„A tegnap esti vihar nagy károkat okozott az országban. 366 ezer háztartásban volt áramkimaradás, ezt ma reggelre sikerült levinnünk 50 ezerre” – közölte kedd délelőtt Orbán Viktor a Facebook-oldalán. A miniszterelnök a magyarországi villamosenergia ellátásáért felelős Mavir központjából bejelentkezve azt írta, hogy „az áramszolgáltatók munkatársai folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán”.
Mint arról beszámoltunk, bár az ország nagy részében egy óránál nem tartott tovább, teljes összeomlást hagyott maga után a sok helyen jégesővel kísért vihar, amely hétfőn átvonult Magyarországon. Először a balatoni vasúti közlekedés omlott össze, a káosz azonban hétfő délután elérte a fővárost is.
Videón, ahogy egy szempillantás alatt letépi az orkán a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének födémjétA MÁV közleményében 150-170 kilométer per órás erősségű szélről írt, amely megrongálta a felsővezetékeket, a meteorológiai szolgálat szerint 130 km volt a legerősebb széllökés. A MÁV vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét. A jégeső miatt átmenetileg leállt a Liszt Ferenc repülőtér is, amely biztonsági okokból nem indított és nem fogadott járatokat.
A MÁV vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségétÚjraindult a forgalom a korábban viharkárok miatt lezárt Liszt Ferenc RepülőtérenAz Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint reggel négyig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók. Leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották őket. Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében ma is folytatódik a viharkárok felszámolása.
Közel háromezer viharkárt számolt fel a katasztrófavédelem kedd hajnaligLázár János: Van ahol hetekre lesz szükség, hogy helyreálljon a közlekedés