Az Európai Parlament valamennyi magyarországi képviselője eleget tett az előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét – állapította meg szombati közleményében a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.
A hvg.hu összefoglalója szerint a Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett bevallásokból kiderül, hogy Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció elnökének vagyonnyilatkozata alapján
az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is felerészben tulajdonos ő és Gyurcsány Ferenc a kötcsei és a II. kerületi ingatlanukban. A politikus ugyanakkor azt is jelezte, hogy a vagyonközösség felbontása folyamatban van.
kizárólag Dobrev Klára nevén van továbbra is az Apró-villaként ismert 400 négyzetméteres ház, valamint egy Toyota RAV4 típusú autó.
a DK elnökének összesen 223 millió forintnyi kintlevősége van Gyurcsány Ferenccel közösen, ebből 210 millió forintot az egyik családtagnak adtak kölcsön lakásvásárlásra.
közös számlájuk is van a volt miniszterelnökkel, ezen keresztül 6,5 millió forinttal rendelkezhetnek.
Dobrev 53 millió forintnyi tartozást is feltüntetett, a hitelt a kötcsei ház vásárlására vették fel.
az Altus Portfolóió Kft.-ben tag, az Új Köztársaság Alapítványnak pedig elnöke, de ezekért nem kap díjazást, így csak európai parlamenti képviselőként van (1 és 5 millió forint közötti) bevétele.
Molnár Csaba, a DK másik EP-képviselője
felerészben tulajdonosa egy 118 négyzetméteres XII. kerületi lakásnak, valamint egy 1300 négyzetméteres spanyolországi (El Ráfol de Almuniában található) ingatlannak. (Ebből 116 négyzetméteres alapterületű a családi ház.)
2022 óta lízingel egy Volvo XC90-es típusú autót,
állampapírban 93 millió forintot tart, míg takarékbetétben 25 millió forintot,
és a Demokratikus Koalíció alelnökeként nem kap semmilyen juttatást, így csak EP-képviselőként keres pénzt.
A Tisza Párt hét európai parlamenti képviselője már csütörtök este nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát, az erről szóló cikkünk ezen a linken található.
Működésképtelen autó, egyetlen darab 4iG részvény – Közzétették vagyonnyilatkozatukat a Tisza Párt képviselőiMár meg is van a törvényjavaslat, ami vagyonnyilatkozat-tételre kényszerítené Magyar Pétert