Hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő büntetőügyben a nyomozó ügyészség szerdán gyanúsítottként hallgatott ki egy volt járási vezető ügyészt, aki a terhére rótt bűncselekményeket a hivatali idejében, beosztását felhasználva követte el. A gyanúsított vallomást tett, bűnösségét nem ismerte el – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
„A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a gyanúsított őrizetét, majd a nyomozási bíró előtt indítványt tett a gyanúsított bűnügyi felügyeletének elrendelésére valamint az érintettektől történő távoltartásra. A nyomozási bíró kényszerintézkedésként csak az érintett személyektől történő távoltartást látta indokoltnak, amely végzés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be. A folyamatban lévő nyomozás érdekében az ügyről részletesebb tájékoztatás jelenleg nem adható” – áll a közleményben.
Az Ugytudjuk eközben arról ír, hogy ma reggel letartóztatták Kordé Csabát, Kőszeg vezető ügyészét. A portál időközben megtudta, hogy Kordét a napokban leváltották, megkeresésére pedig a legfőbb ügyészség sajtóosztálya megerősítette, hogy Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Kordé Csaba kőszegi járási vezető ügyész vezetői kinevezését 2025. július 05. napján visszavonta. Azt is közölték: „A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény rendelkezése szerint a legfőbb ügyész kinevezési jogkörébe tartozó vezetői kinevezés határozatlan időre szól, és az indokolás nélkül bármikor visszavonható. A legfőbb ügyész 2025. július 7. napjával Smidéliusz Péter sárvári járási ügyészségi ügyészt további intézkedésig kirendelte a Kőszegi Járási Ügyészségre, egyidejűleg megbízta a vezető ügyészi feladatok ellátásával.”