Karácsony Gergely;feljelentés;Novák Előd;gyülekezési jog;Budapest Pride;

Novák Előd bejelentette: elrendelték a nyomozást Karácsony Gergely és „bűntársai” ellen

A szélsőjobboldali politikus attól tart, hogy a főpolgármester meg fogja úszni a felelősségre vonást. 

A mi hazánkos Novák Előd jelentette be a Facebookon - bár a dokumentum nem nevezi meg -, hogy elrendelték a nyomozást a Karácsony Gergely és „bűntársai” ellen tett feljelentése nyomán.

A Mi Hazánk alelnöke szerint egyértelmű a helyzet, mert jogerősen betiltott gyűlésről van szó. Majd idézte a büntető törvénykönyvet, mely szerint „aki megtiltott gyűlést szervez, vagy azon való részvételre a gyülekezési jogról szóló törvény szerint felhív, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A szélsőjobboldali politikus sajnálkozását fejezte ki, amiért Karácsony szerinte vélhetően meg fogja úszni a felelősségre vonást, mint korábban Gyurcsány Ferenc is mindent. Azt pedig abszurdnak tartja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Pénzügyi Visszaélések Elleni Osztálya nyomoz egy ilyen nem épp pénzügyi ügyben. Ezen a ponton megjegyezte, hogy a kormányzati korrupciós ügyekben tett feljelentéseit sorra elutasítják.

A házelnök a szerencsi Rákóczi-várban ismertette vízióját a magyar nép ellen támadókról, akik valamely istentelen ideológia nevében rendre a nyakunkra akarnak lépni, a zsebünkben akarnak turkálni, és feláldoznának minket egy véres háborúban.