Ha az Egyesült Államok valóban bevezeti az Európai Unióból származó termékekre kivetendő 30 százalékos extra vámtételeket, akkor az nehéz helyzetbe hozza a francia pezsgőházakat – írja a Reuters.
A következmények minden pezsgőkészítő számára rendkívül súlyosak lesznek, mert ez egyértelmű bevételkiesést jelent majd – mondta egy termelő a lapnak. Megjegyzik: az ország bortermelői már így is komoly kihívásokkal néznek szembe, miután a fogyasztási trendek változásának hatására a vörösborok iránti kereslet jelentősen visszaesett. Így az sem elképzelhetetlen, hogy utóbbi gazdálkodók sokasága lesz kénytelen felhagyni a tevékenységgel.
A kereskedelmi háború most tovább tetézheti ezt a helyzetet az ágazatban. A fejlemények azért is jelentenek az átlagosnál is nagyobb csapást, mert az Egyesült Államok a pezsgő legnagyobb piacának, s ezzel együtt a világ legnagyobb exportpiacának számít. A pezsgőházak szerint a vámok jelentősen emelnék a fogyasztói árakat és ráadásul veszélyeztethetik a munkahelyeket a teljes ellátási láncban, még az Egyesült Államokban is – tették hozzá.
A gondok mélységét a nemzetközi pezsgőeladások összetevője világítja meg. Az értékesítések 70 százaléka ugyanis jelenleg mindössze öt országra koncentrálódik. Az új tarifák viszont arra kényszeríthetik a szállítókat, hogy USA-n kívüli új piacokat keressenek maguknak. Ez azonban az említett felállás miatt egyáltalán nem könnyű. Nem lehet azt mondani, hogy az Egyesült Államokból kieső tételeket egyszerűen máshová viszik, mert a fogyasztási szokások miatt nem nagyon lehet olyan régiót találni, ami ezt képes fel is szívni. A helyzet nagyon úgy néz ki, hogy nincs alternatíva a pezsgőházak előtt. Márpedig, ha a vámokat csakugyan bevezetik, akkor a B-tervet nem hónapok, hanem néhány nap alatt kellene kialakítani, ami most egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak.