Három hónap alatt, rendezvényenként több száz fő érdeklődő, érintett és szakember részvételével három országos szakmai konferenciát szerveztünk: egy nőjogi, egy roma és egy gyermekvédelmi fórumot – mondta Bódis Kriszta, a Tisza Párt társadalompolitikai szakértője a párt szombat délelőtti, nagykanizsai kongresszusán. Hozzátette, ezek nem jöhettek volna létre anélkül a háttérmunka nélkül, amit a szakértők, szakpolitikusaik és szakpolitikai munkacsoportjaik végeznek.
Kiemelte, hogy a belső munkacsoportok munkáját fél éve egy egyre bővülő szakértői testület fogja össze, akik újabb és újabb szakai kapcsolatokat hoznak létre az ország legkiválóbb szakértőivel, szervezeteivel – olyanokkal is, akik nem szívesen vállalják még a nyilvánosságot, a Tiszával való együttműködést, amit – megtapasztalva az üldöztetést, amit nekik is el kell viselniük – megértenek. „Részint persze ez a földalatti mozgalmiság, ez a kormány és pártja felett álló politikai térben való túlélési kényszer az oka annak is, hogy sok információt nehéz célba juttatni anélkül, hogy ne próbálnák azonnal bemocskolni, letarolni, megsemmisíteni” – fogalmazott, és azt üzente, ennek ellenére és ezzel együtt megállíthatatlanul dolgoznak.
Bódis Kriszta szerint a legjelentősebb eredményük, hogy
megalkották és elfogadták a Tisza társadalompolitikai vízióját, alapértékeit és alapelveit, valamint az ebből létrehozott társadalompolitikai stratégiát.
Ennek – folytatta – az a jelentősége, hogy nem ötletszerű intézkedéseket vagy kampányszerű jelszavakat hallani tőlük, hanem egy világosan átgondolt, értékalapú, hosszú távú társadalompolitikai irányt határoztak meg, ami összehangolja a különféle szakterületeket.
„A Tisza társadalompolitikája nem egy mellékes fejezet a Tisza programjában, nem egy díszlet, nem egy kormányszlogen, kampányszlogen. Ez a stratégia a kormányzás alapját fogja képezni, mert azt mondjuk, az államnak az a dolga, hogy esélyt teremtsen, méltóságot adjon és erősítse a közösségeket” – fogalmazott.
Bódis Kriszta a Tisza Párt társadalompolitikai stratégiájáról többek között elmondta,
iránytűként működik minden szakpolitikai döntésnél a programalkotás során,
alapelv az egyenlő hozzáférés, esélyteremtés, mobilitás, méltányosság és társadalmi igazságosság,
részvételiségre és nyitottságra épül,
a társadalom minden rétegének, a civil és szakmai szereplőknek aktív bevonása történik a döntéshozatalba,
társadalmi kohézión, összetartáson, szolidaritáson alapul,
alapfeltétele a szakmai programoknak a fenntarthatóság és a hosszú távú szemlélet,
minden szakterületen a döntések ott szülessenek, ahol a legközelebb vannak az érintettekhez,
átláthatóság és elszámoltathatóság, a társadalompolitika közbizalma a nyílt, követhető és számon kérhető működésből fakad.
„Nem a pillanat, hanem a jövő a mérce. Nem a hatalom érdekei, hanem az emberek élete van a fókuszban” – hangsúlyozta Bódis Kriszta. Majd közölte, „együtt képesek leszünk alapjaitól újjáteremteni és újjászervezni Magyarországot”.
Tarr Zoltán: Kormányra kerülve azonnal megteszünk néhány olyan intézkedést, amely érezhető, látható eredményt hoz