Szükségtelennek tartja a Tisza Párt elnöke által bejelentett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal létrehozását a korábbi igazságügyi miniszter.
A Népszava Törésvonal című műsorában Bárándy Péter úgy vélte, Magyar Péter helyesen határozta meg azokat a területeket, ahol érdemes vizsgálatot folytatni egy esetleges kormányváltás után, mind büntetőjogi, mind vagyonvisszaszerzési szempontból. Az ügyvéd legitimnek nevezte az ellenzéki politikus célját, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendőrség, az ügyészség, valamint a bíróság alkalmas ezekre a feladatokra, bár a társadalmi közbizalom ezekben az intézményekben jelentősen meggyengült, ezért szükségesnek tartja annak helyreállítását.
Magyar Péter választási győzelme esetén kivizsgáltatná a kiemelt beruházások jelentős részétMagyar Péter bejelentette, hogy szuperhivatalt állítana fel a nemzeti vagyon visszaszerzéséreKifejtette: a rendőrök és az ügyészek többsége a valóságos bűnöket akarja üldözni, nem is beszélve a bíróságokról Szerinte néhány személyi változtatás lehetővé tenné, hogy ezek az intézmények foglalkozzanak a Fidesz-kormány alatt felmerült esetleges visszaélésekkel is.
Bárándy Péter hozzátette: emiatt vitatná, hogy helyes-e egy új hivatal felállítása, inkább más megoldást választana.
A műsorban arra is kitért, hogy a társadalomban nem várható egységes válasz arra, miként lehetne az ellopott vagyonnal kapcsolatos ügyeket teljes körűen rendezni, vagy a magánszférából a közösséghez visszajuttatni az érintett vagyonokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy önmagában az, hogy egy közbeszerzés megfelel a jogszabályoknak, nem jelenti feltétlenül azt, hogy jogszerű is. Amennyiben már a kiíráskor eldőlt, ki nyeri meg a pályázatot, az bűncselekménynek minősülhet. Kifejtette, hogy vagyon elleni és korrupciós bűncselekmények esetén az elévülési idő is kitolódhat.
„Magyarországon a korrupció nem kivétellé, hanem szabállyá vált, intézményesült”Itt szétlopják az országot, szavakkal már képtelenség megfékezni a gazdasági elit tagjaitAz ügyvéd arról is beszélt, hogy szerinte a vagyonvisszaszerzés akkor sem lehetetlen, ha a Tisza Párt csupán egyszerű többséggel alakít kormányt. Úgy véli, bár jelenleg fideszes pártkáderek vezetik az állami intézményeket, egy kormányváltás után sokan elveszítenék motivációjukat a pozíciójuk betöltésére, ám lenne, aki továbbra is maradna és dolgozna az új kabinet alatt is. „Az emberek legnagyobb része nem hős, hanem gyengébb személyiség. Egyébként sem jó az a társadalom, ahol a mindennapokban szükségesek a hősök” – fogalmazott Bárándy Péter.