Fidesz;Orbán Viktor;Tusnádfürdő;felmérések;Tisza Párt;

VSquare: Már 10 százalékos Tisza-előnyt mért az Orbán-kormány egyik fő közvélemény-kutatója, de az eredményt nem hozták nyilvánosságra

Ez homlokegyenest ellentmond annak, mint amit Orbán Viktor miniszterelnök a tusnádfürdői beszédében állított.

Egy, a magyar kormányhoz közel álló, mindig megbízható információkkal szolgáló forrás egy olyan belső kutatásról beszélt, ami élesen ellentmond annak, amit a miniszterelnök állít – írja a VSquare újságírója, Panyi Szabolcs a Facebook-oldalán. Bejegyzésével arra reagált, hogy Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében azt mondta: ha most vasárnap lennének a választások 106 egyéni választókerületből 80-at megnyernének a kormánypártok.

A forrás szerint az Orbán-kormány egyik fő közvélemény-kutatója nemrég, a nyár elején készítette azt felmérést, amely szerint Magyar Péter Tisza Pártja 10 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. A kutatás eredményeit azonban nem hozták nyilvánosságra. Egy ilyen hátrány alapján azonban elég nehéz elképzelni, hogy a Fidesz hogyan tudna mégis 106-ból 80 körzetet megnyerni” – jegyezte meg az újságíró.

Hozzátette, ez a tíz pontos különbség kisebb ugyan, mint a legutóbbi független közvélemény-kutatásokban mért 15-18 százalékpontos előnyök, de ettől még figyelemre méltó. Hiszen itt érdemes felidézni – folytatta –, hogy eddig semmilyen olyan kormányzati megrendelésre készült, illetve állami pénzből finanszírozott közvélemény-kutatás nem jelent meg, amely szerint Magyar Péter vezetne. „Ehelyett az a gyakorlat terjedt el, hogy a kormánypárti kutatócégek vagy elhallgatják az eredményeket, vagy igen kétséges módszertanokat alkalmaznak – eltérve a független kutatások szakmailag bevett módszertanától –, hogy azt a képet tudják fenntartani, miszerint továbbra is a Fidesz vezet” – állapította meg Panyi Szabolcs.

A Publicus Intézet lapunk megbízásából készített friss felméréséből korábban az derült ki, hogy az összes megkérdezett 31 százaléka szavazna a Tiszára, 25 százaléka a Fideszre. A biztos szavazók körében 35-30, a biztos szavazó pártválasztókat nézve 44-37 a Tisza Párt előnye. Vagyis: kategóriától függően Magyar Péterék 6, 5, illetve 7 százalékponttal állnak jobban. De nagy feltűnést keltett a Medián közelmúltban publikált kutatása, amely a teljes népességben 10, a választani tudó biztos szavazók körében 15 százalékpontos előnyt hozott ki a Tisza Párt javára a Fidesszel szemben.

Az alkoholizmus után a szerencsejáték a második legveszélyesebb függőség. Az érintettek nem ismerik fel, ha a tevékenység beteges mértéket ölt. Riport.