Általános véleményen kívül egy közgazdásznak nem illendő külpolitikai stratégiáról beszélni, csakhogy egy hazug Ukrajna-kép velünk él, a megveszett NER hazugsággyárából fertőző tartalmakat hurcol szerteszét, és mindez hat a szavazókra.
Mi Ukrajna a NER számára? A miniszterelnök uszító beszédeiben, a mögötte üvöltöző tömeg és politcelebjei számára Ukrajna a végső gonosz, Magyarország sírásója. Támogatói hazaárulók és dögvészes külföldi ellenfelek, Brüsszelel a legelső helyen. Másfél évtizedes tapasztalatunk alapján látjuk, hogy a NER-nek Ukrajna az aktuális univerzális gonosz, a magyar nép kifosztója (lenne, ha bekerülne az EU-ba), a háború kutyája, amit csak az istenverte brüsszeliták akarnak maguk közé felvenni.
Trump sűrű fordulatai miatt már nehéz az amerikai elnök mögé bújni, de Orbán még mindig hangoztatja, hogy a ripacs Zelenszkij adja meg magát Putyinnak, aki alapos békét teremtene (ahogy Bucsában is tették, teszem hozzá). A NER narratívájában (ld. Klemperer: A Harmadik Birodalom nyelve) Zelenszkij és az őt támogató brüsszeliták a genetikusan romlott gonoszt képviselik. Nem lenne jó megtudni, a NER meddig megy el: már a mostani produkciója is a harmincas évek magyar szélsőjobbos narratívájának lelki társa.
Miközben a NER azért harcol, hogy a vércsatakos honvédő szerepben újabb terminusokra megválasszák, addig az európai világban magyarnak lenni egyre kínosabb; és hiába a jobboldal politikai emelkedése, Orbán országa lassan magányosabb, mint Szálasi idején volt. És ebben, honfitársaink, valamennyire mindannyian osztozunk. A minősíthetetlen külügyminiszteri hang a politikai B-közép rikoltozása, durva és közönséges eszköztára - az országvezetési hulladék adagolása a ventilátorba - nemcsak álszent hallgatás a felszínen, hanem tudatos rombolás szinte mindenütt. Évek munkája kell majd ahhoz, hogy magunkat és jóhírünket megtisztítsuk.
És minthogy mindehhez Orbán és stábja Ukrajnát lelte meg a gonosz politikai hordozójaként (Soros már kevés, von der Leyen és Weber jobb, a háborús uszító Magyar Péter figurája még jobb), ezért fontosnak találom Ukrajnával kapcsolatban a stratégiai keretek megrajzolását. Miközben felesleges harcnak látom Orbán gonosz kérdésére (akarja-e, hogy a Magyarország elveszejtésére kész Ukrajna azonnal csatlakozzon az EU-hoz) egy szelídebb ellenzéki ellenkérdéssel replikázni.
A javasolt formula: Ukrajna Európa része, és majd valamikor az Európai Unió része lesz. És ez - szemben a ragacsos diplomáciai szövegeléssel - annyit jelent, hogy Ukrajna Európa biztonsági struktúrájának eleme. A vele kapcsolatos stratégiai kérdés tehát az lehet egy gondolkodó magyar számára: akarja-e, hogy Oroszország nyugati határait Csapnál húzzák meg, vagy segíti Ukrajnát abban, hogy az európai biztonságot Harkovtól nyugatra is hatékonyan védje? Ha igen, akkor támogatni kell Ukrajnát a maga honvédő háborújában.
Ne legyenek kétségeink: Oroszország még mindig úgy gondolja, hogy ahova beteszik a lábukat, az az övék, és a krími, majd a teljes ukrajnai háború azt bizonyítja, hogy csak az expanziót képesek kezelni (bár rosszul) - hiszen a birodalmi stabilitáshoz nagyobb kohézióra és több önbizalomra lenne szükségük. Eszközeik vegyes minőségűek, a második világháborúhoz hasonlóan főként emberáldozattal harcolnak. Ahogy egy szovjet tábornok mondta egy régi dokumentumfilmben a második világháborús győzelem okáról: a vérünkbe fullasztottuk őket.
Ők bírják, Ukrajna nem bírja, ez az elgondolás. Csakhogy ez most sokkal nehezebb, mint a németek ellen. Ők támadnak, Ukrajna védekezik. A nagyságrenddel erősebb támadáshoz Oroszország egészét be kell vetni, akkor pedig vége a putyini a nyugodt fogyasztás mellett eltűrt választási demokratúrának. A szovjetek háborúja a németek ellen inkább ahhoz hasonló, amit most Ukrajna tesz; míg az oroszok Ukrajna elleni háborúja inkább Afganisztánt idézi.
Az oroszok expanziós stratégiája miatt Ukrajna Európa stratégiai része, az EU-tagságról pedig folyamatosan tárgyalunk, közösen dolgozunk rajta, közben fegyvereket szállítunk és más módon is segítünk. Minderre nálunk sokkal több okuk van a baltikumi országoknak, Finnországnak, Lengyelországnak vagy Moldovának. Felőlük nézve egyszerre szánni- és szégyellnivaló az ukrán konfliktusnak a magyar belpolitika közepébe helyezése olyan mérgező tartalommal, ahogyan Orbán Viktor teszi. Ne sértse hívei fülét, ha rámutatunk: nálunk Orbán széke, másutt a függetlenség a tét. A mi függetlenségünket a NER már elvette tőlünk, de majd visszaszerezzük.
A szerző közgazdász.
