A tárgyalótermi helyzet persze ezt a nyílt színi meghátrálást leszámítva is meglehetősen pikáns volt, tekintve, hogy a per éppen a szépasszony előző házassága körül forgott, még akkor is, ha a vádlottak padján ott ült egy zsaroló, bizonyos Giergl István. Ez a büntetőügy lassan régebb óta húzódott, mint amennyi ideig maga a házasság tartott: Frohner János bécsi szállodatulajdonos 1887. május 16-án „esküdött örök hűséget” néhai tutzingeni Tichtl Frigyes lovag, volt Szatmár megyei főszolgabíró egyetlen leányának, és október 4-én az osztrák polgári törvényszék már ki is mondta a válást. A hatóság meg immár egy bő éve járt Giergl nyomában.
Utólag persze könnyű meglátni a kedvezőtlen jeleket, de tény, hogy a vőlegény 57 éves volt, a menyasszony pedig 25 a nász idején, és talán az sem mondható szokványosnak, hogy a szertartást egy szürke hétfőn, reggel 7 órakor tartották a belvárosi plébániatemplomban. De talán alakulhatott volna jól is. Frohner János nagy újrakezdőnek számított, hiszen egyszerű pincérként kezdte, majd a pesti Arany Sas tulajdonosának testvérét feleségül véve megnyitotta a saját szállodáját a Nádor utcában. Aztán egy rosszul sikerült befektetésen tönkrement ugyan, de akkor Bécsben átvette az Imperial szállót, és ismét meggazdagodott, sőt, még a versenyistállóját is újraépítette. Amikor pedig elveszítette a feleségét és két fiát, lám, szép és fiatal asszonyra bukkant Pesten.
Giergl István, a tönkrement kártyagyáros ezen a ponton bukkant fel a történetben. Nem mást állított ugyanis, mint hogy Tichtl Jozefin és édesanyja – utóbbiról jegyezzük meg, hogy „előkelő lengyel nemes családból származott, két testvére a lengyel szabadságharcban vesztette életét” – 6000 forintot ígért neki azért, hogy a leányt Frohner figyelmébe ajánlja mint alkalmas feleséget. Giergl interpretációja szerint ő így is járt el, és a bécsi szállodás annak ellenére a házasság mellett döntött, hogy a közvetítő időközben kompromittáló tényeket tudott meg a kisasszonyról, és ezeket nem habozott a férfi tudomására hozni.
Találgatni is fölösleges, mit hallhatott a bukott kártyagyáros, de annál komolyabb dologról lehetett szó, mint hogy Jozefin egyszer már volt menyasszony: szűk három évvel korábban egy minisztériumi segédfogalmazó kérte meg a kezét. Frohner tehát minden pletyka dacára elvette Tichtl Jozefint, és kilenc és fél hónap múltán Bécsben megszületett Frohner Román. Igaz, szülei akkor már hivatalosan elváltak egymástól, anyja pedig hamarosan átköltözött az Imperialból a Wertheim-örökös palotájába.
A jelek szerint egyvalaki nem volt képes elfogadni a dolgok ilyen alakulását: a házasságközvetítő. S miután sem a szállodástól, sem az asszonytól nem kapott pénzt a szolgálataiért, dühödt és intimitásokkal teli levelezőlapokkal kezdte bombázni a fél világot, beleértve a Wertheim cég ügyfeleit és az Imperial szálló visszatérő vendégeit. Amikor a szerb királynak is kézbesített a posta egy vádakkal sűrűn teleírt levlapot, a hatóságok is elkezdték komolyan venni az ügyet. Gierglt elfogták, bíróság elé állították, majd a nagy érdeklődéssel övezett – habár részben zárt üléssel megtartott – tárgyalás után zsarolás vétségének kísérletéért és becsületsértésért egy év fogházra ítélték.
Ilyen persze van – mondhatják önök –, egy jó házból való, szép, de szegény úrilány mindenáron jó partit szeretne magának, különösen, amikor már a húszas évei közepén járván a fiatalságát is elillanni látja. Csakhogy Tichtl Jozefin minden volt, csak szegény nem. Szép földbirtoka volt Tápiósápon, egy négyemeletes háza a Múzeum körút 41. alatt – 128 ezer forintért vette 1883 elején. Övé volt a Szép Juhászné vendéglő is a Budakeszi úton, amelyet 1884 januárjában vásárolt meg Borsos József festő és fényképész hagyatékából, félig leégve, és nemcsak helyreállíttatta, de idővel még táncteremmel is bővítette. A zsaroló úgy tudta, emellett 400 ezer forint takarékpénztári betéttel is rendelkezett a hölgy, akitől ő potom 6000 forintot követelt, mindhiába.
Ezt a pénzt végül sosem kapta meg, mert a fellebbviteli bíróság is úgy nyilatkozott, házasságközvetítésért pénzt kérni ellenkezik az elfogadott erkölcsi normákkal. Giergl tehát leülte a büntetését, Tichtl Jozefin pedig, miután az egyházi bíróság előtt is lezárult a válópere, 1890 májusában hozzáment báró Villani József huszárfőhadnagyhoz. A perugiai eredetű – innen a nemesi előnév: „de castello pillonico” –, csehországi kitérővel Magyarországra keveredett család sarja a harmincas évei elején járt ekkor. A következő év áprilisában megszületett gyermeküket az ő apja után, Lajosnak nevezték el.
Mindebben csak az az igazán érdekes, hogy a házaspár nevelt egy másik gyermeket is: Villani Frigyest, aki még 1882-ben született, Bécsben. Tichtl Jozefin édesapjának a nevét viselte tehát, és úgy két éves lehetett, amikor a hölgy az első eljegyzésével nekivágott a házasodás számára felettébb rögösnek bizonyult útjának.
E sajátos körülmény ellenére persze ez a házasság is lehetett volna boldog. Anyagi gondok aligha szomorították a házaspárt: ellenkezőleg, a báróné hihetetlen elánnal rendezte újra az ingatlanportfólióját, hogy a végén két jövedelmező pesti bérház termelje a pénzt folyamatosan a családnak. 1893 második félévében eladta a Múzeum körúti házat és a Szép Juhásznét, és megvette az új Keleti pályaudvar közelsége miatt igen jövedelmezőnek bizonyuló Rottenbiller utca 1. alatti bérházat; majd pedig a tápiósápi birtokot elcserélte a József körút 42. alatti új házra, ahová a család be is költözött.
S hogy mit csinált ezenközben a báró? Nos, erről csak az a levél tanúskodik, amelyet két évvel később, 1895. szeptember 16-án írt hitvesének a Mosonyi utcai rendőrlaktanyából, és amelyet egy közjegyzővel kézbesíttetett a József körútra. Villani József ebben a levélben részletesen leírta, hogy a házasságkötés után, mivel tartalékos állományba helyeztette magát, állás és kereset nélkül maradt, így örült a lehetőségnek, hogy gazdálkodhat a tápiósápi birtokon. Ennek azonban véget vetett az ingatlancsere, és az egykori huszártiszt végképp felesége vagyonából volt kénytelen élni. Ahogy fogalmazott: „semmi befolyásom és döntő szavam semmi családi dologban nem volt, (…) méltóságod támaszkodva saját vagyonára ezt velem lépten-nyomon éreztette, és minden tekintetben csupán saját akarata szerint cselekedett”.
Ebből a „szégyenletes helyzetből” a báró úgy próbált kitörni, hogy előbb rendőrségi gyalogsági felügyelői állást vállalt, majd pedig, 1895. május elsejével elnyerte a lovassági felügyelői posztot, és kötelezettségének eleget téve beköltözött a rendőrlaktanyába. Tichtl Jozefin ezzel egyidőben kihurcolkodott a Margitszigetre, ezért a levél tulajdonképpeni célja az volt, hogy nyilatkozzék: „akar-e hivatásom parancsolta lakásomba hitvestársi kötelességéhez képest, gyermekeinkkel együtt, követni?”
A báróné azonban aligha követte a bárót. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy amikor szűk két hónappal később a 36 éves Villani József „hosszas szenvedés után” elhalálozott, a „forrón szeretett, felejthetetlen” férjet a József körút 42-ből kísérték utolsó útjára.
A korábbi hitves, Frohner János ekkor már egy esztendeje halott volt, és végrendeletében ragaszkodott ahhoz, hogy egyetlen fiát, Románt, akire egymillió forintnyi vagyonát hagyta, gyámok neveljék, és az édesanyjának semmiképp se adják ki. Tichtl Jozefin ezért hosszú pereskedésbe kezdett, amelynek utolsó fordulójában, 1900-ban a belügyminiszter végül neki ítélte az immár kiskamasz fiút.
Élete második felében aztán, amely az új századra esett, végre béke és nyugalom köszöntött az özvegy bárónéra. A házak termelték a pénzt, a Rottenbiller utcait még meg is magasíttatta, a nyarakat pedig hűvösvölgyi villájában töltötte. Sokat adakozott az egyetemi hallgatónők Szent Teréz Egylete javára: volt, hogy egyszerre 45 ifjú hölgyet ruházott fel. Villani Frigyes és Lajos is diplomata lett, az előbbi párizsi, majd római követ, az utóbbi egy ideig a római Magyar Intézet vezetője.
Frohner Román vegyészetet tanult. Élhetett volna ő is az ingatlanaiból, hiszen gondos gyámjainak köszönhetően fél utcák voltak a nevén az akkoriban épp fejlődésnek induló Angyalföldön. De ő más utat választott: autóversenyzői szenvedélyétől hajtva összeállt a gépész Pásztélyi Andrással – akinek szép sorban két húgát is feleségül vette, ők ugyancsak passzionátus sofőrök voltak –, és 1924-ben bejegyezték a Dr. Frohner Pásztélyi automobil műveket a Fáy utca 9. alatt. Ami nagy szerencse, mert így legalább ez az egy telek dr. Frohner nevén maradt – a többit tempósan felfalta az egyedi autókarosszériák, motorkerékpárok, motorcsónakok készítésére szakosodott üzem.
Így esett, hogy negyven éves korában – korengedéllyel – dr. Frohner Román havidíjas hivatalnokként belépett a fővároshoz, ahol hamarosan az Illatos úti szappanüzem igazgatója lett. Ez a mérsékelten romantikus célú vállalat az Állategészségügyi Telep részeként gondoskodott arról, hogy az elhullott állatok zsírját higiénikusan és gazdaságosan dolgozzák fel, a keletkező szappant pedig eljuttatták a főváros intézményeibe. Dr. Frohner a távoli Nógrádverőcéről látogatta a gondjaira bízott üzemet.
A Duna-parti faluban is hunyt el, alig 56 esztendősen – a hajdani milliomos kisgyereket negyedik felesége búcsúztatta. Mindössze négy évvel élte túl az édesanyját, akinek úgy tűnik, sem a keménységét, sem a vagyonát nem sikerült megörökölnie.
