Sifter József: Pezsgőfürdő, hideg zuhany

A századparancsnok írnokának az irodájában megszólalt a telefon. Az írnok azonnal a füléhez emelte a kagylót. Gutenberg Tamás jelentkezem. Arra gondolt, hogy a néhány napos továbbképzésre elutazó parancsnoka hívja a fővárosból, hogy újabb feladatot adjon számára. A vonal másik végén a legnagyobb meglepetésére nem a főnöke, hanem annak felesége jelentkezett be.
– Jó napot, Tamás, Erika vagyok. Elakadtam, ismét kellene egy kis segítség, fél órán belül önért megyek.
Tamás meglepődött a híváson, szabadkozott is, hogy ezt a parancsnok elvtárs engedélye nélkül nem teheti meg. Annak ellenére válaszolta ezt, hogy a bevonulása óta eltelt kilenc hónap alatt olyan – a magyar néphadseregben nem szokványos – apa-fiú-féle kapcsolat alakult ki kettőjük közöttük. Ebbe az is közrejátszhatott, hogy a parancsnoknak valamilyen rejtélyes ok miatt nem született gyermeke. Tamás pedig apa nélkül nőtt fel, és a számára szimpatikusnak tűnő katonatisztet apapótló szerepbe helyezte. Eddig csak a parancsnokkal együtt és mindig szombati napon járt az alezredes lakásában a feleségét korrepetálni.
Tamás a többségtől eltérően – a századparancsnok jóvoltából – szinte csak csendes megfigyelője volt a kiképzéssel kapcsolatos eseményeknek. Alig telt el három hét a bevonulását követően, amikor a laktanya századparancsnokának a tudomására jutott, hogy az egyik szakaszban van egy nagy kézügyességgel megáldott, műszaki rajzolói végzettséggel rendelkező honvéd. Magához rendelte, és már a rá következő napon Tamás lett az írnoka. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a fegyveres kiképzés alól részben mentesült, hanem azt is, hogy időnként a parancsnok lakásában is adódott egy kis munka. Tamás egyébként mindenre számított, csak arra nem, hogy a sorkatonai szolgálat alatt apapótlékra lel, és még nem tervezett extra élményben is része lesz.
A parancsnok fiatal felesége éppen azon az őszön kezdte meg felsőfokú tanulmányait – ahol a képzés része volt a műszaki rajzok készítése is –, amikor Tamás magára öltötte a katonai uniformist. A képzésnek ez a része nagy akadályt jelentett Erika számára. Tamás személyében kapóra jött a segítség.
A vonal másik végén határozott, ellentmondást nem tűrő hangon közölte Tamással, aggódásnak nincs helye, ő ezt megbeszélte a férjével, csak töltsön ki egy kimenőhöz rendszeresített, férje által aláírt blankettát, mert az ügyeletes tiszt a kapunál azt elkérheti.
Pontban fél óra elteltével ismét megcsörrent a telefon az írnok irodájában. Az ügyeletes tiszt telefonált, hogy zárja be az iroda ajtaját, és igyekezzen a kapuhoz, mert várja a parancsnok felesége. Aztán a kapunál nyugtázta, hogy Tamás papírja rendben van, és engedélyezte a laktanya elhagyását. A sorompót felnyitó honvéd széles mosollyal az arcán kérdezte meg: katona, kotonja van?
Tamás, amikor kilépett a kapun, a laktanya parkolójában megpillantotta Erikát, aki egy bordóra festett nyitott tetejű gépkocsi mellett állt, áttetsző lenge öltözetben.
– Szeretne vezetni?
– Szeretnék, de nem tehetem, nem vettem magamhoz a katonakönyvemet – volt a válasz.
– Sebaj! Itt biztos, hogy nem találkozunk ellenőrökkel – vágta rá Erika, és már nyújtotta is a slusszkulcsot Tamás felé.
A fiú kissé elbizonytalanodott, részben azért, mert viszonylag friss volt a jogosítványa, másrészt azért, mert Erika járgánya össze sem volt hasonlítható azzal a Trabanttal, amit ő addig vezetett.
Beültek a kocsiba, Tamás nyugalmat erőltetett magára. Húsz perc múlva a parancsnok lakása előtti parkolóban voltak. Amikor Tamás leállította motort, a hirtelen megállástól a műszerfal fölött elhelyezett női napszemüveg leesett a vezető ülésre Tamás combjai közé. Az esés pillanatában Erika már nyúlt is a szemüveg után. A férfit mintha áramütés érte volna, az érintéstől zavarba is jött. Erika halk elnézést suttogott.
A lakásba belépve is érezhető volt a kinti meleg, a sötétítőfüggönyök csak a fényt szűrték meg. Erika bekapcsolta a nappali plafonjára szerelt ventilátort, ami kissé imbolyogva ugyan, de egyre gyorsulva felpörgött. Tamás rövid ideig toporgott az előszobában, nem tudta, mitévő legyen, levesse-e a surranóját, vagy nem.
– Tegye, ami magának kényelmes – mondta Erika, észlelve a fiú tanácstalanságát. – Mostanában sokat makrancoskodik, remélhetően nem most adja meg magát – tette hozzá a légkeverőre utalva.
Egy köszönöm volt a válasz, és Tamás már bújt is ki a surranóból.
– Megkínálhatom valamilyen hűsítővel? Iszik kávét? Van behűtve sör, meg pezsgő is. Azt olvastam a Nők Lapjában, hogy a pezsgő kis mennyiségben üdítően hat a nagy melegben. Én azt iszom. – Erika olyan hangsúllyal mondta, hogy Tamásnak nem volt más lehetősége, mint rávágni:
– Elfogadom.
Erika már nyitotta is a hűtőszekrény ajtaját, kivette a slágernek számító orosz pezsgőt, s a tálcára helyezett két pohárral együtt letette a nappali asztalára.
– Jöjjön, nyissa ki, és töltsön! – szólt ki a nappaliban ülő fia­talembernek. – Én addig átöltözöm – azzal eltűnt a nappali melletti szobában.
Tamás pedig nekilátott a nyitás műveletének. Ahogy ezt a haverokkal is szokták, felrázta az üveget, hogy nagyot szóljon, amikor a dugót kihúzza. Túlságosan is jól sikerült a művelet, mert a rázkódástól a dugó a plafonig repült, hallhatóan megkoccantva a ventilátort, az üveg tartalma pedig beterítette a fia­talembert. Amikor Erika kilépett a nappali melletti szobából, egy a feje búbjától a térdéig pezsgővel átitatott, kétségbeesett férfit látott széttárt karral. Kivette Tamás kezéből az üveget, és letette a tálcára.
– Vesse le a ruháját, kitesszük a napra száradni, addig pedig belebújhat a férjem köntösébe! – utasította a férfit.
Tamás először tiltakozott, de nem volt mit tenni. Amikor levetkőzött, olyan érzése volt, mintha valaki cukros vízzel öntötte volna le.
– Bedobom a ruhákat a mosógépbe, és a centrifugázás után teszem majd ki a napra. Maga meg zuhanyozzon le.
Tamás elfogadta az ajánlatot.
Amíg a mosógép dolgozott, addig a fiatalember lemosta magáról a ragadós szirupot. Mielőtt elzárta volna a csapot, Erika benyitott a fürdőszobába, kezében egy tiszta fürdőlepedővel. Ott állt előtte egy megelevenedett, kissé zavarban lévő Dávid-szobor. Tamás kinyújtotta a kezét, hogy elvegye a törülközőt, de Erika ahelyett, hogy átadta volna, ledobta a mosógépre, aztán kibújt a ruhájából, és belépett a zuhanyozóba a fiú mellé.
Már beesteledett, amikor a hálószobában folytatódó, vad szeretkezés utáni álomból a lakás csengője riasztotta őket. Néhány percig mozdulni sem tudtak az ijedségtől. Elsőként Erika ugrott le az ágyról, és lábujjhegyen kiosont a bejárati ajtóhoz. A kémlelőnyíláson látta, hogy a férje szeretne bejutni. Tamás időközben gyorsan belebújt a parancsnok köntösébe, Erika is magára kapta a pongyoláját, majd kinyitotta az ajtót, és megpróbálta a lehetetlen:
– Drágám, ez nem az, aminek látszik…
Ám a férje rögvest leintette, és Tamáshoz fordult:
– Maga mit keres itt? Ki engedélyezte, hogy elhagyja a laktanyát? Határidős munkát adtam magának.
Tamás csak dadogott, képtelen volt egy ép mondat kinyögésére, ám ekkor – mintegy felsőbb hatalom igazságosztó keze gyanánt – rémisztő csörömpölő hang kíséretében a plafonon köröző ventilátor lezuhant, egyenesen az alatta toporgó fiú fejére.
– Azonnal hívd a mentőket! – ripakodott a feleségére a parancsnok, miközben odasietett, és letérdelt az ájultan heverő alárendeltjéhez, és nekiállt leemelni róla a szerkezetet, majd megpróbálta aléltságából életre pofozni, az indokoltnál talán erősebb ütésekkel. – Azok az átkozott rögzítőcsavarok… már rég ki kellett volna… na persze, még ez is az én hibám… – morgolódott közben.
Amikor a kétségbeesett és zavarodott Erika visszatért a telefonálásból, rámordult:
– Öltöztesd fel, mire ideérnek! Azt meg jobb, ha eltünteted a konyhában – mutatott a koronatanú pezsgősüvegre, míg szemével a dugót kereste.
Miközben a kiérkező mentősök hordágyra emelték az egyenruhás, kába és vérző fejű fiatalembert, odalépett a bárszekrényhez, és kiemelt belőle egy alföldi barackpálinkát rejtő palackot.
– Ma már lehetőleg ne korrepetáltasd magad senkivel! Szerelőt, aki visszaerősíti a ventilátort, majd én hozok magammal. De csak holnap. Este ne várj haza, amúgy is csak átöltözni akartam, mert a továbbképzős társakkal szemlét tartunk városunk éjszakai élete felett – vettette még oda a feleségének, a mentősök után kivonulva a lakásból.