2025. január 1 és június 30-a között összesen 311 kegyelmi kérvény érkezett az államfőhöz, amelyből 307-et elutasított, négyszer azonban kegyelmet gyakorolt – derül ki a Sándor-palota honlapján közzétett dokumentumból.
A HVG korábban arról írt közérdekű adatigénylése alapján, hogy 2025 májusáig összesen 69 felterjesztett kegyelmi kérvény ügyében hozott döntést Sulyok Tamás köztársasági elnök, méghozzá minden esetben elutasító határozatot, vagyis idén senki nem kapott májusig államfői kegyelmet, hiába kérte. A most közölt szám, a 311 abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy a tanúsága szerint egy hónap alatt kiugró mértékben nőtt a benyújtott kegyelmi kérvények száma.
Sulyok Tamás még az idén sem adott elnöki kegyelmet senkinek, két esetben pedofilügy elítéltje fordult hozzáMint arról többször írtunk, 2002-től negyedévente az Igazságügyi Minisztérium tette közzé a statisztikái között az államfők kegyelmi kérelmekben hozott döntéseit. Csakis számokat közöltek, azaz hogy milyen ügyekben született döntés, arról nem árultak el részleteket. Ez azóta sem változott, az viszont Sulyok Tamás érkezésével újdonság lett, hogy a Sándor-palota honlapján hozzák ezeket nyilvánosságra.
A legtöbb kegyelmet 2023-ban adta Novák Katalin, ekkor összesen 40 kérelmezőt részesített kegyelemben 446 kérelemből, azaz csaknem az ügyek 9 százalékában – például Budaházy-ügyben – pozitív döntés született. Korábban ennél sokkal szigorúbban döntöttek az államfők.
Megzavarta a Fidesz-tábort Novák Katalin Budaházy Györgynek adott elnöki kegyelmeMint ismert Novák Katalin egy kegyelmi ügynek köszönheti bukását. Mint arról többször írtunk, az akkori köztársasági elnök 2023-ban a pápalátogatásra hivatkozva adott elnöki kegyelmet Kónya Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt igazgatóhelyettesének, aki a bíróság szerint kényszeríteni akarta a tanúkat a pedofíliáért 8 évre ítélt igazgató, Vásárhelyi János ellen tett vallomásuk megváltoztatására..A botrány miatt Varga Judit, a Novák-féle elnöki kegyelmet ellenjegyző volt igazságügyi miniszter is visszaadta a fideszes képviselői mandátumát, és távozott a közéletből.
„Nem volt egy kellemes beszélgetés” – Egy éve mondott le Novák Katalin