Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Észak-Koreába érkezett – közölte szombaton az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA, amely szerint Lavrov vasárnap „stratégiai tárgyalásokat” folytat a vendéglátó ország külügyminiszterével.
Szergej Lavrov az ASEAN országok Malajziában tartott külügyminiszteri találkozójáról utazott az Észak-Korea keleti partvidékén található, eddig inkább haditengerészeti létesítményeiről ismert Vonszanba, ahol nemrég adták át a közel 20 ezer látogató befogadására alkalmas Kalma üdülőkomplexumot.
A TASZSZ orosz hírügynökség idézte Csve Szonhi észak-koreai külügyminisztert, aki
azt mondta, országa feltétel nélkül támogatja Oroszország területi integritásának és szuverenitásának védelmére irányuló politikáját, és a két ország közötti kapcsolatok a szétszakíthatatlan együttműködés szintjére emelkedtek.
A múlt hónapban megnyílt Vonszan-Kalma üdülőhely várhatóan a napokban fogadja az első orosz látogatókat.
Februárban egyébként a The Guardian arról írt, hogy Oroszországból Vonszanba küldtek sebesült katonákat orvosi rehabilitációra.
Szergej Lavrov vasárnapig marad Észak-Koreában, ahonnan Kínába utazik, hogy részt vegyen a Sanghaji Együttműködési Szervezet július 14-15. között tartandó külügyminiszteri szintű ülésén.
Észak-Korea hamarosan további csapatokat küldhet OroszországbaKim Dzsongun biztosította „legkedvesebb elvtársát”, Vlagyimir Putyint arról, hogy Phenjan mindig Moszkva mellett fog állniKölcsönös, „békés és védelmi jellegű” katonai segítségnyújtásról állapodott meg phenjani találkozóján Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun