Sok mindenről és nehezen követhetően beszélt Xabi Alonso, a Real Madrid edzője azután, hogy koldusi gárdájára megszégyenítő vereséget (4-0) mért a klub-világbajnokság elődöntőjében a PSG, de azzal a mondatával mélységesen egyet lehet érteni: „A nulláról kezdjük.”
Bizony, mert a szupersztárok együttesét amatőr csapat benyomását keltő kompániára redukálták a Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Lucas Beraldo, Nuno Mendes (Li Kang In) – João Neves, Vitinha, Fabián Ruiz (Zaire-Emery) – Doué (Mayulu), Dembélé (Gonçalo Ramos), Kvarachelija (Barcola) összetételű párizsi galaktikusok. Ez a Leverkusenből szerződtetett szakvezetőtől legalább olyan bizarr névjegykártya, amilyen abszurd az első kilenc perc volt, melynek során előbb Raul Asencio, majd Antonio Rüdiger ajándékozta a labdát a vetélytársnak, rúgatott gólt a Saint-Germainnel.
Kétségtelen, a két belső védő képtelen helyzetet teremtett a Madrid számára, de a két belső védőt is Xabi Alonso állította a csapatba, s az már végképp a szakvezető felelőssége, hogy tizenegy (tizenhat), a közösségi tudattól teljességgel mentes játékos imbolygott fehérben a pályán.
Az East Rutherfordban rendezett mérkőzés tízperces késéssel kezdődött; Asencio és Rüdiger számára kétszer tízpercessel. Azért volt csúszás, mert a gondos szervezők meg akarták várni a hatalmas forgalomban elakadt szurkolókat. A 77 542 néző túlnyomó része a Real Madridot akarta látni, ám csak egy csapatot láthatott, és annak sem volt köze a Real Madridhoz.
A Courtois – Valverde, Rüdiger, Asencio (Éder Militão), Fran García – Güler (Lucas Vázquez), Tchouaméni, Bellingham (Modrić) – Mbappé, Gonzalo García (Carvajal), Vinícius Júnior (Brahim Díaz) összeállításban kínlódó spanyol együttesnek az lett volna a legjobb, ha a közlekedési dugó nem szűnik, a meccs pedig elmarad, abban az esetben ugyanis négy dugótól megmenekült volna a Fehér Balett helyébe lépő Fehér Balek. Így viszont a formációjában felforgatott – Xabi Alonsóval ez idáig a három védős szisztémát erőltető, most viszont 4–3–3-as felállásban a pázsitra küldött –, nem különösebben lelkes társaság közelről bámulta Luis Enrique remekművét, a csodálatosan harmonikus ellenfelet, amelyről csak azért nem írom, hogy bohócot csinált a világ valaha volt legsikeresebb futballcsapatának legújabb változatából, a Bayer Madridból, mert annál sokkal jobban tisztelem a bohócokat.
A labdát járató párizsiak között a falfehérek futkároztak, mint – a grundok nyelvén – pók a falon. Már aki futott, mert néhányuknál talán még Csoszogi, az öreg suszter is élénkebben mozgott volna.
Ebből a szempontból a nagy meleg indifferens, hiszen a Madridot verő PSG-re is tűzött a nap, ám játékosai mentek, mint a távirat. (A lúzer meg árnyékban maradt a verőfényben is.)
Reálisabb magyarázat, hogy nehéz úgy fickándozni, ha valamiféle elképzelésnek Columbo, Maigret, Poirot együtt sem bukkanhatna a nyomára. S a mesterterv az, hogy Rodrygo menjen csak el. Mintha a kirabolt lakásból kidobnák még az otthagyott bútorok egyikét is.
A New Jersey-ben tapasztalható eget verő különbséget jól példázzák a L’Équipe című francia sportnapilap osztályzatai: a duplázó Fabián Ruiz 9-est, míg Kylian Mbappé 3-ast kapott. A Madrid meg francia négyest (a további gólszerzők: Ousmane Dembélé, Gonçalo Ramos).
Harminckilenc nappal azután, hogy a PSG a Bajnokok Ligája döntőjében öttel pakolta meg az Internazionalét. Ehhez a magassághoz képest az Eiffel-torony a Villa Negra, a határ konkrétan a csillagos ég.
