A Guns N' Roses rocktörténeti csoda. Az 1980-as és 90-es években ők voltak a hard rock meghatározó formációja, még a táncos szórakozóhelyeken sem maradhatott el buli mondjuk olyan nóta nélkül, mint Paradise City vagy a Don’t Cry. Sosem voltak annyira eklektikusak, mint a Bon Jovi, akik a metált ötvözték a poppal és a countryval, a GNR esetében nem volt játszadozás, nyomták a riffeket, a gitárszólókat a lehető legjobb tempóval és pazar váltásokkal – de amit ők képviseltek a csúcskorszakukban az egy konzervatív tisztelgés volt a hard rock műfaja előtt, miközben az énekes, Axl Rose és a gitáros, Slash szupersztárokká váltak. Aztán változott a világ, jött a grunge, a GNR sem tartott az örökkévalóságig, a 2008-ban kiadott Chinese Democracy című albumuk már nem számított mainstreamnek. Ezek után következtek a válságos esztendők: Axl Rose alkohol- és drogproblémái, Slash kalandozása a grunge felé a Velvet Revolverrel, és a fellépések – vagy együtt Axllel és Slashsel vagy külön-külön – afféle nosztalgiabulik voltak. Aztán 2020-ban új energiák jöttek, turnék és néhány új dal (Absurd, Hard Skool, Perhaps), melyek már „modernebbek”, és érződik rajtuk az alternatív rock hatása – kevésbé slágeres nóták, keményebb riffekkel élő gitártémák.
A nagy kérdés volt, hogy 2025-ben mit hoz Budapestre a GNR az előre beígért monumentális hosszúságú koncert keretében. Ezt az ígéretet hozták, hiszen tényleg több mint három órán keresztül nyomták szünet nélkül. Még a közönséget megénekeltető, szólózgatós üresjáratok sem voltak, berúgták a motort a Welcome to the Jungle-lel, majd további harminc nóta után a Paradise City-vel távoztak. Örömteli volt látni, hogy Axl Rose rég nem látott jó formában van, énekel, szaladgál, üvölt, tombol és ha kell, akkor leül egy zongora elé érzelmeskedni – naná, hogy a November Rain-ről van szó. Hangja már nem régi, de nem is vesztette el, fogalmazzunk úgy, hogy a korához és az önpusztításhoz képes csodálatos állapotban van. Slash viszont pont olyan, mint régen: a kalapja, a frizura és a design most egy ősz borostával párosult – hát, utóbbit ő tudja. Amúgy a fickó mindig is a lusta zseni archetípusa volt, most úgy tűnt, mintha kicsit megerőltetné magát a nagy szólók során – mármint, hogy belekezdjen. Aztán persze, minden lazán megold. Annyiból old school volt a produkció, hogy semmi effektet és technikai eszközt nem vetettek be, nem volt konfettieső, csak minimális vetítés ment a háttérben. Azaz az ars poetica a GNR részéről az volt, hogy tisztán a hard rockot hozzák, olyan tempóban és mennyiségben, mintha csak a színpadon szeretnének meghalni. Költői.
A megálmodott koncepció azonban nem jött át a Puskás Arénában kedd este, a produkciót élvezetesebb volt nézni, mintsem hallgatni. A buli nagy része az elementáris zaj kategóriánál nem lépett túl, igazából felismerni és átérezni csak a Civil Wart, a November Raint és Paradise Cityt lehetett, a többi elúszott a süket hangtechnikusokon. A megdöbbentően nívótlan hangosítást pedig itt senki sem érdemelte meg: sem a szívét odatévő GNR, sem azok, akik több tízezer forintot fizettek a jegyekért. Teljesen mindegy, hogy valaki az első sorban áll vagy az utolsóban ül, ugyanazt a tökéletes élményt kellene hallania. De ha már szóba került cash flow: a GNR-nek meg nem illett volna kihagynia a line up-ból a Don’t Cry-t és a Patience-t – ha már egy társulat nem túl sok mindent tett le másfél évtizeden keresztül, akkor a rocker minimum lenne lenyomni a kötelező slágereiket. Egy hardcore fan szerint ez azért lehetett, mert a színpad előtt állók nem tapsoltak eléggé. Érdekes felvetés.
Infó: Guns N' Roses. Puskás Aréna, 2025. július 15.
