könyvbemutató;Sári Edina;

Életek pár percben

A Margaux kávézóban mutatták be a többkötetes Sári Edina legújabb, Úgy, ahogy van! című, a mindennapok történeteiből, történéseiből merítő novelláskötetét július elsején. A beszélgetésen valóság és képzelet viszonya, az alkotási folyamat, a flow-élmény mind-mind felmerült. 

A jó hangulatban zajlott beszélgetésen a moderátor, Gaál Ildikó rendező tételszerű megállapítására, miszerint Sári Edina hajnalban elmegy futni, hazamegy, bekeveri a máktortát, és a sütemény elkészültéig ír, a szerző igennel felelt. Szentenciaszerűen hangzott el, hogy éljünk szenvedéllyel, mert aki szenvedéllyel él, az szenvedélyesen is tud írni. Az író véleménye szerint az alkotás ösztönösség és tudatosság együttes eredménye, mint megjegyezte, az utómunkálat mindig nehezebb, több időt igénybe vevő folyamat.

A Gubík Ági színésznő által felolvasott egyik novella egy kukázás közben rádiót hallgató férfiről szólt. Gaál rákérdezett, mennyi köze van ennek a történetnek a valósághoz. Elég sok, tudhatta meg a közönség. Sári elmondta, hogy az írásai a valóság határán billegő történetek, azonban kilencvenöt százalékban a képzelet szüleményei. Gaál Ildikó a novellákból nosztalgiaszerű visszavágyódást hallott ki. Az író a normalitásba vágyik vissza, ahol a tisztelet, a becsület, az együttműködés komoly érték. „Mi, magyarok nagyon össze bírunk fogni, csak együttműködni nem” – fogalmazott.

Sári Edina őszintén elmondta, nem nagyon megy neki a figyelés, megtörtént, hogy a Batthyány téren elment a saját édesanyja mellett, úgy kellett utánaszólnia. Viszont amikor figyel, akkor nagyon, s mindent alaposan megjegyez, az írásai életszerűségének ez az egyik titka.

„Én mindig meghagyom a reményt. A Tűzszivárvány című regényem volt az első és egyben az utolsó, amiben meghalt a főszereplő, ám a könyv utolsó mondatában ott van a remény. Az olvasónak valamit kell adni”

– fejtegette.

Az írás ideális idejét, amit Lev Tolsztoj aranyóráknak hívott, ő hajnali négy és délelőtt tizenegy óra között határozza meg a saját életében. Ezután a jól megérdemelt pihenés következik, majd a nap első felében született írást leghamarabb délután veszi újra elő, javítási szándékkal.

A kisebb írásait szösszeneteknek, ujjgyakorlatoknak tartja, számára a legideálisabb terep a regény. Ritkán, de regényírás közben megtapasztalta már a flow-élményt. Amikor a Halálúton Horvátországba című regényt írta, egy politikai szakértővel konzultált, hogy ismereteket szerezhessen a Közel-Keletről. A hangját a telefonban eltorzító politikai szakértő kilétéről a mai napig nincs tudomása, s mint utólag megtudta, ott volt a regénye bemutatóján, még könyvet is dedikált neki. A Tűzszivárványhoz a transzneműekről kellett kutatásokat végeznie, átfogó kutakodás, előkészület előzte meg az írást, hogy a regény hiteles és valóságos legyen. A Sorstörések című munkája alapját a Tóték című Örkény István-darab adta.

Sári Edina az arra fogékonyaknak tart kreatív írást. Elmondta, hogy léteznek szakmai fogások, azok elsajátítása nélkül az alkotás nem megy, ő is rengeteget tanult, s látja, mi a különbség a régebbi és a jelenlegi írásai színvonala között.

Az esemény zárásaként ismételten Gubík Ági tolmácsolásában hangzott el egy rövid, annál velősebb írás. 

Senki sem tudott volna ilyen Pride-ot szervezni, mint Orbán Viktor; mert ha ő felhív valamire, az emberek megmozdulnak. Csak most eltanácsolnia kellett hozzá, nem hívnia – jelentette ki a Népszava Törésvonal című műsorában Puzsér Róbert.