Szeretjük azt hinni, hogy zöldség-gyümölcs nagyhatalom vagyunk, de ez valóban így van?
Magyarországon jelenleg mintegy 80 ezer hektáron termesztünk zöldségeket és 70 ezer hektáron gyümölcsöket, s nagyon hosszú távon nézve e területek csökkenő irányt mutatnak. Az elmúlt évek átlagában a gyümölcstermesztésben 100–120 milliárd, a zöldségtermesztésben 200–250 milliárd bevétel keletkezett az elsődleges termelés szintjén. A hazai gyümölcstermő terület az utóbbi években rohamosan csökkent, a termésmennyiség pedig az évi 600–700 ezer tonna körül jelentős kilengéseket mutatva 500–1000 ezer tonna között szóródik. Kritikusnak tekinthető ezek nagyon hektikus változása, amelynek okai döntően az időjárási károk: a tavaszi fagyok és az aszály ellen nagyobb részt védtelenek vagyunk.
Sokan kongatják a vészharangot, hogy a klímaváltozás miatt egyes gyümölcsfajták végleg eltűnhetnek a hazai földekről.
A hazai gyümölcstermesztés semmilyen érdemi növekedést nem mutatott az elmúlt másfél évtizedben, sőt folyamatosan zuhan. A hazai klimatikus adottságokat legkevésbé toleráló, illetve legnagyobb szaktudás-, tőke- és munkaerő-igényű fajok termelése esett vissza leginkább: a málna, a szeder, a fekete ribiszke és a köszméte termesztése gyakorlatilag megszűnt, de nagyon jelentős – 50 százalékot meghaladó – visszaesést szenvedett el az alma, körte és az őszibarack is. Növekedni mindössze a dió, a bodza, valamint a szamóca, a cseresznye és a kajszi volt képes. A termésbiztonság nagyon rossz, s ez jelentős akadálya új piacok építésének, illetve a meglévők megtartásának, hiszen stabil piacot csak stabil áruval lehet teremteni. A termelési potenciálunk az elmúlt évtizedben folyamatosan romlott az ültetvények elöregedése, és közel sem kielégítő megújulása miatt.
Zöldségfronton hasonló változásokkal kell szembenézni?
A hazai szabadföldi zöldségtermő terület az utóbbi évtizedben 80 ezer hektár körül stagnált, némi hullámzással: 2015–2020 között növekedésnek indult, majd 2020 után újra visszaesés következett be. Mintegy 3000 hektárt tesz ki a hajtatott – fóliás és üvegházi – felület, s ez csökkenő tendenciát mutat. A zöldségtermő felület közel kétharmadát a csemegekukorica – 30–35 ezer hektár – és a zöldborsó - 16–22 ezer hektár adja. A szabadföldi zöldség – egy-egy extrém évjárattól eltekintve – stabilan 1,3–1,5 millió tonna termést produkált az utóbbi években, a hajtatott kultúrák pedig a jelentős területi csökkenés ellenére, emelkedő termelési színvonal mellett, évi 350 ezer tonna körüli mennyiséget produkálnak. A szélsőséges időjárás kimondottan érzékenyen érint egyes fajtákat, salátaféleségeket, bizonyos káposztaféléket, és ez abból is látszik, hogy júliusi-augusztusi karfiol, brokkoli már nincs is Magyarországon. A 70-80 napos érési idejű zöldségek esetén a termelők éppen ezért tudatosan terveznek, és nem erre az időszakra időzítik, hanem áthelyezik a termesztési időszakot: a brokkolit például többnyire már szeptemberben vetik és októberre érik be itthon. A 120-150 naposoknál ezt már nehezebb megoldani, így a vöröshagymánál, gyökérzöldségeknél, paprikaféléknél ez komolyabb gondot okozhat.
Az időjáráson túl milyen egyéb tényezők befolyásolják a hazai zöldség-, és gyümölcspiacot?
A gyümölcstermelésünk színvonala az elmúlt két évtizedben érdemben nem változott, ami komoly hatékonysági problémákat vet fel: a kor elvárásaihoz képest az 1980-as évek szintjén sem vagyunk. Mindezt nem csak a fajlagos hozamokon keresztül tapasztaljuk: a hazai ültetvények 70–75 százaléka öntözetlen, hatékony fagyvédelemről mindössze néhány ezer hektáron, jégvédelemről mintegy 4–5 ezer hektáron beszélhetünk. A hazai gyümölcs-ültetvényfelület mintegy fele korszerűtlen, potenciálisan versenyképtelen, 25–30 százaléka jelenleg nem eléggé hatékony, de fejleszthető, míg a maradék 25–30 százaléka – mely néhány száz termelő vállalkozást jelent – tekinthető igazán professzionális, versenyképes felületnek. A hazai zöldségtermesztés szintén jelentős területi és mennyiségi visszaesést szenvedett el az EU-csatlakozás óta, bár az utóbbi néhány évben újra javulnak az ágazati mutatók. Stagnálni vagy növekedni csak a kisebb szakágazatok – spárga, cékla, ipari paradicsom –, vagy a kevésbé tőke- és munkaerő-igényes ágazatok – csemegekukorica, zöldborsó, zöldbab – voltak képesek. A tőke-, munkaerő- és szaktudásigényes szabadföldi és hajtatott kultúrák területe viszont 30–60 százalékkal esett vissza. A külföldi versenytársak színvonalához viszonyítva jelentős a lemaradásunk, ráadásul a gazdatársadalom elöregszik, a generációváltás nem megoldott. Összefoglalva tehát: a zöldség-és gyümölcstermő terület csökkenésének legfőbb oka a munkaerőhiány és a klímaváltozás.
Viszont ez épp egy meglehetősen munkaerő-igényes terület.
Valóban, a zöldség-gyümölcs ágazatok többsége jelentős számú munkaerőt és munkaórát kíván. A teljesen gépesíthető művelésű fajok – ilyen például a csemegekukorica, a zöldborsó, a hagyma – élőmunkaigénye elhanyagolható. A csak kézzel betakaríthatóké viszont hektáronként fajtól függően 500 és 6000 munkaóra között van, míg a hajtatott zöldségtermesztésben hektáronként már 10-25 ezer munkaóra a foglalkoztatás-igény. Ezt a munkamennyiséget ágazattól és termelési módtól függően 30-70 százalékban szezonálisan foglalkoztatott, alkalmi munkaerő végzi, amelyből egyre kevesebb áll a gazdák rendelkezésére.
A klímaváltozás pedig egyre ijesztőbb...
Mind gyakoribbak és intenzívebbek a tavaszi fagyok, a jég- és viharkárok, az extrém csapadék-, fény-, és hőmérsékleti viszonyok, s vélhetően ez vár ránk a jövőben is. A klímaváltozás hatását a tavaszi fagykárok és az aszályos időszakok felszaporodásán keresztül érzékeljük leginkább, de nem kímél bennünket a jégeső sem, s gyakran jelent gondot az erős napsugárzás. Azokban a kultúrákban, ahol nem tudnak megfelelően öntözni, borítékolható a jelentős terméscsökkenés, mely mennyiségi és minőségi veszteség egyaránt lehet. A megváltozott körülményeket egyre nehezebben bírják egyes saláta- és káposztafélék – brokkoli, karfiol, kínai kel –, de a gyümölcsökben is találunk a mostani klímát nem, vagy rosszul viselő fajokat: ilyen a málna, szeder, fekete ribiszke, köszméte. Ezek termesztése gyakorlatilag megszűnt mára hazánkban. Hosszútávon az adaptáció a legfontosabb, mivel a klímaváltozás hatásait visszafordítani nem tudjuk, vagy ha igen, akkor az csak egy nagyon lassú, több évtizedes folyamat keretében lehetséges, addig pedig egy gazda vagy egy ágazat már rég tönkremegy.
Visszatérve tehát az első kérdésre: Magyarország valóban tudna önellátó lenni zöldségből és gyümölcsből?
Az eddig körülírt folyamatok most már látható és mérhető következménye a hazai élelmezésbiztonság szempontjából, hogy a hazai zöldség-gyümölcs önellátottságunk az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent. A legtöbb ágazat esetében egyre kevésbé vagyunk képesek saját, belföldi piacainkat is ellátni, vagyis az importfüggőségünk egyre növekszik. Ezzel párhuzamosan az export folyamatosan csökken, így a külkereskedelmi egyenleg romlik. Ezt a folyamatot mihamarabb meg kell állítani, mielőtt az ágazat elveszíteni azt a kritikus méretét, ami a piacon maradás feltétele.
Névjegy
Apáti Ferenc a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézetének vezetője, egyetemi docens. Fő oktatási területe a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások üzemtana. Kutatási területének középpontjában a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint -feldolgozás piaci és üzemgazdasági elemzése áll. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) alelnöke, továbbá az Agrárminiszteri Tanácsadó Testület tagja. Családi gazdaságukban almatermesztéssel foglalkoznak, így a termelés oldaláról is a hazai kertészet elkötelezett képviselője.
