Hatalmas paravánok állnak a Zeneakadémia előtt, amelyek ismertetik az intézmény történetét, bemutatják legendás tanárait, egykori diákjait, megidéz néhány emlékezetes pillanatot. „Örök hála Devich Sándornak és Mihály Andrásnak: számunkra egy előadásban nem az olykor be-becsúszó, apró technikai hiba volt az elsődleges veszélyforrás, hanem a darab tartalmi, szellemi, emocionális értékeinek hamis és személytelen közvetítése” – olvashatjuk Takács-Nagy Gábor sorait. Weiner Leóra így emlékezett vissza Starker János: „megtanított bennünket hallani, és segített felismernünk a zenélés eszközeit. Megtanította, hogy a zenében minden hang számít.” Zathureczky Edéről Kovács Dénes azt emelte ki: „beláttatta a növendékeivel, hogy a művészettől, a zenétől elválaszthatatlan az örök tanulás, az örök keresés”. Kroó György Szabolcsi Bencéről ekképp írt: „zongorázása közben úgy éreztük, egy világáramba kapcsolódunk be”.
A táblák olvasásának örömében egy kínai diák osztozott velem – annak ellenére, hogy minden felirat magyar nyelvű. Önkéntes fordítói tevékenységemet néhány mondat után megköszönte: egy mobilalkalmazás segítségével már az összes szöveget átültette mandarinra, most csak ismételni jött. Junnan Ding a Sanghaji Zenei Konzervatóriumból, Kína legrégibb, mintegy százéves zeneművészeti intézményéből érkezett tanulni a Summerfestre, és mint kiderült, bálványozza a magyar zeneművészetet – és nem csak azokat ismeri, akik a táblákon szerepelnek. Olyan tudásról adott számot, hogy legszívesebben hazamentem volna a kalapomért, hogy megemeljem előtte. Végül YouTube-videókat is mutatott kedvenc magyar előadóival, többek között Schiff Andrással.
Junnan Ding zongoraművésznek készül, de a zene nála nem áll meg a hangszerénél: pénteken ő is meghallgatta Olli Mustonen: 2. nonettjének a próbáját – amelyet a finn zongoraművész, karmester és zeneszerző vonós hangszerekre írt. Egy álomcsapat adta elő: Pusker Júlia mint elsőhegedűs (a Royal Academy of Music egykori növendéke), mellette az ukrán-német Alissa Margulis, aki Marta Argerich kedvenc kamarapartnere, és tucatnyi lemezt adott már ki. Králik Abigél a mesterdiplomáját is a New York-i Juilliardon szerezte, és hogy mennyire zseniális hegedűs, azt vasárnap, a Sosztakovics-napon is megmutatta. A Bécsben élő Korcsolán Orsolya szintén fogalom a hegedűsök között, ahogy Rohman Ditta csellóművész nevére is meghajlanak a zeneszeretők. Nora Romanoff-Schwarzberg hegedűművész New Yorkban született, de Bécsben él, ahol olyan művészekkel ismerkedhetett meg, mint Rosztropovics, Mehta, Menuhin, Stern és Argerich. Itt brácsán játszott, a világ nagy koncerttermeit bejáró román brácsaművész, Razvan Popovici mellett.
A növendékek között szerepelt a Králik Abigélhoz hasonlóan Junior Prima díjas Dolfin Balázs csellista, aki szombaton nem csak a Mustonen-darabban, hanem Sztravinszkij: Három darab vonósnégyesre című művének bemutatásában is közreműködött. Továbbá diákként volt jelen a szerb Strahinja Mitrović nagybőgős. A londoni Guildhall School of Music and Drama növendéke a pénteki nyitónapon a Keresztapa zeneszerzője, Nino Rota: Divertimento concertante nagybőgőre című művéből adott elő egy tételt. (Mivel ez a hangszer testes, a virtuóz futamokat nehezebb rajta játszani, mély fekvésű hangja nehezebben szól át a zenekaron, ezért kevés szólóművet írtak rá. Emiatt is volt kisebb ünnep a nagy ünnepben Rota humoros, karakteres, ritmusosan feszes művének megszólaltatása.)
Persze az előadók nevének felsorolása önmagában kevés, ha nem is gyakori, de kiváló művészek is foghatnak ki rossz napot. A próbán nem ez történt, de az körvonalazódott: az együttrezgés önmagában kevés, a közös szándék visz előre egy történetet. A Mustonen-mű szombat esti előadása mindenesetre pazarul sikerült.
Délelőtt mesterkurzus, délután próba, este koncert – több művész időrendi beosztása ekképp, és ehhez hasonlóan nézett ki az elmúlt napokban, így Pusker Júliáé, Alissa Margulisé, Korcsolán Orsolyáé és Rohman Dittáé is. De lehet tanulni Boris Brovtsyn hegedűművésztől (ő a nyitókoncerten Dohnányi: 1. hegedűversenyét adta elő), Fenyő László csellóművésztől is. (Eddigi koncertprogramja: Csajkovszkij: rokokó variációk pénteken, Brahms: 2. vonósszextett szombaton, Sosztakovics: két darab vonósoktettre vasárnap). És természetesen a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) két alapítója, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek alaposan kiveszik a részüket a tanításból és a koncertezésből is. (Ráadásul mindkettőjüknek „mindegy”, hogy épp hegedűn vagy brácsán játszik.) Kelemen Barnabás tanítását talán nemcsak a hegedűsök fogadhatják meg: az energiát ne saját erőből, erőfeszítésekkel mutassák fel, hanem merítsenek a végtelen energiákból.
A Summerfestre 35 országból 120 diák érkezett, de nemcsak mesterkurzusok hallgatóiként, sokuk fellépési lehetőséget is kap a fesztiválon. „A művészettől, a zenétől elválaszthatatlan az örök tanulás” – ezt vallhatja magáénak a japán Coco Tomita is, aki pénteken Vivaldi: D-dúr hegedűversenyében – melyet Bach is nagyra értékelt – állt a diákok között, míg vasárnap Alissa Margulissal és Lakatos András zongoristával Sosztakovics: Öt darabját adta elő. Már két lemeze jelent meg, az Apple Music platformon a hallgatottsága 5,5 millió feletti, akár hátra is dőlhetett volna, mondván, ő már beérkezett – ha nem volna igazán muzsikus.
Eddig számos emlékezetes pillanatot hoztak a Summerfest koncertjei, a legutóbbi vasárnap este történt, az ukrán brácsaművész, Maxym Risanov és a tizenöt éves, ír zongorafenomén, Pei Lin Oisin Pu Sosztakovics utolsó művét, a Brácsaszonátát adta elő. (Risanov májusban a New York-i Carnegie Hallban lépett fel ezzel a programmal, Jevgenyij Kiszinnel.) A Sosztakovics-napon nemcsak zeneművek hangzottak el, hanem Mácsai Pál előadásában Sosztakovics-levelek is, de csak olyanok, amelyekben a nagy és ellentmondásos zeneszerző rosszindulatú megjegyzései (például amilyeneket Prokofjevre és Sztravinszkijra tett) ezúttal nem jelentek meg. Még Beethovennek is odaszúrt egyet. A gyönyörű brácsaszonátát hallgatva sokaknak lehetett az a felismerése: Dmitrij Dmitrijevics utolsó gondolata mégiscsak Beethoven volt.
