Azt kérem tőletek, hogy egy pillanatra lépjünk ki az időből, és gondoljunk arra, hogy 2026. április 13-a hétfő, vagy április 20-a hétfő van – kezdte Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és EP-képviselője szombat délelőtt a nagykanizsai Kanizsa Arénában, az ellenzéki, a párt szombati kongresszusán. „Felébredünk, vagy talán van olyan aki le se feküdt, egy vágyott, sikeres választási nap után. És mi történik akkor?” – tette fel a kérdést.
Az első cél – folytatta – teljesen világos,
együtt, dacolva minden ármánykodással, gonoszsággal és hazugsággal, a múltba küldjük ezt a saját népén élősködő rendszert és véget vessünk ennek a közel 20 éve tartó rossz álomnak.
Hozzátette, ha ez a cél teljesül, akkor felkészülten, határozottan, megbékélést és együttműködést munkálva, igazságot szolgáltatva kell kézbe venniük ennek a megtépázott hazának a sorsát. – A cél, hogy lépésről lépésre, tégláról téglára visszavegyük a hazánkat és építünk közösen egy békés, igazságos, modern, európai és élhető Magyarországot – hangsúlyozta.
Tarr Zoltán megállapította: a pusztítás, amit a saját kormányunk vitt véghez az egész társadalmat régen látott méretű feladat elé állítja, ezért először is a válságot kell kezelni. Ezzel párhuzamosan pedig meg kell kezdeni egy élhető Magyarország alapjainak a lerakását.
Szavai szerint a Tisza kormányzásának középpontjában az emberek állnak, tervezésük kiindulási alapja az, hogy milyen társadalmat, közösséget, országot képzelnek el, és a kormányzás hogyan szolgálhatja a társadalmi jólétet, a biztonságot és stabilitást, a fejlődést és a növekedést, és az élhető, fenntartható jövőt.
Nem ideológiák képviseletére, hanem a valódi problémák megoldását kereső, emberséges, igazságos, élhető és európai világ megteremtésén dolgozunk. Arra készülünk, hogy kihasználjuk azokat a lehetőségeket, amelyek előttünk állnak. Egy szolgáltató államban gondolkozunk
– jelentette ki.
Tarr Zoltán kiemelte, egy távolról sem baráti vagy konstruktív, együttműködésre nyitott átmeneti időszak előtt állnak majd, amelyről nem tudják, mennyi ideig fog tartani. – De azt tudjuk, hogy ami előttünk áll, azt együtt tudjuk csak megcsinálni – szögezte le. Mint mondta,
arra készülnek, hogy kormányra kerülve azonnal megtegyenek néhány olyan intézkedést a média, az igazságszolgáltatás, az oktatás, az egészségügy és más területeken, amely érezhető, látható eredményt hoz, és könnyít az elmúlt húsz év terhein.
Ezt követően többek között arról beszélt, munkacsoportokat alakítottak, ágazatonként feltérképezték az ország állapotát, szakpolitikai kabinetet állítottak fel, „ma minden Tisza-üzenet mögött egy teljes szakértői csapat együttműködése és tudása áll”. Az elkészült anyagokat meg fogják vitatni párton belül, majd széleskörű társadalmi párbeszédet akarnak indítani. – Olyan államot képzelünk el, amely biztonságot, kiszámíthatóságot és fejlődést nyújt. Olyan államba gondolkodunk így közösen, ami kereteket alkot, de nem terjeszkedik túl ezeken a kereteken – hangsúlyozta. Szavai szerint eddig közel 350 szakember segítette munkájával a változásra való felkészülést.
Republikon: Hat százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előttMagyar Péter: 25 százalékkal emelné a gyermekvédelmi dolgozók fizetését a Tisza Párt, az elnöki kegyelmi botrány teljes dossziéját nyilvánosságra hoznákMagyar Péter menne Tusnádfürdőre vitázni Orbán Viktorral, pedig meg sem hívták