letartóztatás;Szekszárd;borász;költségvetési csalás;

Szőlőfürtök a letartóztatott borász pincészeténél.

Korábban adónyomozó volt a nemrégiben letartóztatott szekszárdi borász

A városban most mindenki azt találgatja, vajon feláldozta-e a Fidesz.

A NAV jogelődje, az egykori Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Tolna megyei nyomozóhivatalának vezetője volt az a borász, akit nemrégiben költségvetési csalás gyanúja miatt letartóztattak – írja a hvg360.

Mint korábban a Magyar Hang nyomán hírt adtunk róla, a Fővárosi Törvényszéken jelenleg is zajlik egy büntetőeljárás, amelyben tizenegy ember, főként borász érintett, köztük a szekszárdi B. I. A lap információi szerint azonban vele szemben egy másik eljárás is indult költségvetési csalás gyanújával a Fejér Vármegyei Főügyészségen - utóbbi ügyben tartóztatták le. A borászt érintő ügyet erősíti, hogy idén júniusban három cégénél is bűnügyi eljárást jegyeztek be. Az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak‑magyarországi Bűnügyi Igazgatóság Borsod‑Abaúj‑Zemplén vármegyei szervezete folytatja.

B. I. 2007 óta kizárólag a családi borászatára koncentrál, és rendkívül sikeresen pályázott hazai és uniós támogatásokra. Ennek hátterében az is állhat, hogy februárig a társaság felét az egyik legsikeresebb magyar üzletember, Dunai György birtokolta, aki cégein keresztül jelentős vagyonnal rendelkezik. Februárban már magánszemélyként is tulajdonossá vált, vélhetően korábbi céges érdekeltségei egy részét saját nevére jegyezte át. Dunai György a borászathoz kapcsolódó több vendéglátóipari vállalkozásban is tulajdonos. Számos alkalommal együttműködött Mészáros Lőrinccel építési projekteken, emellett tulajdonosa a Thermal Hotel Visegrádnak.

A Szekszárd környékén élők közül sokan találgatják, vajon a Fidesz áldozta‑e fel a borászt, aki szoros kapcsolatot ápolt a kormánypártok helyi elitjével – például a Fidesz korábbi szekszárdi vezetőjével és főispánjával, Horváth Kálmánnal, aki februárban tragikus hirtelenséggel elhunyt. A pincészete korábban azzal került a hírekbe, hogy Szijjártó Péter helikopterrel érkezett oda, és hogy 2022-ben ott vette át Lázár János az egyik, Csongrád–Csanád vármegyei választókerületben szerzett mandátumát.

 Elég sokat látott tollseprűről van szó Keszthelyi Dorottya ugyanis a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén ezzel a kezében buzdította Szentkirályi Alexandrát, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét arra, hogy a saját háza táján söpörjön.