Tegyük a szívünkre a kezünket: ki az, aki azzal kacérkodik, hogy a kies Mezőkeresztesre költözik? Átlagos kisváros, Borsod megye csücskében, munkalehetőség alig. Különösebb nevezetességgel sem bír, hacsak nem tartjuk annak, hogy itt található az ország egyik legrégebbi, több mint 150 éve működő férfikórusa. Egy ingatlan-portál szerint jelenleg huszonegy ház eladó itt, a legdrágább nem éri el a negyvenmillió forintot, a legolcsóbb a négymilliót se. Mégis, ez a 3700 lelkes település volt az, amelyik az országban elsőként alkotta meg saját, önazonosság-védelmi rendeletét, korlátokat szabva a házak adásvételének.
A Navracsics Tibor tárcája által kidolgozott, júliusban hatályba lépett „identitásvédelmi törvény” eredetileg azért jött létre, hogy a túlnépesedéstől védje meg azokat a jellemzően Budapest, illetve Balaton és Velencei-tó környéki falvakat, városokat, ahol az utóbbi években drasztikusan nőtt a népesség, s a helyi infrastruktúra túlterheltté vált. Cseppet sem illik hát a törvényi keret a fogyatkozó népességű, a mobilitási célok szempontjából partvonalon lévő borsodi kisvárosra. Mégis, buzgón alkotta meg a szabályt, ami szerint minden ingatlan adásvételi szerződését el kell juttatni az önkormányzathoz, amelynek pénzügyi bizottsága eldönti, él-e a város a rendeletben megalkotott elővásárlási jogával. Értsd: mostantól csak az vehet házat itt, aki szimpatikus a pénzügyi bizottság tagjainak. Bár a rendelet indoklásában hagyományőrzésre, arculatvédelemre hivatkoznak, az általunk megkérdezett helyiek többségének mégis az jutott eszébe a szabályról, hogy ezzel lehet majd távol tartani a szegényebb, mondjuk ki, roma családokat. S mivel az ilyesmit nem „comme il faut” rendeletbe foglalni, kapóra jött az önazonosságról szóló törvény, jelentsen az ezek után bármit is.