A felnőtt magyar lakosság 88 százaléka úgy látja, hogy a közéleti, politikai vagy világnézeti nézetkülönbségek gyakran olyan mély ellentéteket eredményeznek, hogy eltérő nézetű emberek között már nem is alakul ki ismeretség vagy barátság – derül ki az Idea Intézet 2025 júniusában készült kutatásából, amelynek eredményeit lapunknak is megküldték.
A válaszadók 44 százaléka rendszeresen tapasztal ilyen helyzeteket, ami azt jelenti, hogy a felnőttek közel fele folyamatosan érzékeli a problémát, míg ugyanennyien időnként találkoznak ezzel, de nem tartják általánosnak.
A világnézeti feszültségek szinte minden szociodemográfiai csoportban megjelennek. Különösen jellemző ez a 30 év alattiak (57 százalék), a 60 év felettiek (51 százalék), az alapfokú végzettségűek (57 százalék), valamint a nagyobb vidéki városokban és megyeszékhelyeken élők (59 százalék) körében. A falvakban élők (18 százalék) és a jobb anyagi helyzetben lévők (19 százalék) kisebb arányban számoltak be ilyen tapasztalatokról.
A kutatás szerint a politikai és világnézeti különbségek a társas kapcsolatokban is megjelennek, függetlenül attól, ki melyik politikai oldalt támogatja. A legnagyobb arányban a Mi Hazánk szavazói (71 százalék), míg a legritkábban a Fidesz–KDNP támogatói (33 százalék) érzékelnek világnézeti feszültségeket társas kapcsolataikban.
A megkérdezettek negyede teljesen kizár minden kapcsolatot azokkal, akik más világnézetet vallanak. A többség (59 százalék) elképzelhetőnek tartja, hogy hosszabb beszélgetést folytasson ellentétes nézetűekkel, 55 százalék jó ismerősi vagy kollegiális viszonyt is elképzelhetőnek tart, és 53 százalék szabadidős programokon is részt venne velük. A barátság lehetőségét 42 százalék tartja elképzelhetőnek, alkalmi intim kapcsolatot 35 százalék, míg tartós párkapcsolatot 21 százalék.
A felmérés szerint a világnézeti különbségek által okozott távolság a legmarkánsabban a 30 év alattiaknál jelenik meg,
míg a megyeszékhelyeken vagy falvakban élők között az átlagnál kevesebbszer fordul elő, hogy különböző nézetű emberek kapcsolatba lépnének egymással.

A kutatás adatai alapján az ellenzéki pártok szavazói zárkózottabbak az eltérő világnézetűekkel való kapcsolatokban, mint a kormánypártiak. A politikai kötődéseiket nem vállalók 54 százaléka, a Fidesz–KDNP támogatók 50, a Mi Hazánk szavazók 49 százaléka nyitott mélyebb baráti kapcsolatra is más gondolkodásúakkal, míg a Tisza (29 százalék) és a DK (30 százalék) szavazók körében ez az arány kevesebb mint egyharmad. Alkalmi intim kapcsolatot a Fidesz–KDNP támogatók 45, a Mi Hazánk támogatók 51 százaléka tud elképzelni eltérő nézetűekkel, míg a Tisza szavazóknál ez az arány 33, a DK támogatók esetében 17 százalék. Tartós párkapcsolatot a Fidesz–KDNP szavazók 35, a Mi Hazánk támogatók 37 százaléka, míg a Tisza szavazók 20, a DK támogatók 17 százaléka tart elképzelhetőnek.
Az Idea Intézet összegzése szerint a világnézeti és politikai megosztottság jelentős távolságokat okoz a magyar felnőtt lakosság mindennapi kapcsolataiban, és a legtöbb kapcsolat továbbra is az azonos gondolkodásúak között alakul ki.
