Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság előző elnökét jelölöm a mai nappal az alapvető jogok biztosának – közölte egy hétfő délutáni posztjában az államfő.
Sulyok Tamás a jelölt életútját ismertetve azt írta, Juhász Imre 1986 óta oktat az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékén. 2013-tól Magyarország képviseletében az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának tagja, 2013–2019 között az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Igazgatótanácsának tagja volt.
Bejegyzését azzal zárta, hogy a jelölésről az Országgyűlést is értesítette.
A poszton azért lett üresedés, mivel a 2019 óta alapjogi biztosként ténykedő Kozma Ákost alkotmánybíróvá választották.