A kormánypárti Magyar Nemzet információi szerint az Orbán-kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a Kneecap együttest.
Az Index az értesüléssel kapcsolatban megkereste a Sziget Fesztivál szervezőit, akik úgy fogalmaztak, „semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk arról, amit a Magyar Nemzet ma kora hajnalban megírt a Kneecap zenekar fellépésével kapcsolatban”.
Az eddigi tervek szerint az északír trió augusztus 11-én lépne fel a Szigeten. Ezzel kapcsolatban nemrég a fesztivál főszervezője, Kádár Tamás úgy fogalmazott, „Ebben a helyzetben minden döntés sérteni fog valakit. Ha lemondtuk volna a fellépést, az cenzúrának hatott volna, és megerősítette volna azt az érzést, hogy a palesztin szolidaritásnak nincs helye a nyilvánosságban, adott esetben egy újabb antiszemita hullámot elindítva. Ha megtartjuk (és megtartjuk), akkor pedig azok érzik elárulva magukat, akik szerint a Kneecap nem a békét, hanem az egyik oldalt képviseli – egy olyan konfliktusban, amely már így is elviselhetetlenül polarizált”. Hangsúlyozta, hogy a Sziget Fesztivál esetében kizárólag a legfontosabb alapértékekre tud támaszkodni, és semmilyen formában nem fogadják el a gyűlöletbeszédet, így az antiszemitizmust sem, ezt a zenekar felé is egyértelműen jelezték.
„Nincs jó döntés” – A fő szervező megerősítette, hogy felléphet a Szigeten a KneecapA Kneecap fellépése nagy közéleti vitát váltott ki: civilek mellett az európai uniós miniszter és a Mazsihisz is kérte a zenekar fellépésének lemondását. Bóka János – aki egyben az antiszemitizmus elleni fellépésért felelős miniszterelnöki megbízott is – az ügyben egyeztetett Kádár Tamással, és megállapodtak abban, hogy a fesztivál fellépői kötelesek betartani Magyarország törvényeit. A kormány korábban hangsúlyozta, hogy zéró toleranciát képvisel az antiszemitizmussal szemben.
A fellépés ellen petíció is indult, amelyet ismert színészek, zenészek, rendezők és művészeti szakemberek írtak alá, köztük Nemes Jeles László, Majka, Herendi Gábor, Mácsai Pál, Gálvölgyi János, Geszti Péter és Kovács Patrícia. A petíció kezdeményezői szerint a Sziget Fesztivál „a befogadás és a véleményszabadság hamis álcája” mögé bújva ad teret egy „gyűlölködő, rasszista” zenekarnak, amelynek tagjai szerintük „nem a palesztin nép jogaiért küzdenek, hanem a Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek mellett állnak”.
A Kneecap zenekar korábban közleményt adott ki az Instagramon. „Legyünk egyértelműek: nem támogatjuk, és soha nem is támogattuk a Hamászt vagy a Hezbollahot. A civilek elleni támadásokat ítéljük el, mindig. Ez soha nincs rendben” – írták egy április végi posztban.
A Mazsihisz elnöke a Kneecap fellépéséről a Szigeten: Van egy határ, amelyet nem szabad átlépniPetíció indult a Kneecap szigetes fellépése ellen, aláírta Gálvölgyi János, Majka és Presser Gábor is „A Kneecap zenének álcázott ideológiai fegyver, amely a holokauszt tagadása, a terror éltetése és Izrael megsemmisítése üzenetét hordozza”