Nincs is jobb annál, mint tapsikolva gázolni a standon a vízbe, maszatosan dinnyét enni és hosszú langymeleg nyári estéket tölteni a kertben szalonnát sütve. Ugye, hogy milyen idilli? De ha nem vagyunk megáldva korlátlan pénzzel és/vagy szabadidővel akkor ez a kép egy kicsit módosul, és a „hova tegyem a gyereket?" kifejezés ül ki júniustól augusztusig az arcunkra.
Bár kétségkívül jó belegondolni, hogy nem kell nap mint nap cipelnie a szülőknek az iskola nyomasztását, mint drága gyermekünknek azt a bizonyos iskolatáskát, de a szülői lét öröme az, hogy szinte azonnal másik nyomasztás lép a helyére. Ahogy édesanyám mondta anno: ahogy megszületik a gyermek azonnal megszületik a bűntudat is. Vajon jól tartom? Vajon eszik e eleget? Felöltöztettem melegen? Ha meg nehézség vagy probléma lép fel szinte azonnal kínzó gondolatok garmadája borítja el az agyunkat. Vajon miattam van? Jó anyja voltam? Meg kellett volna engednem? Vagy meg kellett volna tiltanom? Sose tudhatjuk, hogy mikor leszünk vagy vagyunk szülők. A szomorú ebben és a félelmetes, hogy a szülőségünk eredményét csak hosszú, hosszú évek múltán tudjuk kideríteni, de akkor sem 100 százalékosan.
No, a nyári szünettel is így van. Mert ha lepasszoljuk a gyereket esetleg később megkaphatjuk, hogy „nem is foglalkoztál velem elküldtél a táborba, vagy a nagyihoz vagy a szomszéd Julcsihoz". Ha meg magunk mellett tartjuk, szintén kaphatunk a felcseperedett gyermekünktől szemrehányó pillantásokat, hogy „de hát dolgoztál végig és UNATKOZTAM".
Nálunk már családi legendáriumba illő mondat forog közszájon. Egy ilyen vidám napsütötte nyári napom dolgoznom kellett a kis műhelyemben, sok-sok bonbont rendeltek és bizony valahogy csúszásban voltunk, a gyermek ott téblábolt mellettem. Mondtam: gyere fiam segíts, mert nem leszünk készen. Nem akart. Mire elhangzott az ikonikus mondat: „inkább fizetem a pszichológust, csak most gyere dolgozni". Ekkor volt 9 éves. Persze azóta jót nevetünk ezen. A gyermek egyébként nagyon büszke volt, hogy segített és csodás dolgokat alkotott, és még fizetséget is kapott érte. De persze folyamatosan bevonni a gyermeket a munkába nem túl etikus és nem túl nagy buli se neki, sem a szülőnek.
Komolyra fordítva a szót a legtöbbünk bizony az óriási dilemma, a lelkiismeret-furdalás és a döntéskényszer háromszögben tölti ezt a pár hónapot. Hiszen ha tetszik ha nem, a nyári szünetben bizony sokkal, de sokkal több feladat hárul ránk, anyákra. Hiszen az iskola a maga utolsó pillanatban csomagolt uzsonnáival, folyamat mosásra ítélt tesicipőivel, a soha meg nem talált üzenőfüzeteivel és reggeli dugóival valahogy mégis rendszert visz az életünkbe, egy olyan rendszert ahol a munka, háztartás és gyermeknevelés monotonitását meg meg tudjuk szakítani némi énidővel, barátnős csacsogással, kihűlt kávéval vagy esetleg a szerencsésebbek egy két csajos sorozat megtekintésével. Meg hát nálunk például az iskolába vezető út a mi kis utunk ahol beszélgetünk az álmokról, tudományról, iskolai problémákról. Az autó lett a mi kis biztonságos helyünk ahol csak ketten vagyunk és minden meghallgatásra kerül. Ez a rituálé például hiányzik nyáron. Persze önnön szórakoztatásunkra felkelhetnénk korán és tehetnénk egy kört a háztömb körül csak úgy terápiás jelleggel, de túl drága a benzin és talán lusták is vagyunk hozzá.
Szóval nehéz eldönteni, hogy akkor könnyebb a gyerekkel ha nyár van, vagy ha iskola.
