Visszafogott volt Novák Katalin volt államfő, aki 2025 júliusáig összesen 1 millió 200 ezer forintot adományozott a rendelkezésére álló évi nagyjából 73 millió forintból – vette észre a Népszava. A kegyelmi botrány miatt megbukott volt köztársasági elnök 1 millió forinttal támogatta a Sütni jó! Alapítványt. Novák tavaly decemberben járt Hernádnémetiben, ahol Galamb Alex, a Sütni Jó Alapítvány alapítójának társaságában bejgliket sütött.
Galamb a Magyar Narancsnak azt mondta, bemutatta Nováknak a családját, de a volt elnök nagyon felkészülten érkezett, mindent tudott a szegény sorból kitörő roma pék élettörténetéről, ami jól esett neki. Összesen 60 bejglit sütöttek. Novák az alapítványon kívül a Csorvás Népművészetért Egyesületnek adományozott 200 ezer forintot.
Áder János szintén két szervezetet támogatott csak, ugyanakkor sokkal bőkezűbben: az éves kerete mintegy 93 százalékát el is használta 2025 első hét hónapjában. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 62 000 000 forintot kapott a Novák Katalin előtti államfőtől, míg a Hungarokult Kulturális és Zenei Egyesület 6 milliót.
Schmitt Pál – aki egy plágiumbotrányba bukott bele – Novákkal és Áderrel ellentétben összesen 25 különböző szervezetet támogatott. Bár még így is visszafogottabb volt, mint Áder, hiszen ő „csak” 41 milliót használt fel keretéből. A legbőkezűbb támogatást a Magyar Máltai Lovagok Alapítványa kapta az egykori olimpiai bajnoktól (10 millió forintot), az Immaculata Alapítvány a Köztéri Szobrok Emeléséért 5 milliót kapott.
Mint arról írtunk, Sulyok Tamás hivatalban lévő köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján közzétett lista szerint a júliusi állapot szerint összesen több mint 73 millió forintot jótékonykodott el különböző szervezeteknek. (Neki magasabb a kerete, mint elődjeinek.)
Sulyok Tamás 73 millió forinttal támogatott különféle szervezeteket az idén