyen történt – olvasható a hatóság hétfői közleményében.

A tájékoztatás szerint július 25-én koncertet rendeztek a város Mentetlen nevű részén. Az eseményre érvényes jeggyel lehetett belépni, az este folyamán azonban teltház lett. Ekkor egy körülbelül tízfős csoport érkezett, akik elmondásuk szerint rendelkeztek belépővel, a biztonsági személyzet azonban nem engedte be őket a létszámkorlát miatt.

Nem sokkal éjfél előtt a csoport tagjai szóváltásba keveredtek a biztonságiakkal, majd az összetűzés elfajult: a társaság, valamint a helyszínre érkező több tucat ismerősük megrongálta a szórakozóhely berendezését, székeket és üvegeket dobáltak, ajtókat és ablakokat törtek be, valamint bántalmazták a jelenlévőket. A rendőrség közleménye szerint a történtek több száz szórakozni vágyó fiatal körében riadalmat keltettek.

A rendőrség azt közölte, hogy a rendbontás leállítása után részletes nyomozást indítottak az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása érdekében. Azt is jelezték, hogy további gyanúsítotti kihallgatásokra lehet számítani a következő napokban.

A történtekről egy másfél perces videó is terjedni kezdett a TikTokon.

Az incidens vasárnap kora este történt a délnyugat-németországi Baden-Württemberg tartományban. A vonaton körülbelül százan utaztak, a halálos áldozatok mellett többen megsebesültek, a baleset okait vizsgálják.