Miért is ne kaphatna Nobel-békedíjat Donald Trump, ha már olyan makulátlan demokraták, a béke elkötelezett bajnokai jelölik a rangos elismerésre, mint a pakisztáni kormányzat vagy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök? Sőt, azt is megkockáztatom, hogy lesznek még ilyen jelölések, hiszen a világ vezetői mára már tisztában vannak azzal, hogy az amerikai elnök hiúságának legyezgetésével, egy kis, semmibe nem kerülő körbeudvarlással vagy egy zsíros üzlettel akár a vámtarifákból is lefaraghatnak. A Nobel-békedíj pedig kimondottan mézesmadzag, Trump úgy vágyik rá, mint egy kisfiú az elérhetetlen játékautóra, és ezt hangsúlyosan nyilvánosság előtt is elmondja, mert bár lila gőze a nemzetközi szervezetek működési szabályairól – nem is érdekli -, annyit ő is tud, hogy önmagát nem jelölheti a díjra.
Amennyire kedvében próbál járni a világ a szeszélyes amerikai elnöknek – a NATO főtitkártól a brit uralkodóig és az Öböl-menti olajmonarchiák mesés vagyonait birtokló sejkekig -, egyáltalán nem zárható ki, hogy végül meglesz az áhított plecsni. Végül is, nem ő lenne az első díjazott, akinek érdemeit vitatná a világ, és nem ő lenne az első amerikai elnök sem, aki anélkül kapná meg az elismerést „a nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttműködés erősítése érdekében tett rendkívüli erőfeszítéseiért”, hogy minden kétséget kizáróan az ő nevéhez fűződne valamely történelmi fordulópontot hozó békeszerződés.
Netanjahu, amikor a Fehér Házban átadta az oslói bizottsághoz benyújtott jelölést, le is szögezte, hogy „megkapod, mert megérdemled”.
De az lenne az igazi, ha Vlagyimir Putyinnal és magával Netanjahuval közösen kapná meg a díjat, hiszen mindhárman bebizonyították - Trump legutóbb a Fordóra ledobott bunkerromboló bombákkal -, hogy végletekig elkötelezettek a tárgyalásos rendezés és béke iránt.