Demokratikus Koalíció;Varju László;jelöltbejelentés;Sermer Ádám;választás 2026;

Ismét Varju Lászlót indítja Újpesten és Angyalföldön a DK, Sermer Ádám újra nekifut Tállai András körzetében

A Fodor Gábor-féle egykori Magyar Liberális Párt volt politikusát Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületében jelölik.

Újabb országgyűlési képviselőjelöltek bemutatásával folytatódott a Demokratikus Koalíció tavaly november óta zajló jelöltbemutatási folyamata – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében az ellenzéki párt.

A beszámoló szerint a bemutatott jelöltek között vannak aktív országgyűlési, megyei és helyi önkormányzati képviselők, valamint a helyi közéletben aktív és elismert, helyi kötődésű jelöltek, akik most lépnek be az országos politikába.

A közleményben az áll, hogy

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületében (Mezőkövesdtől Nyékládházáig) Sermer Ádám kommunikációs szakember,

  • Hajdú-Bihar megye 4. választókerületében (Berettyóújfalutól Biharkeresztesig) Tonzor Péter egykori vasutas, befektetési tanácsadó, újságíró, önkormányzati képviselő, a Tonzor Alapítvány alapítója,

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. választókerületében (Dédestapolcsánytól Kazincbarcikán át Forróig) Varga Gergő borsodi születésű környezetvédelmi és vízgazdálkodási technikus, önkormányzati képviselő,

  • Csongrád-Csanád megye 1. számú választókerületében (Szegeden és környékén) Molnár Zoltán, 2019-ben és 2024-ben is megválasztott szegedi önkormányzati képviselő,

  • Pest megye 10. számú választókerületében (Szigetszentmiklóson és környékén) Kocsis Éva közgazdász, szigetszentmiklósi önkormányzati képviselő,

  • Budapest 12. számú választókerületében (Újpesten és Angyalföldön) Varju László volt bányász, közgazdász, a Fideszt háromszor legyőző országgyűlési képviselő,

  • míg Pest megye 9. számú választókerületében (Ráckevétől Tökölön át Ócsáig) Jószai Teodóra egykori pedagógus, rendezvényszervező, a Pest megyei közgyűlés képviselője lesz a DK jelöltje.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületében a fideszes Tállai András 2022-ben egyszer már az élen végzett Sermer Ádámmal szemben, Varju Lászlóval azonban a DK tényleg biztosra megy, az ellenzéki politikus simán nyert a fideszes Renge Zsolt ellenében a nemrég, 2025. március 23-án tartott időközi választáson.

Bár a bíróság szerint az iskola hárított, a Soproni Tankerületi Központot úgy véli, az ügyben az igazgató mindvégig együttműködött és segítette a hatóságok és a bíróság munkáját.