Amikor az ember először feleszmél Csengtuban, nem biztos, hogy érti, mi történik. Az első és legszembetűnőbb dolog számomra a hihetetlen csend és a tömeg hiánya egy 20 milliós városban. Nem zakatol, nincs az a nagyvárosokban érezhető őrület. Mindennek ellenére a város él és virul. Óriási, eszméletlen észszerűen felépített, logikus, tiszta de majdnem értelmezhetetlen. Arra gondolok, hogy többször rá kellett keressek, valóban egy 20+ milliós városban vagyok e, vagy csak elnéztem egy vagy több nullát. Zöld, a levegő tiszta, és bár meleg és párás, mindenhol fák és zöld falak, árnyékos sétányok teszik elviselhetővé. Egy évszázados tradíció karöltve a modern világgal.
Kína már nem az, ahogy akár 20 éve tekintettünk rá. A kínai valamikor inkább egy szitokszó volt, de az utóbbi évtizedben minden megfordult. Az ország vezetővé vált az elektromos járművek értékesítésében, ami mára a globális eladások több mint felét teszi ki.
Ez Csengtuban kézzelfogható. Már évek óta nem értékesítenek mást, csak elektromos robogót. 2023-ban minden harmadik Kínában eladott autó elektromos volt. Ekkor történt egy érezhető lassulás az európai piacon, de Kína még nagyobb sebességre kapcsolt. Az európai és a nyugati világ még mindig bizonytalankodik az egész technológiában, az ázsiai ország viszont úgy döntött, nem akar belefulladni a saját iparába. Így aztán lépnie kellett. És lépett is.
Ez a megújuló energia szektort is magával rántotta, és ma már piacvezetők turbinák és napelemek gyártásában is. Kína így a zöld energia szektorban szintén vezető szereplővé vált. 2024 végén a teljes hálózati kapacitás 3350 GW környékén volt. 57 százaléka zéró kibocsátású, amibe beletartozik az atomenergia és a vízerőművek is.
Csak 2024-ben a globális új kapacitás 60%-át tette ki az újonnan telepített erőművek száma.
Mindezt perspektívába helyezve Kína az Európai Uniónál négyszer gyorsabban növeli a kapacitást. Bár az EU is rengeteg erőfeszítést tesz, hogy minél jobban növelje a megújuló energia arányát, részben az orosz energiától való függetlenedés, részben pedig klímapolitikai célok miatt. Kína növekedése ezen a téren szinte már agresszív stratégiának nevezhető.
Egyes becslések szerint az össztermelés 60%-át teszik ki a ritka földfémek, amelyek szükségesek az új zöld energia felé való további elmozduláshoz.
A közlekedés reformja elképesztő infrastrukturális fejlesztésekkel jár. Csengtuban 16 metróvonal található, országszerte pedig közel 40.000 km vasútvonal épült az elmúlt évtizedben. (Nem 10 km/óra pályasebességre kalibrálva.)
És ha már ekkora tudásra tettek szert a vasút- és infrastruktúra építésben, nem csoda, hogy a Budapest-Belgrád vonalra is exportálnák. Mindezek mellett – ugyan ez inkább már csak személyes megfigyelés, mint valós adatokra épülő gondolat – Pakisztántól Nepálon át Grúziáig szinte mindenhol belefutottam kínaiak által épített vagy épp épülőben lévő infrastrukturális beruházásokba, még úgy is, hogy nem kerestem őket. Valahol ez lenne a jelenre szabott kolonizálás? Csendben zajlik, észre sem vesszük.
Persze Kínának szüksége is van jó minőségű infrastruktúrára, mivel a GDP-jének közel 36 százaléka ipari termelésből származik. Létfontosságú, hogy a megtermelt áru minél gyorsabban jusson el a világ minden tájára. A Budapest-Belgrád vonal is ennek keretében, egy új „selyemút” részeként értelmezhető.
A jobb összehasonlítás érdekében itt is érdemes megemlíteni, hogy Kína után Németország és Japán GDP-jének 18-20 százaléka, Amerika GDP-jének pedig 11 százaléka származik gyárakban előállított termékek értékesítéséből.
Ez az óriási nagyságrendű gyártás rengeteg teret adott tanulásra és kísérletezésre. A lehetőséget nem is szalasztották el, és az ország elképesztő gyorsasággal fejlődik. A globális innovációs indexen már 11. helyen szerepelt 2024-ben. A mesterséges intelligencia fejlesztésében közel 38.000 szabadalmat nyújtott be, ami a 70%-a ennek a szektornak. Ez is jól mutatja, hogy Kína már jó ideje kilépett a gagyi, olcsó összeszerelő nemzet árnyékából és már a hozzáadott értékre építi a jövőjét. A történelem során rengeteg találmány származott Kínából, és úgy tűnik, megint egy ilyen korszakba lépünk.
Persze mindennek súlyos ára is van. Kínában az 1 gyermekes népesedéspolitika, a kulturális revolúciónak nevezett tisztogatás, a gyerekmunka, az emberi élet értéktelensége kegyetlen jelenségeket hoz a felszínre.
Öregedik a társadalom, a népesség növekedése nemhogy megállt, de már csökkenőben van, ami az elkövetkezendő évtizedekben elképesztő kihívásokat hozhat, mert a munkaerőpiacon hihetetlen gyorsasággal csökkenhet a kínálat. Sok területen nem lesz dolgozói utánpótlás.
Meglátjuk, ezekre a kihívásokra hogyan reagál az ország. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kommunista párt nagyon rövid gyeplőn fogja ezt a közel 1.5 milliárd embert. Rengeteg népcsoport szenved, elképesztő kontroll alatt él. Titkos munkatáborokról, lezárt területekről tudunk, ahova sosem léphettem be. Cinikusan megkérdezték, hogy újságíró vagyok-e, amire először elsápadtam, majd nagy küzdelmek árán nem ájultam el, de erről majd egy következő részben mesélek.
