Balaton;DK;törvényjavaslat;szabadstrand;

Törvényjavaslatot nyújt be a Demokratikus Koalíció, hogy mindegyik Balaton-parti településen legyen legalább egy szabadstrand

Miközben a strandbelépők ára egyre több ember számára megfizethetetlen, egyre kevesebb balatoni településen van lehetőség ingyenes strandolásra. Ezért a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújt be, hogy minden Balaton-parti településen legyen legalább egy szabadstrand, ahol bárki ingyenesen élvezheti a magyar tengert

Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője elmondta, hogy bár a Balaton déli partján még vannak szabadstrandok, az északi parton már csak elvétve találni ilyet. A Balatontipp portál adataira hivatkozva hozzátette, hogy eközben a fizetős strandok árai elszabadultak: az átlagos felnőtt balatoni strandbelépő ára 13, a gyerekjegyeké 16 százalékkal nőtt, sőt, van olyan balatoni település, ahol 30, vagy akár 47 százalékkal nőtt a belépők ára. Ez egy családnak az amúgy is drága balatoni nyaralás alatt akár több tízezer forintos pluszkiadást jelenthet, amit magyar családok százezrei nem tudnak megfizetni.

A baloldali párt szerint a nyári pihenés minden embert megillető alapjog, ami nem lehet csak a fideszes újgazdagok kiváltsága, a Balaton minden magyar emberé, nem a fideszesek magántava. Ezért a Demokratikus Koalíció törvényjavaslata minden balatoni településen legalább egy, ingyenesen használható szabadstrandot alakítana ki, amely nem sért természetvédelmi területet.

A törvényjavaslat értelmében a kiemelt üdülőkörzethez tartozó parti településeken kötelező lenne legalább egy közhasználatú játszótér, sportpálya vagy közkert (városok esetében közpark) kialakítása is, amelyeket a nyaralók s a helyi lakosok szintén ingyen vehetnek igénybe.

A balatoni szabadstrand a többi között annak az MSZP-s Molnár Zsoltnak a szívügye, aki már 2023-ban elérendő célnak nevezte, hogy a Balatonnál csak szabadstrandok legyenek. A politikus akkor levélben fordult a Balaton parti települések vezetőihez, mi alapján döntik el, hogy az adott településen üzemel-e szabadstrand vagy belépőt kell fizetni. Még 2020-ban az MSZP népszavazást is kezdeményezett a szabadstrandokról, miután a NER-közeli cégek látványos honfoglalózásba kezdtek a természetes vizek partjain, kvázi korlátozva elérhetőségüket, a Nemzeti Választási Bizottság nemet mondott az ellenzéki párt népszavazási kérdésére. 2021-ben Ez utólag annak a fényében is visszatetsző lehet, hogy a Publicus Intézet 2021-es felmérésében a megkérdezettek 91 százaléka értett egyet azzal, hogy a természetes vizek mindenki számára elérhetőek legyenek.

Állítólag csak a szerencsén múlt a beteg élete.