Korábbi levelével szinte szó szerint megegyező tartalommal utasította vissza ugyanaz a rendőrségi osztályvezető a minap Tóth Bertalannak a Mátrai Erőmű 2019-2020-as állami felvásárlása kapcsán írt ügyészségi feljelentését, mint aki az MSZP-frakcióvezető januári, akkor még a rendőrségnek címzett, hasonló beadványát „iktatta” – tudtuk meg az ellenzéki politikustól.
A parlamenti képviselő azóta, hogy az állami MVM Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől több tízmilliárdért megvásárolta a leharcolt Mátrai Erőművet, kitartó adatigénylések és pereskedések révén kutatja az ügy részleteit. Ennek nyomán tavaly év végén bukott ki, hogy bár az MVM rendelkezett az állami tulajdonos által a 17,44 milliárdos vételár kifizetésére az alapszabály szerint kiadott engedéllyel, hasonló hozzájárulást az ezen felül hitelkiváltás címén szintén Mészároséknak utalt 5 milliárdra viszont sem az állami energiacsoport, sem az időközben illetékessé vált energiaügyi tárca nem tud felmutatni. Mivel az akkori alapszabály szerint az MVM 3 milliárdon felüli kifizetéseihez kötelező az állami tulajdonos hozzájárulása, az ügy szerinte felveti a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés gyanúját.
Bűncselekmény gyanúja az MVM-nél, Tóth Bertalan feljelentést tett Mátrai-feljelentés: A Legfőbb Ügyészséghez fordul Tóth BertalanTóth Bertalan ezt leíró januári feljelentésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya néhány napra rá azt válaszolta, hogy a beadvány szerintük nem különbözik Szél Bernadett korábbi ellenzéki képviselőnek a Mátrai Erőmű túlárazottságát gyanító, 2020-as iratától, így az új levelet érdemi vizsgálat nélkül „iktatják” a már lezárt aktához.
A szocialista honatya a rendőrség felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészségre címzett újabb, márciusi feljelentésében így azt is kiemelte, hogy az 5 milliárdnyi közpénz átutalására vonatkozó engedélynek a mostani gyanúkat megalapozó hiányára csak nemrég derült fény, így azt Szél Bernadett hivatkozott feljelentése nem tartalmazhatta, vagyis a kettő jogi szempontból élesen eltér. A jelek szerint ugyanakkor az ügyészségnek írt levél ugyanazon a rendőrségi osztályon landolt, amelynek vezetője a minap, fél évvel ezelőtti önmagával tökéletesen egyetértve, megerősítette, hogy a feljelentést érdemben nem bírálják el. (Bár a szövegből ezúttal kimaradt, hogy a beadványt „iktatják” a korábbi aktához, a sorszámozással ez is hasonló sorsra jutott.) Tóth Bertalan arra is felhívta a figyelmünket, hogy a két rendőrségi levél – az öt évvel ezelőtti elutasítástól eltérően – nem hivatalos „megszüntető határozat”, hanem csak „tájékoztatás”. Ez azért lehet fontos, mert egy ilyen feljelentés elutasítása bíróságon csak „megszüntető határozat” birtokában támadható meg. A képviselő az ügyben parlamenti kérdéssel fordult a Legfőbb Ügyészhez is.
Azzal, hogy a nyomozó hatóság nem tud, vagy úgy tesz, mintha nem tudna különbséget tenni két eltérő tényállás között, valójában a teljes rendőri állományt járatják le
– fogalmazott az ügy kapcsán lapunknak Tóth Bertalan. Mindenki tudja, hogy Mészáros Lőrinc gazdagodása érdekében Orbánnak és kormányának semmi sem drága - vélekedett. De a Mátrai Erőmű ügyében annyira „kilóg a lóláb”, hogy a rendőrség semmittevését védhetetlennek tartja. Az új legfőbb ügyész most tehetne valamit azért, hogy a közvélemény szemében ne fideszes bábnak tűnjék, és a közvagyont érintő bűncselekmény gyanúja miatt végre elinduljon egy eljárás – rögzítette Tóth Bertalan.
Tegnapi lapzártánkig kapcsolódó kérdéseinkre a rendőrségtől és az ügyészségtől nem kaptunk választ. Az előzményeket taglaló januári beszámolónk után az Energiaügyi Minisztérium indulatos közleményben rögzítette, hogy az ügyben minden szabályosan történt, aki pedig azt „támadja, a magyar energiaellátás biztonságát támadja”.
Elutasították a Mátrai-feljelentéstÉrdemes jogi úton elszámoltatni
A Mátrai Erőművel kapcsolatos elszámoltatásra is érdemes minden jogi lehetőséget áttekinteni – vélekedett megkeresésünkre Zamecsnik Péter ügyvéd. Az, amiként Mészárosék olcsón megvették az elöregedő erőművet, „lerabolták”, majd a céget az állami MVM több tízmilliárdért megvásárolta, számára is felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Bár a kérdéses, 2019-2020-as adásvételt követő 8 év után már az elévülés kockázata fenyeget, az időtartamot különböző jogi cselekmények meghosszabbítják. Egyes közvélekedésekkel szemben szerinte a közpénzek elsíbolásához vezető határozatokat jegyző politikusok vagy minisztériumi képviselők az azt „végrehajtó” cégvezetőkhöz hasonlóan büntetőeljárás alá vonhatók. Az, hogy végül is valakit esetleg elkövetőként, bűnsegédként, felbujtóként vagy épp társtettesként ítélnek el, eljárástól függ. Amiként szerinte annak körülményei is részletesen vizsgálhatók, ha – mint jelen esetben - egy tanácsadócég az adásvétel előtt a kifizetett vételárnak megfelelő „vagyonértékeléssel” áll elő. Az ismert ügyvéd a hiányzó hitelkiváltási engedély kapcsán, a részletek ismerete nélkül, felvetette a lezárt nyomozással kapcsolatos felülbírálati indítvány lehetőségét.