Magyarországon minden egyes esemény bekövetkeztéhez a rendszer névadójának, Orbán Viktornak a döntése kell - formális vagy informális, esetleg az akaratát feltételező, hallgatólagos módon. Egy húszfilléres sem mehet „szabadon” Pestről-Budára Orbán Viktor jóváhagyása nélkül.
A valóban bölcs uralkodók – legalábbis Saint-Exupéry A kis herceg című könyve szerint – csak azt parancsolják meg, amit alattvalóik a parancs nélkül is megcselekednének. Mondhatni, a bölcs királyok a felvilágosult abszolutizmus megvalósítói. De Magyarországon annak ellenére, hogy a gránitszilárdságú Alaptörvényben fellelhetjük a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalommegosztást, az emberi szabadságjogokat, tehát mindent, ami a felvilágosult abszolutizmus talpköve is lehetne; a gyakorlatban mégis a korlátlan zsarnokság rendezkedett be.
A jog fátylát leszaggatja a valóság, mert minden függetlennek mondott szervezet vezetője Orbán kegyence, az egyéni erőfeszítéssel szerzett jövedelem, illetve az ebből felhalmozott vagyon bármikor – mintha az ősiség törvénye még érvényben lenne – „visszaszállhat” az önkényúrra vagy az általa kijelölt személyre. A kapitalizmus és demokrácia díszletei között a hamisítatlan és korlátlan önkény uralkodik.
HA TE VAGY AZ URALKODÓ, AKKOR LÉGY FÉRFI! Az önkényúr ugyan a médiaszereplés kedvéért eljátssza az érző szívű nagyapa, a gyerekei sorsáért aggódó apa szerepét, de hozzá nem ez, hanem a katonásdi áll közel. Ezért szeret szemlét tartani a határkerítésnél, beszédet mondani a tisztavatáson, a tárgyalóteremből jövet, a félköríves brüsszeli vörös szőnyegen beszámolni sikeresen megvívott végvári harcokról, majd foghegyről válaszolni a szemtelen újságíró nyikhajok kérdéseire. Talán nem véletlenül büszkélkedett külföldi diplomaták, újságírók előtt a kérlelhetetlenségével: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed.”
Az önkényúr ugyan látványos kézcsókot lehel hölgyismerősei „kacsójára”, de a világért sem „genderezik”. Az önkényúr megértően és megengedően elviseli ugyan, ha valaki a négy fal mögött teret enged az övétől eltérő szexuális orientációjának, ám nyilvánosan csak a férfiasság áradhat szabadon. Az önkényúr zakóját a háta szabásvonalától jó méterre maga előtt tolva lépdel katonásan, miközben hangos megjegyzéseket tesz, ha pocakosat lát a tábornokai között.
Az önkényúr megvetően beszél a latte avokádóról, mert az önkényúr együtt hörpinti fel a „jóféle” pálinkát, harap a „jóféle” szalonnából (katona) társaival, és együtt gajdolják a fehérvári huszárok meghágós dalát. Az önkényúr mindig férfias, az önkényurat nem keríthetik hatalmukba az érzelmei. Mert ha vannak is érzelmei, az csak a harag és a megvetés azok iránt, akik nem arra törekszenek, hogy olyanok legyenek, mint ő.
SÚJTSA MEGVETÉS AZT, AKI OLYAN POLGÁRI VILÁGOT AKAR, AMELY SOKSZÍNŰ, SOKNYELVŰ, SOKFÉLE KULTÚRÁJÚ ÉS NYITOTT A VILÁGRA. Az önkényúr nem rasszista, nem antiszemita, csak neki mindig Magyarország (Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia) az első. Az önkényúr országában a kisebbségek felejtsék el, hogy mi volt az anyanyelvük. Ha nem tetszik, menjenek oda, ahová valók.
Az önkényúr nem alkalmaz fizikai erőszakot a kisebbségekkel szemben, de saját kultúrájukat, saját nyelvüket gyakorolják/őrizzék a négy fal között, ahogy a homokosok is otthon üljenek a homokozóban, és ne sértsék azok érzékenységét, akiknek az önkényúr hazája az első. Az önkényúr nem azért küldi gyerekeit más országokba, hogy megértsék és elfogadják a sokszínűséget, hanem hogy végre elfogadják: a legjobb itthon.
Az önkényúr nem akar utánozni senkit, nem akar tanulni senkitől, ő őrzi a szuverenitását, végképp nem enged beleszólást vagy beszólást senkinek. Az önkényúr fehéreket keres az európaiak között, és kitilt minden európait, ha nem eléggé fehér. Az önkényúr számára időszerű, soron következő, "soros" csak a hurkába töltésre váró kóser disznó lehet. Az önkényúr a „szép, nemes és választékos elitről” prédikál a személyes példamutatás mintája helyett, hirdeti, hogy a csapata a centrális politikai erőtér birtokában a senki által meg nem kérdőjelezhető „nemzeti ügyeket” a „maga természetességével képviselje”. Közben lépten nyomon foszlik le róla a magasztos emelkedettség máza, hogy a helyén az őszinte önzés habzsoló természete érvényesüljön. Ahogy a költő fogalmaz: „Még nem volt olyan disznó, ki elájult, mikor meglátta a moslékos vályút.” (József Attila)
AZ ÖNKÉNYÚRNAK VALÓSÁGOS JELENE, RAGYOGÓ SZÍNEKKEL FESTETT JÖVŐJE VAN, MIKÖZBEN A MÚLTJA FÉLHOMÁLYOS, VAGY SÖTÉT, VAGY LETAGADOTT. Az önkényúr szégyenlősen tagadja, hogy valaha gondolkodó ember, polgárjogi harcos, liberális volt. Az önkényúr múltját fekete vásznak leplezik, mert nem arra büszke, hogy ragyogóan éleseszűen, szorgalmával és akkor nem megkérdőjelezett egyenességével a semmiből, a falu utolsó házából emelkedett az ország első palotájába.
A múltból csak a (bűn)szövetség maradt meg, ahogyan átverve az akkori pártállam maradék alakjait meg a versenytársakat, a vallásháborúk ismert jelmondatát („Akié a föld, azé a vallás”) újították meg oly módon, hogy akié pártpénz, azé a párt, aki fizeti a pártja tagjait, az uralkodik felettük.
A jelen minden részlete az önkényúré. Ő méri szét a közpénzekből – beleértve a dán, a német, a holland adófizetőktől szerzett pénzt – szerzett zsákmányt, ő jelöli ki, hogy melyik ágazatban ki tarol, s hogy kiből lehet nemzeti bajnok. A jövő attól kap ragyogó színeket, hogy országhatárokon belül senki más nem festheti kékre az eget, csak az önkényúr.
A jövő ragyogó színei azonban fényüket vesztik, mert a piacokon zajló folyamatok nem maradnak az önkényúr által korlátlanul ellenőrzött nemzethatárokon belül. Egyrészt kitüremkednek, mert ha nem tetszik a rendszer, magára hagyják az önkényurat és viszik a kispárnát, a gyerekeket, megtakarítást, másrészt betüremkednek, és ahhoz is elég erősek, hogy megroppantsák az önkényúr legyőzhetetlennek hitt seregeit. Elég, ha nem lesz gáz, és máris nagy gáz lesz. Talán emiatt nem engedheti meg magának, hogy szelíd és toleráns legyen. Az önkényúrnak szégyellenie kell, ha maradt benne valami, ami emberi.
"Falamon függ egy japán fametszet, / Egy gonosz szellem arannyal festett maszkja. / Részvéttel nézem / Homloka kidagadt ereit, melyek jelzik, / Milyen megerőltető gonosznak lenni." Bertolt Brecht: A gonoszság maszkja (Die Maske des Bösen), fordította: Eörsi István.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.