Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője egy kijevi sajtótájékoztatón azt mondta: Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat – vette észre az Interfax erről szóló tudósítását a Telex.
A szóvivő úgy fogalmazott,
a magyar vezetésnek a megtörtént tragédiával, a mozgósítással kapcsolatos kijelentései manipulatívak. Teljesen eltorzítják a valós helyzetet, támogatva Oroszországot a propagandájában.
Külön hangsúlyozta, hogy a magyar fél nyilatkozataiban sehol nem szerepel Oroszország felelőssége. „Mintha a mozgósítás önmagában létezne Ukrajnában, mert a kormány egyszerűen úgy döntött, hogy mozgósítja az embereket” – mondta Tihij. Szerinte az ukrajnai mozgósítás oka az orosz agresszió, és ennek a ténynek a figyelmen kívül hagyása abszurd. – Emlékeztetni szeretnénk a magyar felet arra is, hogy az állandó orosz fenyegetéssel szemben minden ukrán, beleértve a magyar származásúakat is, köteles megvédeni otthonát, rokonai életét és államuk szuverenitását – hangsúlyozta.
Az ukrán hadsereg visszautasítja, hogy kényszersorozás vagy bántalmazás okozta volna a kárpátaljai magyar férfi halálátHeorhij Tihij megismételte az ukránok korábbi állítását, amely szerint Sebestyén Józsefet június 14-én azután mozgósították az ukrán hadseregbe, hogy egy orvosi vizsgálaton arra alkalmasnak nyilvánították. Szerintük a férfi június 15-étől kezdve katonai kiképzésen vett részt, amit június 18-án a fegyvere nélkül otthagyott. A szóvivő szerint Sebestyén József június 24-én személyesen jelentkezett a beregszászi központi regionális kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót diagnosztizáltak nála, és fekvőbeteg-kezelésre a beregszászi regionális pszichiátriai ellátó Intézetben szállították (a fekvőbeteg kórtörténete szerint a vizsgálat során nem találtak testi sérülést). Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat következtetése megerősíti, hogy a 2025. július 6-án bekövetkezett halál oka tüdőembólia volt, erőszakra utaló testi sérülések jelei nélkül.
Bekéretik az ukrán nagykövetet, miután ukrán toborzók állítólag halálra vertek egy kárpátaljai magyar férfitAz ukrán verzió jelentősen eltér attól, amit a Mandiner, majd annak nyomán a kormánysajtó néhány nappal ezelőtt a magyar nyilvánosságban ismertetett. E szerint Sebestyén Józsefet úgy megverték a mozgósítás során, hogy később az akkor szerzett sebesüléseibe halt bele . A Telex felidézi, Sebestyén Józsefről két videófelvétel is előkerült, amelyeken négykézláb látható a mozgósítás vagy kiképzés közben. A másodikon azt mondja, hogy nagyon rosszul van és segítséget kér az őt néző mentősöktől, de ők nem adnak neki, ehelyett azt mondják, hogy szedje össze magát és álljon fel.
Az ukrán külügy sajtótájékoztatóján az Interfax közvetítése szerint nem adtak választ arra, hogy milyen körülmények között készült ez a két felvétel. Arra sem adtak magyarázatot, hogy miért nem vitték azonnal kórházba Sebestyén Józsefet, ha már a mozgósítás vagy a kiképzés közben annyira rosszul volt, hogy nem tudott felállni.
Reagált a külügyi államtitkár
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ukrán külügy sajtótájékoztatójára úgy reagált: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték. Nemcsak a keleti fronton folyik az öldöklés, de már Kárpátalján is áldozatokat szed, ráadásul a hivatalos ukrán szervek által”.
Az államtitkár leszögezte, Európában ilyen nem történhet meg, egy, az Európai Unióhoz csatlakozni akaró országban nem verhetnek vasdoronggal agyon embereket csak azért, mert nem akarnak háborúba menni. „Ha valami káros az ukrán–magyar kapcsolatokra, akkor az ez” – zárta bejegyzését.
Orbán Viktor: Nem lehet az Európai Unió tagja egy olyan ország, ahol kényszersorozás közben agyonvernek embereket