nyári szünidő;'80-as évek;

Így, vagy úgy, de eltelik

A nyári szünet egyszerűen csodálatos…. volt amikor még gyerekek voltunk és ránk vigyáztak és nem mi vigyáztunk másokra. Azaz jelen esetben a saját gyerekeinkre.

Nincs is jobb annál, mint tapsikolva gázolni a standon a vízbe, maszatosan dinnyét enni és hosszú langymeleg nyári estéket tölteni a kertben szalonnát sütve. Ugye, hogy milyen idilli? De ha nem vagyunk megáldva korlátlan pénzzel és/vagy szabadidővel akkor ez a kép egy kicsit módosul, és a „hova tegyem a gyereket?" kifejezés ül ki júniustól augusztusig az arcunkra.

Bár kétségkívül jó belegondolni, hogy nem kell nap mint nap cipelnie a szülőknek az iskola nyomasztását, mint drága gyermekünknek azt a bizonyos iskolatáskát, de a szülői lét öröme az, hogy szinte azonnal másik nyomasztás lép a helyére. Ahogy édesanyám mondta anno: ahogy megszületik a gyermek azonnal megszületik a bűntudat is. Vajon jól tartom? Vajon eszik e eleget? Felöltöztettem melegen? Ha meg nehézség vagy probléma lép fel szinte azonnal kínzó gondolatok garmadája borítja el az agyunkat. Vajon miattam van? Jó anyja voltam? Meg kellett volna engednem? Vagy meg kellett volna tiltanom? Sose tudhatjuk, hogy mikor leszünk vagy vagyunk  szülők. A szomorú ebben és a félelmetes, hogy a szülőségünk eredményét csak hosszú, hosszú évek múltán tudjuk kideríteni, de akkor sem 100 százalékosan.

No, a nyári szünettel is így van. Mert ha lepasszoljuk a gyereket esetleg később megkaphatjuk, hogy „nem is foglalkoztál velem elküldtél a táborba, vagy a nagyihoz vagy a szomszéd Julcsihoz". Ha meg magunk mellett tartjuk, szintén kaphatunk a felcseperedett gyermekünktől szemrehányó pillantásokat, hogy „de hát dolgoztál végig és UNATKOZTAM".

Nálunk már családi legendáriumba illő mondat forog közszájon. Egy ilyen vidám napsütötte nyári napom dolgoznom kellett a kis műhelyemben, sok-sok bonbont rendeltek és bizony valahogy csúszásban voltunk, a gyermek ott téblábolt mellettem. Mondtam: gyere fiam segíts, mert nem leszünk készen. Nem akart. Mire elhangzott az ikonikus mondat: „inkább fizetem a pszichológust, csak most gyere dolgozni". Ekkor volt 9 éves. Persze azóta jót nevetünk ezen. A gyermek egyébként nagyon büszke volt, hogy segített és csodás dolgokat alkotott, és még fizetséget is kapott érte. De persze folyamatosan bevonni a gyermeket a munkába nem túl etikus és nem túl nagy buli se neki, sem a szülőnek.

Komolyra fordítva a szót a legtöbbünk bizony az óriási dilemma, a lelkiismeret-furdalás és a döntéskényszer háromszögben tölti ezt a pár hónapot. Hiszen ha tetszik ha nem, a nyári szünetben bizony sokkal, de sokkal több feladat hárul ránk, anyákra. Hiszen az iskola a maga utolsó pillanatban csomagolt uzsonnáival, folyamat mosásra ítélt tesicipőivel, a soha meg nem talált üzenőfüzeteivel és reggeli dugóival valahogy mégis rendszert visz az életünkbe, egy olyan rendszert ahol a munka, háztartás és gyermeknevelés monotonitását meg meg tudjuk szakítani némi énidővel, barátnős csacsogással, kihűlt kávéval vagy esetleg a szerencsésebbek egy két csajos sorozat megtekintésével. Meg hát nálunk például az iskolába vezető út a mi kis utunk ahol beszélgetünk az álmokról, tudományról, iskolai problémákról. Az autó lett a mi kis biztonságos helyünk ahol csak ketten vagyunk és minden meghallgatásra kerül. Ez a rituálé például hiányzik nyáron. Persze önnön szórakoztatásunkra felkelhetnénk korán és tehetnénk egy kört a háztömb körül csak úgy terápiás jelleggel, de túl drága a benzin és talán lusták is vagyunk hozzá.

Szóval nehéz eldönteni, hogy akkor könnyebb a gyerekkel ha nyár van, vagy ha iskola.

Nézzünk picit a múltba és vizsgáljuk meg, hogy például a nyolcvanas években, azaz a mi időnkben hogyan alakultak a nyári szünetek, iskolaidők vagy úgy általában a gyereknevelés.

Véleményem szerint a mai felgyorsultabb és szeparált társadalomban a közvetlen családban folyik a szó szoros értelembe vett gyermeknevelés. Kapszulákban, kis családokban élünk szinte elszeparálva egymástól. A fent említett időszakban a nevelésben nem csak a szülők, nagyszülők, de a társadalom, avagy ha jobban tetszik az utca népe is részt vett.

 Az utcán, a boltban a játszótéren vagy a piacon, azaz bárhol rászóltak idegenek a gyermekre ha rosszul, vagy a kívülálló megítélése szerint rosszul viselkedtek, sőt nem csak a gyerek volt górcső alá véve, hanem a szülők is. 

 Az intézmények aktívabban részt vettek magában a nevelésben és nem csak az okításra koncentráltak. Nem csupán a tananyagot adták le a tanárok, hanem a jól vagy rosszul viselkedés megítélése és kordában tartása is volt a feladatuk. De talán azért, mert a szülők is jobban tisztelték a tanárokat és ez fordítva is így volt, mindkét fél a gyerek érdekeit próbálta nézni és nem mentek fölösleges csatározásokba, mint napjainkban.

Az iskolákban működtek sport, és szakkörök, zeneórák és bizony ezek a foglalkozások táborok formájában manifesztálódtak a nyár folyamán. Ezek a táborok nem voltak drágák, szinte mindenki számára elérhetőek voltak és mélyítették a tanár-diák kapcsolatot is, valamint rengeteg élményt adtak. Természetesen ma is vannak táborok, és napjainkban is nagyon nagy felelősség, de a kedvezményes ár elmarad és bizony ha biztonságban és jó élmények között szeretnénk tudni a csemeténket akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Hivatalosan minden önkormányzatnak biztosítania kell ügyeletben vagy táborban nyáron a gyermek felügyeletét némi pénzért, hogy minden társadalmi réteghez eljusson ez a lehetőség. Ezt az önkormányzatok be is tartják, de az erre kiszemelt területeket, ahol korábban virágzóan működtek a táborok, medencével sok-sok zölddel, privatizálták. Ilyen például a III. kerületi önkormányzat gyönyörű telke, ahol a Laborc utcában két medencével árnyas fákkal és mezőkkel működött a tábor, majd valakinek kellett és a gyerekeket beterelték az iskolákba, nyáron. Azokba az iskolákba ahol eleve alig jut pénz mindenre. Drága gyermekemet amikor kérdeztem, hogy akar-e táborozni, az volt a válasza, hogy „Táborozzak? Az iskolában? Ez nem tábor ez kínzás így nyáron!" Hát mit is mondjak, igaza van. Ma már elvették a gyerekektől is a nyarat és nekünk szülőknek, főleg anyáknak egyre több a feladat, hogy hogyan is foglaljuk le a gyermekeket és adjunk nekik élményeket is. Hiszen ma már nemcsak szülők vagyunk, hanem afféle animátorok, akiknek biztosítanunk kell az élvezetes pillanatokat. 

A régen minden jobb volt szófordulat nem a kedvencem, de sokkal több és elérhetőbb lehetőség volt. Volt keret, volt közösségi felelősség vállalás és talán több empátia. Nem hagyták magukra szülőket, hogy egyedül főjön az agyuk a nyáron.

A mai társadalom, a mai rendszer egyszerűen csak hátralép, hogy oldd meg egyedül, ha már megszülted foglalkozz is vele. Ez nagyon keserédes, mert természetesen a szülők is szeretnének a gyerekeikkel lenni, jönni menni, festeni, sportolni, játszani, programokon részt venni, de sajnos a munka mellett ez nagyon nagy kihívást jelent.  

Ma már a nagyszülők is dolgoznak még, nem tudnak heteket vigyázni a gyerekekre, a nukleáris családmodell nem teszi lehetővé a felügyeletet, a közösségi életérzést, és a szűkös anyagi keretek miatt nem lehetnek a gyerekek egész nyáron táborokban.

Nincs  jelentős és bárki számára elérhető segítség, nincs igazi társadalmi szintű közösségi felelősségvállalás, nincs rendszerszintű válasz arra, mi történjen a gyerekekkel a nyári szünet alatt. Valahogy az van, hogy „oldd meg, szüljél gyereket de az már a te felelősséged". Ez a látszólagos hanyagság és nemtörődömség egyáltalán nem véletlen, hiszen tudvalevő, hogy a kormány a legkiszolgáltatottabb rétegtől veszi el a legtöbbet vagy, hogy ne legyen probléma inkább nem is adja oda. A szomorú az egészben az, hogy közben mindenhol azt lehet hallani, hogy ez egy családbarát kormány, aki támogat és segít… De csak plakátszinten. Ez a szinte már tudatos szemellenzés az anyák láthatatlanságának és lenézésének egy formája. Olyan pont, ahol azt sugalmazzák, hogy a gyermeknevelés a nők hobbija és princípiuma. Ami nem kellene, hogy így legyen. Hiszen egy társadalomban nem csak a nő, hanem az apa és az egész társadalom vállal gyereket. Ahol a kormány akar népet, gyerekeket ott ki kellene vennie a részét a nevelésből, tanításból és nem propagandaszinten, hanem valós megoldásokat kínálva. Erről hosszasan lehetne még beszélni és akár vitázni is, de inkább visszamegyek a közös nyaralás alatt random szervezett gyerekmegőrzőhöz, mert épp rajtam a sor, hogy a másik anyuka is tudjon kicsit dolgozni, aztán a harmadik pihenni és így körforgásban megoldani néhány napot legalább. Baráti közteherviselés a társadalmi helyett, ez sem rossz de azért a szájíz keserű.